Baki-parádé
Az idei, utolsó nagyszabású peca keretében Bakra látogattunk el. Idén tavasszal már jártam itt, és sikerült megdöntenem egyéni tükörponty rekordomat.
Erre a horgászatra Somogyi Róbert osztálytársam kísért el, aki rendkívül jó ismerője a tónak, mivel helybéli, így sokat horgászik itt.
Reggel érkeztünk meg a tóra, megváltottuk napijegyeinket, és bepakoltuk a felszereléseinket. A túloldalon a 19. számú faházban foglaltunk helyet.
A tó Bakon található, neve Fischer Paradise névre hallgat, jelenleg osztrák tulajdonban van. A vízfelület 9,5 hektár. A meder változatos, egy árok húzódik végig a tó közepe körül, enyhén iszapos mederfenék jellemzi. A halállomány kiváló, sok szép termetes hal lakja, nem ritka a 10 kg feletti ponty, amur is akad, viszont kis mennyiségben, illetve jelentős szürkeharcsa állománnyal bír a tó. Ami viszont igazán nehéz pályává teszi ezt a vizet, az a sajnos nagy számban megjelenő törpeharcsa.
Etetésünket, és taktikánkat ehhez kellett igazítanunk. Etetési stratégia: 4 bottal horgásztunk, ezért kb. 65-70 méterre egy sávot etettünk meg.
A Spomb-ba tigrismogyoró és főtt kender került, egy kis csípőspaprika kivonattal és feketeborssal megbolondítva.
Az etetés közepébe nem horgásztunk, kizárólag az etetésen túl, vagy mellé dobtuk szerelékeinket. Használt csalik: Mivel a törpeharcsa jelen van a vízben, ezért az erős hallisztes bojlikat hanyagolnunk kellett.
4 féle csalit vittünk magunkkal:
SBS Flumino Ready Made Squid Octopus ízben, 20mm
SBS Eurobase Ready Made Frankfurter Sausage, 24mm
SBS Eurobase Ready Made Krill, 24mm
SBS Eurobase Ready Made Garlic, 24mm
Szerelékünk mindegyik boton azonos volt, kb. 1 m hosszúságú leadcore, egy fix ólomkapocs, és ebbe volt belehúzva az előkénk.
Ólomjainkra pasztát gyúrtunk, M1, illetve Frankfurter Sausage ízben.
1. nap történései:
Az első nap a kipakolással indult, helyünk elfoglalásával. Összeraktuk rod-podjainkat, botjainkat, bekevertük az etetőanyagot. Ezután az etetés következett, majd lassan az első dobások is megtörténtek.
Szerelékeink mellé dobócsővel juttattunk bojlit, mindig abban az ízben, amivel csaliztunk. Sajnos a napsütötte, meleg órák nem hoztak eredményt, de bizakodva vártuk az éjszakát.
Sajnos ebben a napszakban kifejezetten aktívak voltak a törpék, rendre az ő kapásaikra lettünk figyelmesek.
Éjszaka rendkívül hideg volt, ezért mindketten nagy csalit és tigrismogyorót tettünk fel, és végleg nyugovóra tértünk. Sajnos az eredmény elmaradt.
2. nap
Reggel 7 óra körül ébredtünk, és frissítettük botjaikat. Tejköd volt, kb. 5-10 méterre láttunk magunk elé, ezért visszahúzódtunk a meleg faházba. Kicsivel később egy erőteljes húzós kapásra lettünk figyelmesek.
Megtört a jég!
Kapás volt Robi botján. Rendkívül nagy élmény volt fárasztani a hatalmas ködben, mivel csak a zsinór állásából tudtunk tájékozódni a hal hollétéről. 10 perces fárasztás után megadta magát egy gyönyörű 9 kg-os tükrös.
A nyerő kombináció egy 24 mm-es krilles golyó és egy 20-as krilles pop up volt. Gyors újradobás következett.
A köd 10 óra környékén felszállt, és szikrázó napsütésben gyönyörködhettünk.
Épp ezért újra etetéssel indítottuk a reggelt. Szokásos tigrismogyoró-kender került a Spomb-ba, a dobócsővel pedig 24 mm-es bojlikat juttattunk az etetésre.
Ezután megindultak a halak. Sorra jelentkeztek a kapások, nekem és Robinak is egyaránt.
Összességében 6 hallal zártuk a túrát, amelyből 9 kg volt a legnagyobb, és 4,5 kg a legkisebb.
Sajnos a törpeharcsákat nem sikerült teljes mértékeben elkerülni. Legeredményesebb csalinak az SBS Eurobase Ready Made krilles golyó bizonyult, pop uppal kikönnyítve.
Kiváló két nap volt, ami most inkább a pihenésről szólt. Szeretném megköszönni a vendéglátást Somogyi Róbert barátomnak, és az SBS-nek a lehetőséget!
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!