A B-szektor nyertese: SBS Rácvárosi horgászbolt
A verseny napján korán, hajnal egy óra körül érkeztünk meg a Palotási víztározó partjára. Tudtunk egy kicsit aludni, de hamar felébredtünk, mert a sorsolás izgalma lázban tartott minket! Tavasz lévén szerettük volna, ha a tó sekélyebb részére eső helyek egyikét sikerül kisorsolni, ez azonban nem így alakult, aminek így utólag sokkal jobban örülünk!
A zord idő ellenére bíztunk a halfogásban
A "B" szektor 1-es állását húztuk, amely nagyjából a tó középső részére esett. Az időjárás előrejelzést figyelve tudtuk, hogy nagyon erős szél várható a verseny idejére, ami sokszor hozott már érdekes fordulatot horgászataink során, ugyanis gyakran nem lehet előre kiszámítani, hogy ez jó, vagy rossz hatással lesz a halak kapókedvére? Számítva a zord körülményekre 2 nappal a verseny kezdete előtt kimentünk a Pécsi tóra tesztelni, ellenőrizni a horgászbotok, markerbotok problémamentes működését. A versenyen később kiderült, hogy érdemes volt rászánnunk az átmozgatásra ezt a 4-5 órás tesztelési időt, mert ennek is köszönhetjük, hogy a legszelesebb időben is meg tudtuk horgászni a kívánt területet, és kapásokat tudtunk elérni.
Ennek a bőven 10 kiló feletti tükrösnek is megtetszett az apró, M1-es csali
Az etetést a szűk horgászhely (kb. 20 m) miatt egy helyre koncentráltuk, a parttól 85-95 méterre lévő sávban, ide került a négy végszerelék. Próbáltunk röviden a nád elé is horgászni, de ez sajnos nem vezetett eredményre. Alapozásnak M1 Premium Method Mix-et, M1 gyári oldódó és gyúrt bojlit, valamint M1 Premium Pelletet és csemegekukoricát használtunk. A későbbiekben a kukoricát teljesen elhagytuk a komoly dévér állomány miatt. A kapásokat követően dobócsővel juttattunk néhány szem bojlit az etetésre. Csalinak M1 ízesítésű apró főtt és oldódó bojlit használtunk, és ha a szél épp nem akadályozta a dobásokat, PVA hálóba tett pellettel és bojlival próbáltuk növelni az esélyeinket. A végszerelék egy lead core-ból, in-line ólomból (85 és 100 g), és egy gyorskapocsba rögzített 15 cm hosszú fonott előkéből, illetve 6-os vagy 8-as horogból állt.
Minden startra kész! A koncentrált etetés érdekében a PVA csomagok is előkerültek
Lefinomított, bevetésre kész szerelék
A legnagyobb halunk ez a 15,85 kg-os gyönyörű töves lett
Szerencsére a szélsőséges idő ellenére is sikerült jó teljesítményt nyújtanunk, kilenc halat sikerült mérlegelnünk (összesen 72,51 kg), ahol a legnagyobb halunk egy 15,85 kg-os szép töves lett. Nem volt strandpapucsos idő, de a szép fogott halak és persze a jó eredmény kárpótolt minket, nagyon örülünk a jó kezdésnek.
Üdvözlettel:
Péter Krisztián és Baráti Norbet (SBS Rácvárosi horgászbolt)
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Csak így tovább srácok. Szép teljesítmény!
Ha nem lennék elfogult az Orgékkal kapcsolatban, azt is írhatnám HAJRÁcváros!
Sok sikert a következő fordulókra. Hajrá Pécs! Hajrá Krisz & Red!
Csak így tovább a második fordulóban is!
Üdv: Gaben