Az egyik legjobb horgászat volt idén…
Barátommal elhatároztuk, hogy idén több horgásztavat is szeretnénk kipróbálni. Elsőre a lakhelyünkhöz közel eső, Sárospatakon található Csepel-tavat választottuk. A tóról pár információt tudtunk, de még közel sem ismertük. Horgásztunk már itt kisebb sikerekkel, de azóta nagyon sokat fejlődött. Több módszerre is alkalmas a víz, akár bojlis, feederes horgászat, illetve spiccbotozás, mert a fehérhal állománya is meglehetősen jó.
Mi a bojlis módszert választottuk, mert az áll hozzánk legközelebb. A nagyobb testű pontyokat vettük célba, hiszen értesültünk róla, hogy több nagy hal is van a tóban. Információk szerint jól működtek a halas, fűszeres, illetve a rák íz világú csalik. Több csalin is gondolkodtunk, mi is lenne a megfelelő számunkra? Barátommal az SBS Eurobase Krill csalijaira esett a választás. Sok jót hallottunk a termékről, tapasztalatunk viszont még nem volt vele, azonban a hallottak alapján, minősége és ár-érték aránya miatt bizalmat szavaztunk neki.
Etetésként a 20 mm-es, Krill oldódó és főtt bojlikat dobócsővel juttattuk be, a horog mellé pár szem bojlit egészben és félbetörve, PVA hálóba töltve kínáltunk fel. Az alapozó etetésünk a bojli mellett többféle magból állt (repce, kender, tigrismogyoró és főtt kukorica). A csali szintén 20 mm-es, krilles bojli volt, egyik végszereléken önmagában, amíg a másikon, egy Hi Vis Fluro Pop Ups Squid&Octopus csalival meglebegtetve/balanszírozva. Ezekkel próbáltuk a halakat kapásra bírni.
A horgászatot munka után, egy szép, napos pénteken kezdtük. A helyválasztás kis fejtörést okozott, mert nem tudtuk melyik hely lenne a legalkalmasabb. A tó közel 4 hektáros, agyagos aljzatú, alakját tekintve téglalap, széleit bokrok, a sarkait nádasok övezik. Úgy gondoltuk, hogy a nádas részek jó haltartó helyek lehetnek, így a tó bal oldali sarkát választottuk.
Az egyik etetésünket a parttól körülbelül 40 méterre, dobócsővel botonként 10-15 szem bojlit dobálva, amíg a másikat a hely bal oldalán, 20 méterre található nádas előtt alakítottuk ki, amit előbb magokkal, később kizárólag bojlival etettünk. Csalizást követően eredményes éjszakában reménykedtünk, ami nagyszerűen sikerült, hiszen 21 óra után egy 10 kg feletti, éjfél előtt egy 9 kg feletti pontyot sikerült szákba terelni. Éjfélre már 2 halunk volt, ezzel felülmúltuk eddigi horgászatainkat ezen a tavon. A szombat délelőtt elég csendesre sikeredett, a halak nem voltak jó kapó kedvüknél. Próbálkoztunk pár csali kombinációval, de sikertelenül.
Az időjárást figyelve lehűlést és vihart jósoltak estére. Reménykedtünk, hogy a hidegfront betörése meghozza a halak étvágyát. A jóslat be is vált, estére megérkezett a vihar, ami nagy esővel és 70 km/h széllel mutatkozott be, így magával hozta a kapásokat is. Elég zord időben kellett a halakat fárasztani, hiszen addigra a sok eső miatt a talaj sárossá és csúszóssá vált.
A nehézségek ellenére, az éjszaka folyamán több halat is sikerült fogni, bár azok kisebb 3-4 kg-os példányok voltak, azonban a hajnal mindent felülmúlt! Legszebb álmainkban sem gondoltuk volna! Bár ijesztően nagy volt a vihar, a kapások folyamatosan érkeztek. Először egy 11 kg feletti pontyot tudtuk partra segíteni, aztán őt egy kisebb hal követte, végül pedig a hétvége legnagyobb hala, egy 13 kg feletti ponty érkezett! Örömünk felülmúlta és kárpótolta a vihar okozta nehézségeket. A halak nagyon jó erőben voltak, fertőtlenítés után visszanyerték szabadságukat. Vasárnap, a horgászat végén elmondhattuk, hogy a szeszélyes hétvégén remek horgászatot zártunk. A taktikánk jól működött, helyválasztásunk megfelelőnek bizonyult. A kisebb halak rendszerint a nádas elől intenzív kapással érkeztek, a nagyobbak a távolabb lévő etetést kedvelték. A csalikból mindkét termék jól működött, minősége, fogóssága meggyőzött minket arról, hogy a továbbiakban is használni fogjuk az SBS Tactical Baits termékeit.
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!