Amikor minden sikerül...
Május első napjait írtuk, amikor úgy döntöttünk, hogy szerencsét próbálunk az egyik kedvenc vizünkön. Tudtuk jól, hogy nagy halakat rejt a mélység, de a sok akadó gyakran megnehezíti a horgászatot. A tó hátsó, csendesebb részén foglaltunk helyet, itt van a legtöbb fa és bokor a víz alatt, talán éppen ezért kevésbé népszerű a horgászok körében.
A nagy szélnek köszönhetően már a sátrak felállítása is embert próbáló feladatnak bizonyult, ugyanakkor bíztunk benne, hogy ez az időjárás meghozza a halak kapókedvét.
A helykeresést követően lassan minden a helyére került és megkezdődött a várakozás. SBS Tackle Pro termékeket használtunk a szerelékek elkészítéséhez, az etetéshez és a csalizáshoz M1-es, C2-es, M4-es bojlikkal és ugyanilyen ízesítésű pop upokkal készültünk.
Három órát kellett várnunk az első kapásra, amelynek eredményeként az első fotókat egy 11 kg-os pontyról készíthettük. Akkor még nem sejtettük, hogy a következő három napban 32 kapásunk lesz, amelyből 24 halat sikerül majd néhány perce a matracra fektetnünk. Az már csak hab lett a tortán, hogy két 20+-os ponty és egy 15+-os amur tette még emlékezetesebbé a néhány napos kiruccanást.
A néhány napos horgásztúra alatt olyan élményekkel gazdagodtunk, amelyet soha nem fogunk elfelejteni. Minden horgásztársunknak hasonló, kapásokkal és nagy halakban gazdag szezont kívánunk!
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!