Hudomiet János

SBS Happy Carp Gang,
az ABK alapítója

1

„Leszek én, ha kell tengeren kapitány,
hegyek csúcsán, felhők hátán mutató, mi a jó irány." (Road)

A Balatoni csata (link) óta nem horgásztunk együtt. Gaben és Otti elfoglaltságai miatt nem jött össze a közös peca. Az időpontokat toltuk, halasztottuk, a végén mi sem mentük Danival sehová. Betelt a pohár, eljött a pillanat, kitűztünk egy időpontot október elejére, és "aki bújt, aki nem" alapon le is foglaltuk a helyet, az alsóbélatelepi Napsugár kempingben. A srácoknak megint közbe jött valami, ezért hárman tervezgettük a pecát. Rudi bá' a csapat doajen-je, Dani és jómagam.

- Nem visszük el a gyerekeket? - kérdezte Dani egyik nap.
- Végül is, miért ne, beavatjuk őket? - kérdeztem.
- Naná! - mondta Dani.

Gyerekeknek hívtuk az SBS CARP SAVING TEAM tagjait, Patrikot és Danit (későbbiekben: Kisdani) a hátuk mögött. Ha jobban belegondolok, előttük is. De a peca után már nem. Férfivá értek a balatoni kiképzés közben!

Hatodiknak társult Kemenczés Laci is, az SBS németországi forgalmazója, azonban ő csak kedden csatlakozott a csapathoz.

Szombatra tűztük ki az indulás napját. Szokásos kávé nálam, utolsó simítások, indulás. Dél körül érkeztünk - nyugodtan mondhatom - paradicsomi körülmények közé! A kemping balatonparti része gondozott, vizesblokkal ellátott - a parton bejáró, egyszerűen csodás. Megközelítőleg 500 méter partszakasz állt rendelkezésünkre. Fél óra múlva megérkeztek a gyerekek is. A vízen kissé jobbra, 300 méterre előttünk két csónakos horgász..... Gondoltam, délutánra csak elmennek, de egyelőre nem mozdultak. A táborállítás és a horgászhelyek kijelölése - szokásos sorsolásos módszerrel - megtörtént. Indulhatunk bójázni!

- Te, Dani! A csónakosok mikor mennek el, szerinted? - kérdeztem szemüveges barátomat.
- Milyen csónakosok, Hudika? - meredt rám Dani.
- Hogy-hogy milyen csónakosok, vakegér! Nem látod, itt vannak jobbra, 300-on!
- Azok soha, Hudika. - válaszolta Dani a megszokott nyugodtságával.
- Me' mé'? - kérdeztem vissza, nem túl bonyolultan.
- Me' azok vízügyi jelzőbóják, és itt vannak 30 éve, azé'. - vette a lapot Dani.

Hiába, én is öregszem, romlik a szemem. Sebaj, nevettünk egy jót a "vakegérrel".

Az előttünk lévő aljzat nem mutatott olyan képet, mint Fonyódon a hegy alatt. Egy fokozatosan mélyülő teniszpályát láttunk a radaron, 10-15 centiméteres lágy iszappal. 450 méternél 3 méteres, 300 méternél 2,70-es vizünk volt. Akksi spórolás miatt a 300 méteres távolság mellett döntöttünk, és 1-1 bóját tettünk le. Dani bójájára EuroBase Ready-Made Boilies frankfurti kolbászos bojlit, az enyémre krilles bojlit szórtunk 1-1 kilót, és körülbelül 1-1 kiló magmixet, amely frissen főzött kukoricából és tigrismogyoróból állt, két-két marék Pre-drilled Halibut Pellets pellettel, 20 mm-es méretben. A bójázásból visszatérve előkészítettük a szerkókat másnap hajnalra.

Szerelékeink a megszokottakból álltak:
- 0,35-ös, sárga SBS Masterpiece főzsinór
- 0,60 -as monofil előtét zsinór, 20-25 méteres a kagylók miatt
- Előkezsinór, Dive Master Leadcorefree Leader 20 lb méretben, 20-25 cm hosszan az iszap miatt
- Grip-Tip horog, 2-es méretben
- 160-180 grammos grippa ólom
- Csúszó szerelék

A botok a szokásosak, Dani a TF Gear-ekkel, én a HOKÉV Budapest botokkal horgásztam. Orsóink a régiek, Shimi BB.

Kapásjelzőink újak, Lacitól kaptuk őket: Carpsounder ROC XRS szettek. (Köszönjük, Lacika!)

Csalinak dupla 30-as golyókat használtunk. Mindenki a kedvenceit. Dani M1, én Krill-Halibut és C2 bojlikkal horgásztam.

Közben a gyerekek sürögtek-forogtak, állították össze a felszereléseiket, taktikát beszéltek meg, hozták a bojlit, szagolgatták, szagoltatták velünk is, mintha még sosem láttunk volna SBS bojlit.

Időközben előkerült egy 40 literes hordó is a csomagtartóból....

- Oszt' abban mi jó bújik meg, gyerekek? - kérdeztem kíváncsian.
- Csak magmix. - motyogta Kisdani.
- Oszt' mind be fogjátok szórni? - kérdezte már rám kacsintva Dani.
- Persze, hiszen itt vagyunk hét napig! Négy botunkra elosztva másfél kiló mag naponta, még kevés is lesz! - válaszolta Patrik, a közgazdász, közgazdász szemlélettel megáldva.

Nem sejtették még a csapdát. Mi összenéztünk Danival, de arcizmunk se rándult.

Rudi bá', aki nem volt fültanúja az előző beszélgetésnek, csak annyit akart mondani jó szándékkal a gyerekek felé, hogy az sok lesz, de időben jeleztük neki, hogy most nem kell szólni. Elég egy nap múlva. Rudi bácsi elég régóta horgászik velünk, szemvillantásból ért ő is minket, ezért kajánul mosolyogva ült le közénk, és a szemöldökét felfelé mozgatva némán érdeklődött, hogy mi van, mi van?

- Elkezdődött a "Beavatás" - súgta oda neki az egyetlen kisfia.

Már ment le a nap, mi kedélyesen ücsörögtünk Kisdani által szerzett társalgó sátor alatt, és gyönyörködtünk a Badacsonyban. A két gyerek meg toporgott, bottal a kezükben.

- Ti nem húztok be? - kérdezte Kisdani bátortalanul.
- Jaj, gyerek, hát nem tudod, mi első éjszaka sosem húzunk be! - dörrentem rá, tettetett haraggal.
- Ja, tényleg! Olvastam! - mondta vigyorogva, majd elsomfordált.

10 perc múlva újra előkerült. Hozott egy, általa filmeken többször bemutatott szereléket, hőn szeretett fluorokarbon zsinórjából. Volt azon minden, forgókapocs, kiskarika, „szentkép, bicska, kistalicska", ahogy Bandi barátom szokott fogalmazni.

- „SAFETY CAR-RIG!" - vetette oda Dani foghegyről. (Ez egy újabb idézet; Bakos Tomi mondta réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban.)

Csalinak felfűztek "nagy csalikat", 20 mm-es süllyedőt, 16 mm-es lebegővel kombinálva! Ejha, gondoltuk, ha még televágják maggal az etetést, lesz itt jövet-menet az éjjel. De meg sem pisszentünk.

- Ez nem jó, ide? - kérdezte Kisdani.
- Dehogynem, Tesó! - nyugtattuk meg.
- Akkor mi most behúzunk. - mondták kissé bátortalanul, amikor már beesteledett.
- Sok sikert, srácok! - bíztattuk őket.
- Rod-pod világítás fel van-é kapcsolva? - kérdeztük.
- Mi? - kerekedett el a szemük.
- Tudod, piros villogó, hogy 3-400 méteren tudd, hogy melyik a te podod! Nem húzgálunk csak bele a nagy, setét éjszakába, gyerekek! - oktatta őket Rudi bá'.
- Mentőőődolmány, evezzző, kistááska, merőedéény, vízálllló telefontok, van-é? -kérdezte Dani elnyújtva.
- Ja, azok még nincsenek, de mindjárt összeszedjük! - sürgölődtek a gyerekek.
- ÉJI - motyogtam magamban, még jó, hogy itt vagyunk.
- ÉJI - motyogta Dani.
- ÉJI - motyogta Rudi bá'.
(ÉJI rövidítés, jelentése a Happy Carp Gangben: Édes, Jó Istenem!)

Másfél óra után előkerültek, lelkesen kapcsolták be a távjelzőiket, és várták a kapásokat.

Este tíz óra tájt Patriknak megcsippant a jelzője! Magabiztosan elmosolyodott, peckesen lépdelt a botok felé!

- Kapásom van! - közölte tettetett közönnyel, de majd kiugrott a bőréből örömében.
- Kisdani jössz? -kérdezte.
- Persze, öltözöm! - kiabált Kisdani, miközben felvette a melles csizmát.

A lelkükre kötöttük, hogy saját biztonsági szempontjaink miatt, egyedül tilos bemenniük a vízre éjszaka. Mi sem szoktunk.

- Srácok, mi elmegyünk aludni, mi is hajnalban kelünk, Jószakát! - kiabáltuk utánuk, ahogy elhúztak az éjszakába.

MI, mondom, mi nagyon jót aludtuk.

Hajnal helyett reggel ébredtünk, és behúzgáltuk a botokat. A szomszédban néma csend honolt...

Miután elrendezkedtünk, átsétáltunk a gyerekekhez....

- Te, „ezek" estek-keltek, mint a frontkatona - mondtam Daninak, látva a botokat kihúzva, két(!) akksi kicserélve. A sátraikból szuszogás hallatszott, gyerekek lévén még nem horkolnak.
- Ja, úgy tűnik kezdenek „beavatódni". - fogta halkabbra Dani.

Összemosolyogtunk.

Dél felé csipogásra lettünk figyelmesek, természetesen nem az én jelzőm szólalt meg... nem az enyém szokott először megszólalni. Beugrottunk frissen beszerzett melles gatyáinkba, és tűz a csónakba. Na, ez a beleugrottunk és tűz, egy enyhe, sőt, nem is enyhe túlzás. A melles nadrágok felvétele kb. 1 percet vett igénybe, a csónak másik egy perc. Ezt az időt a napok múlásával - beleszámítva a fáradtsági faktort is - nem nagyon sikerült csökkentenünk. Hála a Teremtőnek, a balatoni halak nem annyira rohangálósak. Olyanok, mint mi. Ráadásul, előttünk kb. 70-80 centis víz volt, így a csónakba is be kellett mászni, kezünkben a botokkal, nem lehetett csak úgy belépni. Azonban nagyon összeszokott párost alkotunk, ezért ezeket a problémákat kisebb-nagyobb sikerrel megoldottuk. Nappal. Éjszaka, korlátozott látási viszonyok között még nehézkesebb volt. Lehet, hogy öregszünk?

10-es forma töves pihent a matracon 20 perc múlva. FFV.

A szomszédban néma csend.

Kettő felé ébredezni kezdtek a gyerekek...

- Jó reggelt! Ki kér kávét? - kiabálta nekik Rudi bá'!
- Na, mi van srácok, hogy telt az "iccaka"? - kérdeztem nevetve.
- Három kilósból fogtunk 12-13-at, ketten, tizenkétszer voltunk benn, volt, hogy mind a négy botra kapás volt. Kétszer összeszedtük a motorral a zsinórt! - mondta Patrik már nevetve.
- Kemény a Balcsi! - kontrázott Kisdani álmosan, szürcsölgetve a "reggeli" kávéját.
- Szerintem átállunk a dupla 30-ra, és nem szórunk magot! - mondták egyszerre.
- Na, alakul a balatoni pecátok - mondtam mosolyogva.

Ekkor szólalt meg a jelzőm. Fél óra múlva 12,20-as tükrössel fotózkodhattam.

- Látjátok gyerekek, figyelni kell, hogyan-mit, csinálnak a nagyok! - szóltam hozzájuk Torrentésen.
- Perceket figyeltek, éveket tanultok! - egészítettem ki. (Persze ezt se én találtam ki, de nagy duma.)

Aznap Danival még fogtunk egy-két halat, 6 és 8 kilogramm között, de őket nem hoztuk ki. Vártuk az éjszakát, meg akartuk kóstoltatni a srácokkal „A Balaton ízét".

Az éjszaka közeledett, a világ elcsendesedett, pihentek a csónakok, kikötöttük őket. Egy kis vacsi, fröcsi, pálinka elfogyasztása után nyugovóra tértünk. Tudtuk, hogy éjszaka elindulnak a halak!

Az alvásnak, a tudomány mai állása szerint öt fázisa van. A legmélyebben a negyedik fázisban alszunk. Az emberek többségének - ezt elérni - több időre van szüksége. Nekünk nem. Dani ezt képes 15 szekundum alatt, én 1 minutum alatt megtenni. Ezt a fázist akár több órán keresztül is tudjuk tartani. Na, ebben az időpontban szoktak a kapásaink lenni. Tehát, amikor éjjel elhúzza, két zombi szokott előkászálódni a sátorból, és néz egymásra bambán. Bár a tettetett ébrenléttel nyugtatjuk egymást.

- Megvagy?
- Naná, mehetünk!

El tudja képzelni a Kedves Olvasó azt a rohanást a melles csizmákért, és azt a csónakba szállást? Olykor mégis hiba csúszik számításainkba a vízen történő navigációt illetően.

Két éve, Szücsiben hasonló helyzetben indultunk a halért. Csónakba ugrottunk, én fogom a botot, Dani a kapitány. A víz sekély volt, ezért evezővel kellett megtennünk az első pár métert. A hal húzta a zsinórt, Dani evezett féktelenül, de nem mozdultunk.

- A kötelet elengedted? - kérdeztem.
- Persze, nem vagyok hülye! - morgott vissza.

De még mindig egy helyben álltunk, közben surrogó hangot hallottam a csónak oldaláról. Fejlámpám fényénél, a csónak orra előtt egy vízből kiálló tuskót, balra nézve pedig a partot láttam, amelyet Dani, vadul karcolt az evezővel.

- Ütő, állj le, mert beszorultunk! - mondtam nevetve.
- Hová? - kérdezte még mindig evezve.
- Ráeveztél a partra, akkora barázdákat húzol, hogy tudok bele krumplit vetni! - röhögtem már nagyon.
- Ja, ez van akkor, ha két pro száll egyszerre vízre! - nevetett már ő is hangosan.

Szóval, vannak olyan alkalmak, amikor becsúszik egy-egy hiba. De most nem ez történt. Aznap éjjel 4 db 10+-os halat fogtunk. Egész éjjel vízen voltunk, mi is és a srácok is. Új taktikájuknak köszönhetően kiléptek a 2-3 kilós sávból, és 7-8 kilós halakkal szórakoztatták magukat. A reggel beköszöntével megszűntek a kapások. A Balaton ragyogó arcát mutatta, olykor tükör vizünk is volt. A gyerekek már sokkal magabiztosabban mozogtak a vízen, a csalizási technikájuk közelített az általunk tökéletesnek vélt felé. De a lényeg, amelyet Danival vártunk, még hátravolt nekik. Ugyanis vártuk a szelet. Nem a viharos erejűt, csak azt amelyik olyan szépen csobogóssá, somogyiasan szólva "lotyálossá" teszi a Balcsit.

A szél egyelőre nem érkezett meg, nem úgy, mint Lacus. Beviharzott, leparkolt, kiugrott a kocsiból, bevágta az ajtaját, majd a szokásos, - Szevasztok gekkócsászárok! - köszöntést rivallta a nyugodt csendbe.

- ÉJI. - mondtuk egyszerre Danival és feltekintettünk az égre.

Lacuska színt vitt a délutánunkba, és következő napjainkba is. Csak evezőt, merítőt, kést, stb. nem hozott magával. Viszont hozott három darab lemerült akkumulátort a csónakmotorjához...

Az akksi töltőt otthon felejtette. Azonban ismét rengeteg, általa forgalmazott ajándékkal halmozott el minket.

Szóval, ehhez hasonló cselekedetekkel tette izgalmasabbá egysíkú napjainkat. A hálátlan, középső pályát kapta utolsónak érkezőként, de jókedve töretlen maradt. Beékelődött a gyerekek és a mi helyeink közé. De kihozta belőle a maximumot.

- Van egy kis magotok? - kérdezte.
- Van ám, vigyél amennyit akarsz! - kaptak az alkalmon a srácok.

Lacika egész éjjel húzta...

Közben Kisdani az első naptól kezdve forgatott, hol a kamerájával, hol a drónjával. Amilyen szerény, annyira profi. Alig indultunk el befelé a csónakkal, máris megjelent felettünk a drón.

Nekem sem kellett több, valami emlékezeteset és jól kinézőt akartam csinálni, ami majd jó lesz a filmbe.

- Dani, ha megérkezünk a parthoz, akkor kommandós módjára, oldalra ugorva hagyjuk el a csónakot, oké?- kérdeztem.
- Oké, de jó az nekünk, Hudika? - kérdezte gyanakodva Dani.
- Persze, hogy jó! Látványos! Frankó lesz a filmben! - mondtam magabiztosan. Úgyis 70 centi a víz talpra érkezel, oszt' kész!

Közeledtünk a parthoz.

A motor leállítottuk, már csak siklottunk a part felé csendesen.

- Figyelj, Dani! Romra ugrunk, te balra, én jobbra! Mehet?
- Mehet!
- Egy, kettő, háá-rom!

Amikor felbukkantam a víz alól, csak azon imádkoztam, hogy a melles csizmámban minél kevesebb víz legyen, mert ha telement, nem tudok majd vízre szállni...

Közben a gyerekek fogtak egy 13 kiló körüli halat, amelyet peckesen hoztak ki a vízből, felénk kacsingatva.

- Ez az srácok, ügyesek vagytok! - bíztattuk őket Danival.
- Eddig ez a legnagyobb - mondták vigyorogva.
- Ne félj Öcsi, megeszem még a hasadról a kását! - mondtam.

Eljött az éjjel. Fáziskapás. Melles, csónak. Nekem volt kapásom, Dani a motornál.

- Mehetünk Dönci! - mondtam.
- Jól van, indul a menet! - hülyéskedett Dani.

A csónak először jobbra, azután balra ment. Betudtam a hullámzásnak. Azután megint balra, és megint jobbra.

A bójámtól kb. 100 méterre járhattunk, amikor egyre gyanúsabbá vált nekem ez a "vízisikló kergetés".

- Döncike nem látod a bójámat? Arra kellene mennünk! - kérdeztem kicsit ingerülten, mert Dani nyílegyenesen szokta vezetni a csónakot.

Ekkor Dani, az egyik legjobb kabarészámból, a Körmendi-Gálvölgyi - Optikusnál (link) - klasszikusból idézte az ikonikus mondatot.

- "Félek, nem!" - motyogta.

Közös röhögésünk a parton is hallatszott.

- Benn felejtettem a kukkerem a sátorban! Semmit se' látok!
- Akkor hogyan jöttél el a csónakig? - kérdeztem.
- Néztem a hátad, azt még láttam. - vigyorgott.

Elértük a halat, ekkor már annyira röhögtünk, hogy nekem is tele ment könnyel a szemem.

- Megmeríted? - kérdeztem nevetés közepette.
- Félek, nem! - kontrázott ismét.

Ekkor már a hasunk is megfájdult a nevetéstől.

A hal kb. 8-9 kiló lehetett, gyorsan elengedtük. Helyet cseréltünk a csónakban, majd én vezetek. Elindulunk kifelé. Húzom a motort. Semmi. Megpróbálom újra. Megint semmi. Akksi felfogatás rendben, minden a helyén.

Akkor már kínunkban nevettük. Azonban, József Attila óta tudjuk, hogy „Páros kínt enyhíthet alázat." Dani megfogta az evezőket.

- Csak mondd, hogy merre evezzek, Hudika! - bíztatott hunyorogva.

Nekem sem kellett több, beálltam a csónak orrába, jobb lábamat feltettem az első kamrára, és kapitányi beállásban, hangosan rákezdtem kedvenc zenekaromtól:

„Leszek én, ha kell tengeren kapitány, hegyek csúcsán, felhők hátán mutató, mi a jó irány. Hosszú az út, amíg nem érünk oda, addig leszek én, ha kell, nektek a Jóreménység foka."

Dani olyat rántott az evezőkön, hogy majd' hanyatt estem. Szerintem gyorsabban kiértünk, mintha motort használtunk volna.

A partra érve gyorsan motort kellett cserélnünk.

- Hudika, maradjál, kiviszem a Minn Kotát, megyek a kukkeremért, hozom az én motoromat. Oké, csendesen himbálóztam a csónakban és vártam Danit, közben még mindig az előzőeken rötyögtem magamban.

Megérkezett Dani.

- Odamenjek a csónakkal a beállóhoz? - kérdeztem.
- Ugyan, hagyjad csak, odamegyek, beadom a motort, beugrom és kész! - mondta magabiztosan.
- Oké! - mondtam.

Belegázolt a vízbe, és a csónakig lévő 10-12 métert gyalog tette meg a melles csizmában. Amikor a csónakhoz ért, odaadta a motort.

- Segítsek beszállni? - érdeklődtem, mert tudtam, hogy kicsit mélyebb a víz: 1,20 - 1,30 méter közötti.
-Hagggyyáá ' má' ! Nem vagyok ügyetlen! - morogta Dani.

Ekkor a csónak oldalán ügyesen felhúzta magát, függőlegesen megtartotta a testsúlyát egy pillanatra. Súlypont áthelyezéssel a felső testrészére tette a "kraftot", majd enyhén megdőlt a csónak felé.

- Eddig jó! - bíztattam barátom.

A gyakorlat folytatódott, gyönyörű volt a kivitelezés. Csakhogy. A kezeit elfelejtette kivenni a hasa alól, és a csónak fapadlójára dőlve homlokkal tompította a dőlés energiáját. Egy hatalmas koppanás hallatszott a balatoni éjszakában. Majd óriási röhögés.

- Na, mi van veled, Jürgen Kopp? - kérdeztem fuldokolva.
- Minden ok, így szoktam csónakba szállni! - fuldokolta vissza.

Dani botját húztuk be, még dalos kedvünkben, amikor a szerkó letétele és a partra történő ráfordulás után megkérdeztem:
- Hey Dan! Kezedben a bottal, mondd hova mész? - énekeltem.
- Ó-ó-ó Dél felé, a Szabadság felé-é! - énekelte vissza.

Amikor már nagyon fáradtak vagyunk, ilyen, és ehhez hasonló műsorszámokkal szórakoztatjuk magunkat.

Közben azért figyeltünk a másik pályákra is. Hol Lacinak segítettek a gyerekek, hol egymásnak. Egész éjjel ki- be járkáltak a vízen. Éjjel kettő felé feltámadt a szél. A lotyálósnál kicsit jobban, mégsem vészesen.

- Te, szerintem ma este beavatódnak, segítsünk nekik! - súgtam oda Daninak.
- Oké! - válaszolta.
- Enyém, Kisdani, tied Partik! - adtam ki az utasítást.

Éjjel három felé megint kapásom volt!

- Kisdani! - kiabáltam a sátra felé! - Gyere segíts nekem, légyszi, Danci lefeküdt, nem akarom felkelteni! - mondtam neki.
- Öt perce feküdtem le, két órán keresztül voltunk a vízen. - ellenkezett.
- No, és akkor mi van gyerek? Horgászni jöttél vagy aludni? - kérdeztem tettetett szigorral.
- Jól van, jövök! - válaszolta fáradtan.
- Igyekezzé'! - sürgettem.
- Menj be a vízbe, hozd a csónakot, tedd ide, hadd lépjek bele, ne kelljen már belelépnem a vízbe, ne tökölődjé' fiam, nem érek rá, a halak nem várnak meg, ha elmegy, bennhagylak a bójánál. - És ehhez hasonló, rendkívül szimpatikus mondatok hagyták el fogaim kerítését.

Kisdani ment, hozta, tartotta, nem tökölt, nem engedte, hogy elmenjen. A Balaton közben egyre jobban hullámzott.

- Jaj, ez hullámzik! - állapította meg Kisdani!
- Télleg'? Ez a Balaton, Ecsém, az a dolga, hogy hullámozzon! - dörögtem rá.

Közben visszafordultam a csónak orra felé, mert már nagyon nehezen bírtam nevetés nélkül!

Kisdani ekkor már annyira fáradt volt, hogy le- lecsuklott a feje a motornál.

- Tesó, ha elalszol a kormánynál.... - rivalltam rá.
- Dehogy alszom! - feleselte vissza.

Bent segített megmeríteni a halat. Mindent szuperül csinált. Kicsit gyorsan is végeztünk, de még mindig a hullámzó vízen akartam tartani egy kicsit. Ezért eszembe jutott, hogy vizsgáljuk meg a bóják világítását, ez afféle kamu tevékenység volt. Kisdani egy szót sem szólt. Kb. másfél órát töltettem vele a vízen. A partra érve megköszöntem neki a segítségét, és jóéjszakát kívántam. Kiment az álom a szememből. Ezért még segítettem Lacusnak kibogozni a közben összetekeredett 60-as monofilt, amivel küzdött a sötétben.

A fenti akciót Dani megismételte Patrikkal fél óra múlva még ugyanazon az éjszakán.

Kíváncsian vártuk a reggelt!

A srácok reggel kilenc felé szállingóztak elő sátraikból. Kávéillatra gyűlt az éji (nem ÉJI) vad.

- Milyen volt az éjszaka? - kérdeztük érdeklődve.

Hullámzott az ágyunk, amikor lefeküdtünk! - válaszolták majdnem egy lélegzetre.

EZ AZ!!!- kiáltottuk egyszerre, Dani, Rudi bá' és én!

MEGTÖRTÉNT A BEAVATÁS!

- Gratulálunk URAIM! Ügyesek vagytok! - mondtuk egyszerre.
- Már nem vagytok gyerekek, már férfiak vagytok! A Balaton férfivá avatott benneteket!
- Ha itt lenne Otti, elismerése jeléül még a levegőbe is feldobálna! - jegyezte meg Rudi bá'.
- Milyen beavatás, miről van szó? - csodálkoztak ránk.

Uraim, a beavatás három részből áll - tájékoztatta őket Rudi bá' a legidősebb és legbölcsebb jogán, és elkezdett számolni az ujjain.

Az első, a Magpróba! Szórjad, mint bolond a lisztet, fogjad, míg bírja szíved!

A második, a Hullámzó Ágy! Inkább az ágynak legyen, mint nekem!

A harmadik, a 12+-os ponty! A 12+ a Balcsin olyan, mint a 20+ más tavon!

- Ezeket teljesítettétek, így a Beavatás véget ért! Gratulálunk gyerekek, akarom mondani, Uraim! - zárta le a beavatást Rudi bá'.

Estig Laci is "beavatódott", hiszen ő is megfogta egyéni rekordját 12,50-nel. A hullámzáson már rég túl volt, a magot még mindig nehezen engedte el.

Ünnepi körülmények között megvacsoráztunk, talán most egy kicsit többet pálinkáztunk. Később, az URAK sátraiból szuszogás helyett, horkolás hallatszott.

Az utolsó éjjel még fogtunk Danival két 13 +ost, majdnem 14-est, hogy helyre álljon a rend.

Az egy hét alatt 65 pontyot fogtunk, ebből körülbelül 15 egyed volt 2-5 kiló közötti, 25 egyed volt 5-10 kiló között, a többi 10 kilógramm feletti. 15 kilogramm fölé ez alkalommal nem sikerült mennünk. Halvesztésünk nem volt.

Kisdani a Ace Lobwormmal és C3-mal, Patrik az M3-mal, Lacus M4-gyel horgászott.

Tapasztalataim szerint, a 300-450 méteres sávban a 10-13 kilós "csoport" domináns. Ezen tömegű halakból rengeteg van szeretett Tavunkban. A nagyobb 20, 30 kilogramm feletti példányok jóval beljebb, 600 méterre, és azon túl tanyáznak, és ritkán merészkednek közelebb a parthoz.

Hudomiet János (Hudo)

Megjegyzés:

Kérlek, Nyájas Olvasó, hogy a "gyerekek" kezdetleges szerencsétlenkedéseit és dilettantizmusát írói fantáziámnak tudd be, hiszen az részemről erős túlzásokat tartalmaz.

Video: Wenhardt Dániel
Fotók: Hudomiet János, Novák Rudolf, Novák Dániel, Wenhardt Dániel