Amikor a szezon januárban kezdődik...
Január 20-a, péntek. Telepakolt autóval, az idei első horgászat helyszínére tartok, miközben ezeket a gondolatokat fogalmazom magamban. Január elején, az ilyenkor megszokott téli időjárás nem mindig kedvez a horgászat szerelmeseinek, de ezúttal máshogyan történt, ugyanis bár havas a táj, mégsem szegte kedvem, hogy meglátogassam a cseh határ mellett élő német SBS csapat néhány tagját, hogy eltöltsek velük egy tartalmas hétvégét. A szikrázó napsütés végig elkísért bennünket az egész hétvége alatt, ami a hőérzetünket és kedvünket is pozitívan befolyásolta.
Végre megérkeztem! Tamás és barátnője szívélyesen fogadott, akiknek kiváló vendéglátását mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyenes utunk vezetett egy magyar étterembe, hiszen pontosan tudták, mennyire rajongok a magyar ízekért. Egy baráti beszélgetős vacsora után nyugovóra tértem, mert tudtam, hogy másnap hosszú nap elé nézek.
Hamarosan a természet ébredésével együtt kezdetét veszi a horgász szezon is, amikor a sporthorgászat rajongói, legyen az amatőr, vagy profi versenyhorgász, útnak indul valamelyik tó, vagy folyó partjára, hogy kifogja az év első halát. Épp ezért sorra nyitják meg kapuikat a legismertebb horgászkiállítások, hogy az újdonságokkal megismertessék a vásárlókat.
Január 21-én, szombaton reggel 8:30-kor végre személyesen is találkozom a másik két SBS Team tagjával Svennel és Andréval, hogy Tamással együtt négyesben ellátogassunk a Carp Meeting kiállításra. A kiállításról nem tudok érdemben nyilatkozni, ugyanis annak színvonala messze elmaradt a megszokottaktól, ezért két órás nézelődés úgy döntöttünk, ideje nekilátni a kalandnak, és ezzel elindultunk a közeli vízpartra.
Aki egyszer belekóstolt a sporthorgászatba, akár kísérőként, akár résztvevőként, sosem felejti el a víz mellett töltött időket, mert ez mindig olyan élményt nyújt, amiért érdemes élni. Élvezni a friss levegő illatát, a csendet, a víz csillogását, ahogyan a reggeli napsugarakat megtáncoltatja hátán.
Délután 15 órára mindenki felállította a sátrakat, kipakolt és csónakkal elindultunk az első végszerelékeket behúzni a tó mélyére. Útközben a radar segítségével megismerkedtünk a tó adottságaival, töréseket keresve. Egy egyszerű végszereléket használtunk, amely a következőképpen nézett ki: a hajszálelőkére hóemberként csalizott Squid & Octopus süllyedő és lebegő bojli került, mellette PVA hálóban összemorzsolt bojlikkal. Az etetésre néhány kanál bojli, és hasonló ízű pellet került, majd ezt követően kezdetét vette a várakozás.
Miután a Nap a horizont alá bújt, a szél sem borzolta tovább a tó felszínét. André barátunk vendégelt meg bennünket egy saját készítésű chili corne carne vacsorával, jól esett a meleg étel, majd lassan nyugovóra tértünk. Az éjszaka folyamán a távolból vadászpuskák lövése törte meg a csendet, amire mi is minden alkalommal felébredtünk, és úgy tűnt a halak is, mert éjjel 1-kor megcsippant az egyik kapásjelző. Mint utólag kiderült semmi komoly, csak vaklárma volt...
Az igazi kapás reggel 7-kor érkezett, utólag kiderült, hogy egy szép, egészséges, 3 kg körüli tükörponty volt a tettes. Mivel a halak anyagcseréje és mozgása a téli hónapokban lelassul, a kalandvágyó horgászok ebben az időszakban gyakran kapás nélkül térnek haza. Az ilyenkor kifogott, bármilyen méretű hal valóságos kincset ér...
Visszagondolva az év első, januári, didergős horgászatára egy kisebb tükörponttyal is eredményes voltam! Örömmel gondolok vissza a víz mellett töltött 24 órára, a remek élményekre és a kiváló társaságra. A terveim szerint tavasszal Magyarországra látogatok el, ahol az őzetanyai pontyokat veszem majd üldözőbe! Remélem az ottani élményeimről készült írásom is szívesen olvassátok majd, a mostani havas túráról pedig itt nézhettek meg egy rövid videót:
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!