Az 5 leggyakoribb kérdés, melyekkel a Haldorádó Bojli Show-n találkoztam
Először is a legnagyobb döbbenetet az okozta számomra, hogy mekkora tömeget vonz egy ilyen, mások által nem „mindennapinak” mondott esemény. Való igaz, hogy még nem hallottam olyan rendezvényről, ahol valaki a nagyközönség előtt, élőben bojlit gyúrt volna. Ezen a rendezvényen – 2007. február 2-3-án Kiskunhalason – két ismert márka képviseltette magát. Az egyik a Big Carp (mely termékcsaládot Hermesz Zsolt és csapata forgalmazza), a másik pedig (az én képviseletemben) az SBS Tactical Baits termékcsalád volt. Őszintén megmondom, egy kicsit tartottam attól, hogy egy másik, „konkurens céggel” egyszerre, szemtől szemben kínáljuk termékeinket és mondjuk el tapasztalatainkat. Mindezt úgy, hogy ne sértsem meg a másik fél termékeibe vetett bizodalmat.
Az első élményt és egyben a legkellemesebb csalódást az a tény okozta, hogy nem találkoztam olyan emberrel, aki ne tudta volna eldönteni, hogy kezdő bojlis horgászként melyik terméknek adja meg az első esélyt. Szinte mindenki határozottan lépett be, tudván, hogy melyik terméket szeretné kipróbálni. A döntést már otthon, fejben meghozták az alapján, hogy ki, mennyit szeretne vagy tud áldozni e szenvedélyére. Első legfontosabb tanulság számomra, hogy mindenféle ócsárlás és egymást lenéző ténykedés nélkül, egyazon céllal is lehet az embereknek segíteni az eredményesebb horgászat eléréséhez. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a második nap egymásnak segítve gyúrtuk a bojlit az érdeklődők igénye szerint.
Hermesz Zsolttal, a Big Carp cég vezetőjével együtt gyúrtuk a bojlit az érdeklődők igénye szerint |
Mielőtt belemélyednénk a cikk lényegét képező legfontosabb kérdésekbe, engedjétek meg, hogy megköszönjem azt a kiemelt figyelmet és bizalmat, amellyel hozzám fordultatok. Szinte régi ismerősként köszöntött mindenki. Itt döbbentem rá, hogy milyen erőt jelent a Haldorádó Horgászportál, hihetetlen, hogy milyen sokan olvassák. Többen szinte szóról szóra visszamondták az itt megjelent (eddigi) három írásom. Megvallom őszintén, nagyon jólesett. Köszönöm nektek, és köszönettel tartozom a Haldorádónak is, hogy új lehetőségek kapuit tárta ki előttem.
Kezdődik a bojlikészítés |
Nagyon tanulságos és hasznos volt a Haldorádó nyílt hétvége, ugyanis nagyon sokat tanultam magam is, miközben remélem, hogy nagyon sok embernek tudtam én is segíteni. Ez a cikk elsősorban azoknak szól, akik nem tudtak velem találkozni, és nem tudták személyesen is feltenni kérdéseiket. Összegyűjtöttem azokat a leggyakrabban elhangzó kérdéseket, amelyekkel megtiszteltek az érdeklődők.
1. leggyakrabban elhangzó kérdés
Valóban olyan egyszerű a bojlikészítés, mint ahogyan a cikkeidben leírtad? Meg is mutatod ezt nekünk?
Az első bojlikat SBS alapanyagokból készítettük, a gyúrást is én mutattam be. Igencsak felkészültem, mert hoztam a kompresszorunkat és a hozzátartozó kinyomó pisztolyt, amely egyszerre akár 3 kg alapanyag befogadására is képes. Felütöttem a tojásokat, hozzáraktam az adalékanyagokat, majd megkértem valakit az érdeklődők közül, hogy segítsen adagolni a bojlimixet, miközben én egy fúróba rögzített, festékboltban kapható keverőszárral összekeverem. Szóban természetesen elmondtam, hogy mit csinálok, de egy kicsit feszült volt a hangulat. „Nem baj, lassan majd csak oldódik”, gondoltam. Betöltöttem a pisztolyba a mixet, és rá akartam csatolni a kompresszor slagját, amiben kb. 8 bar nyomás uralkodott. Ekkor jött a meghökkenés. Ledobta a csatlakozóról a slagot a nyomás, ami nem kis robajjal járt. Az érdeklődők kikerekedett szemmel figyelték, hogy most mi lesz. Lélekjelenlétemnek köszönhetően hamar orvosoltam a hibát, amit egy laza bilincs okozott. Kínomban annyit tudtam hozzátenni, hogy ezt szándékosan csináltam, hogy egy kicsit feldobjam a hangulatot és oldjam a feszültséget. Na, ekkor mindenkinek mosoly ült az arcára. Kérdezgetni kezdtek, és miután bevontam az embereket a készítésbe, azonnal elégedettség sugárzott az arcukról. Volt, aki a feleségével jött, és a hölgy megosztotta azt a „rendkívüli” élményt velünk, amikor a férje a legnagyobb hőségben egy igen „büdös” bojli készítésébe fogott bele. A hőségtől még szellőztetni sem lehetett, mert nem volt légmozgás. Fél napon keresztül szagolták a lakásban. De végtelenül türelmes volt a hölgy, és kivárta, amíg a férj sugárzó boldogsággal rollerozta a bojlikat. „Kérdeztem tőle, hogy ne segítsek-e, hogy hamarabb végezzenek, de spajszerral sem tudtam volna kifeszíteni a rollert a kezéből.”
Úgy tűnt, hogy az emberek végül saját magukat győzték meg. Nem kellett hosszasan magyaráznom, hogy „de higgyétek el, nem bonyolult mindez”. Mindennél többet ért, hogy testközelből figyelhették, és aktív részesei lehettek a show-nak.
A látogatók testközelből tapasztalhatták meg, hogy milyen egyszerű is a bojlikészítés |
2. leggyakrabban elhangzó kérdés
Mennyi ideig kell főzni a bojlit?
A rollerozás után következett a bojlifőzés. A Haldorádós srácok nagyon lelkesek és segítőkészek voltak. Mire a főzésre került a sor, már melegedett a bográcsban a víz. Igaz, mikor kimentünk már több mint 15 perce hevítették a bográcsot, de a vízben buboréknak még se híre, se hamva nem volt… Rápillantottam, és egyből tudtam (már én is elkövettem ezt a hibát), mi a baj: olyan mennyiségű víz volt a bográcsban, hogy azon a lángon a legközelebbi bojlishow-ra sem forrt volna fel a víz. A srácok gyorsan kimertek belőle annyi vizet, hogy a maradék a belehelyezett rostát pont ellepje. 5 perc múlva már jöttek is a buborékok. Kezdésnek belehelyeztünk néhány szemet, tesztnek, nehogy lehűljön a víz. Elindítottam a stoppert és közben elmondtam, hogy a 18-as átmérőjű bojlit kb. 1 perc 45 másodpercig kell főzni. De a legpontosabb támpont az, amikor már az első két-három szem feljön a tetejére. Tévedtem 8 másodpercet, mert ennyivel jött fel hamarabb az első bojli. Kiemeltem a vízből, és már raktuk is a szárító ládába. A következő adagot már nem tudtam magam a vízbe helyezni, mert mire szétnéztem magam körül, már a vízben voltak a bojlik, és egy lelkes úriember már kezelte is. A kész bojlikról (a szeles időnek köszönhetően) rövid idő alatt elpárolgott a víz, utána ezeket egy sűrű szövésű hálóba helyeztük.
A masszából először megfelelő méretű hurkák készülnek… |
… majd bojliroller segítségével golyók |
3. leggyakrabban elhangzó kérdés
Hogyan kell szárítani a bojlit, és vajon meddig?
A szárítás időtartamát a bojli elvárt keménysége határozza meg. Itt szeretném megjegyezni, hogy tévesen vélik úgy sokan, minél keményebb egy golyó annál fogósabb. Egy keményebb golyó jobban ellenáll az apróhalak támadásainak, de nem fogósabb! (Későbbi írásaimban majd erre is részletesen kitérek.) Minél tovább szárítjuk a kifőzött golyót, annál keményebb lesz. Nagyon fontos, hogy egy jól szellőző zsákba (remek erre a célra, pl. egy pontyzsák vagy zsákos haltartó) vagy rácsos (alulró is szellőző) polcra helyezzük.
A látogatók nagy örömmel kapcsolódtak be a bojlikésztés folyamatába |
4. leggyakrabban elhangzó kérdés
Hogyan kell az elkészített bojlit tárolni?
A tájékozott bojlis horgászok már többször olvashatták, hogy az SBS termékek és kész bojlik a helytelen tárolás közben könnyen megromolhatnak. Ennek a fő oka a nagy mennyiségű tojás és az ún. attractok, amik szintén fehérje eredetű anyagok. A fehérjék nedves környezetben kiváló táplálékot jelentenek a gombák és a baktériumok számára, ezért azok hamar bontani kezdik, ezzel tönkretéve a teljes csalit. „Sóval nem lehet tartósítani?”, jött az újabb kérdés. Mi is szoktunk sót tenni időnként a bojliba, de ez sajnos kevés a tartósításhoz. Természetesen, ha optimális körülmények között kerül kiszárításra, (hűvös, páramentes, picit szellős helyen, nehogy kirepedjen), akkor el lehet tárolni hosszú ideig a kész bojlit, de nagyon kevés embernek van ilyen speciális lehetősége. Ezért a legegyszerűbb megoldást javaslom! Légmentesen lezárva helyezzük nylontasakba, majd a fagyasztószekrénybe. De úgy, hogy a tasak belső oldalára pár csepp natúr attractot vagy halas bojliknál halolajat (nem azonos az étolajjal! – volt ilyen kérdés), vagy azonos ízű dipet csepegtetünk. Ezt jól összerázzuk és félelmetesen jó állagú bojlit kapunk! Mikor horgászat előtti este kivesszük a fagyóból, reggelre felenged. Nem fogjátok elhinni, de olyan, mintha akkor gyúrtátok volna meg frissen!
Alig két perc főzés után kész a bojli |
Íme, munkánk „gyümölcse”! |
5. leggyakrabban elhangzó kérdés
Mivel tuningoljam a bojlimat?
Kezdőknek mindig a Catcher mixet szoktam ajánlani, mert a legegyszerűbben elkészíthető. Csak tojás kell hozzá. Természetesen lehet tuningolni, egy kis natur attracttal és halolajjal „csodákra” képes. Ezt, mikor elmondtam, azonnal jött a csalódott kérdés: „Csak ennyi, nem kell más bele?”. Hihetetlen, de az emberek abban a tudatban vannak, hogy az igazán fogós bojlihoz, minimálisan 20 különböző összetevőre van szükség!? Ha nem mondtam legalább 5-féle összetevőt, láttam a döbbenetet az arcokon. „Csak ennyi!?”
Nem mondom, van olyan verseny bojlireceptünk, ami 8-10 különböző összetevőből áll, de ebből háromnak szinte csak kiélezett helyzetben, versenyen van szerepe. Nekem nem az volt a lényeg, hogy minél több fajta terméket adjak a kezdő bojlikészítőnek, hanem hogy minél kevesebb befektetéssel a leghatékonyabb recepthez juttassam hozzá. Ráér majd tökéletesíteni, amikor már ráérzett a bojlikészítés ízére. Itt is szembesültem azzal, hogy az emberekbe mekkora misztikumot sulykoltak az évek folyamán. A „jó” bojli minimum 40-féle összetevőből áll és csak a kiválasztottak juthatnak hozzá! Ez igaz egy sci-fi filmben, de nem a bojlizásban! Azt elismerem, hogy az SBS mixek sem csak hallisztből állnak, hanem legalább 10-20-féle, precízen adagolt alapanyagból. De minek bajlódnék ezek beszerzésével, amikor már minden a legmegfelelőbb arányban benne van egy alapmixben? Ezek segítségével tényleg nagyon egyszerűen és hatásosan készíthetünk fogós bojlit!
A látogatókat meglepte, hogy milyen kevés összetevőből állt össze a kész bojli. Gyakran hangzott el a kérdés: „Csak ennyi?” |
További fontos kérdések
Számos olyan kérdés is elhangzott, amelyek magválaszolása a következő írásaim legfőbb feladata lesz. Sokan kérdeztek az etetési praktikákról, a helyes szerelék (bot + orsó) összeállításról, a hajszálelőkén optimálisan elhelyezett csaliról, illetve arról, hogy milyen konkrét végszerelékeket használok? Ígérem, ezekre a kérdésekre is a későbbiek folyamatosan válaszolni fogok!
Elégedettséggel töltött el az is, amikor Döme Gábor, a feederes technika jeles specialistája odajött hozzám és azt kérdezte: „Tényleg ennyire egyszerű? Szinte én is kedvet kaptam, hogy kipróbáljam a bojligyúrást.” Persze tudom, hogy soha nem fog Gábor bojlizni, de ha még rá is ilyen nagy hatással volt az élő bemutató, akkor érdemes elgondolkozni azoknak, akik nagyon szeretnék kipróbálni a bojlikészítést, de féltek a komplikációktól és az információ hiányától. Nekik üzenem, hogy rajta, én megadok minden segítséget! Mindenesetre a legnagyobb tanulság számomra, hogy nagyon nagy szükség van több ilyen bojli show-ra és felvilágosító előadásokra, hogy tényleg minél kevesebb legyen a csalódott és mind több a sikeres bojlis. Ez volt az első, de garantálhatom, hogy nem az utolsó!
Legközelebb a FEHOVA kiállításon találkozhatunk.
Búcsúzóul még egy nem hétköznapi e-mail egy részletét szeretném megosztani veletek. Pocskai János (pocsi) küldte ezt: „… a nyílt nap is nagyon jól sikerült. Látogatásom célja az SBS termékcsalád és a bojlikészítés (no meg a Haldorádó Team) megismerése volt. Nekem külön öröm, hogy ez teljesült. A kézzelfogható eredmény tegnap este „létrejött” M3-as bojli formájában. Ennek képét mellékelem mint ELSŐ bojlim.”
Pocsi semmit sem bízott a véletlenre, mindent tüzetesen rögzített és nagyon sokat kérdezett, Ő is tanulni jött… |
…és nem hiába! Íme, első saját kezűleg készített M3-as bojlija. Igazi mestermunka! Ugye, hogy nem is olyan nehéz?! |
Itt szeretném megemlíteni, hogy ez egy olyan különleges bojli, amely két különböző alapanyagból készül. Ezzel még a profi bojlikészítőknek is meggyűlik a baja. Ehhez képest a végtermék nem egy „kezdő” munkájára utal! Pocsi, nagyon ügyes tanítvány vagy, tiszta szívből gratulálok, és jó fogást kívánok a „csodagolyóval”! Hát ezért (is) érdemes ilyen nyílt hétvégéket és bojli show-kat rendezni!
Kovács Zoltán
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!