Beszámoló - II. SBS - Székely Őzetanya Nemzetközi Bojlis Verseny
Fokozott figyelemmel várták a hazai és külföldi pontyhorgászok az idén második alkalommal megrendezett SBS – Székely Őzetanya Nemzetközi Bojlis Versenyt. A fokozott érdeklődés egyrészről a tavalyi évben elért rekord fogási eredmény, másrészről az Őzetanya Bojlis tó méltán híres halállományának volt köszönhető. A verseny idén is bővelkedett izgalmakban, élménydús 100 órán vannak túl a csapatok.
Ebben az esztendőben az időjárás okozta a legnagyobb fejtörést a csapatok számára a felkészülésben. Noha a naptárra tekintve április hónapot írtunk,a versenyt megelőző időszakban még javában télies időjárás uralkodott. A verseny kezdetére berobbant nyárias idő azonban több csapatnál is borította a felkészülési időszakban kialakított taktikát. A verseny előtti tesztelések eredményei a megváltozott időjárási viszonyok miatt semmibe vesztek. Ilyen extrém körülmények között kellett helytállnia a versenyre benevezett csapatoknak.
A versenyre a nevezési határidőig 12 csapat adott le érvényes nevezést, így két szektor került kialakításra. A nyitónap reggelén a gyülekező csapatok elemezték a kialakított szektorokat. Abban mindenki egyetértett, hogy a folyamatosan melegedő időben, de a még hideg vízben egyaránt esélyesek lehetnek a szélső szektorok, melyek a kis vízben kerültek kialakításra, de akár a mély víz is befutó lehet. Tovább növelte a bizonytalanságot az a tényező, hogy a kárászok megkezdték ívásukat, amit a verseny kezdetére megszakítottak.
A sorsolás nagyon jó hangulatban zajlott. Voltak favorit helyek, melyek az első húzások alkalmával gazdára találtak, de akadt olyan, sokak által áhított állás is, ami végig „bennmaradt”. Így a sorsolás utolsó pillanatáig volt miért izgulni.
A kisorsolt horgászállásokat elfoglalva mindenki nagy örömmel konstatálta, hogy tekintélyes méretű területen tudja horgásztudományát kamatoztatni. A felkészülést követően a csapatok elszántan, teljes erőbedobással kezdték meg a versengést. Betűk és szavak segítségével nagyon nehéz visszaadni azokat az izgalmakat, feszültségeket, küzdelmet, fáradtságot, amit a versenyzők éltek át és meg. Ezért most képekben mutatjuk be a verseny pillanatait.
A gyülekező és a sorsolás izgalmakkal és várakozással teli pillanatai:
A verseny kezdetét jelző dudaszó elhangzását követően háborús jeleneteket idéző roham indult, hogy ki tudja kialakítani a legcsalogatóbb terülj-terülj asztalkámat:
Az alapozó etetések kialakításának végeztével főszerephez jutottak a végszerelékek, melynek elkészítése után csalogató falatokkal indultak útjukra.
Nem sokat kellett várni az első fogásokra. Egyre több helyről lehetett hallani a kapásjelzők riasztásait, szákolás elől menekülő halak csobogásait:
Már az első esti mérlegelés alkalmával bőven akadt dolguk a mérlegelőknek. Minden este és reggel tartottunk mérlegelést, melynek eredményét a csapatok folyamatosan megkapták. A fogások dokumentálását végző csapat precíz munkájának köszönhetően minden kifogott dekagramm felkerült a fogási lapokra.
A verseny folyamán egyre több csapat könyvelhetett el szebbnél szebb fogásokat. A Székely Őzetanya Bojlis tó megmutatta kincseit.
A folyamatos kapásoknak köszönhetően nem volt lehetőség a pihenésre. Amint egy kicsit alábbhagyott a kapások intenzitása, mindenki próbált erőt gyűjteni a következő rohamra. Amíg a csapattársak pótolták az etetést, addig a pihenős csapattagok felkészülési foglalkozáson vettek részt.
Az erőgyűjtésnek meg is lett az eredménye, hiszen egyre termetesebb halak kerültek ideiglenesen a horgászok hálójába.
A verseny végéhez közeledve csak a borostás, megfáradt arcokon látszott, hogy több napja tart a verseny. A csapatok továbbra is hatalmas elszántsággal küzdöttek. Mozdulataikon nyoma sem volt fáradtságnak, olyan akarattal versengtek, mintha csak 10 perce kezdődött volna meg a verseny.
A verseny rangjának, komoly tétjének ellenére baráti hangulatban zajlott. A csapatok két kapás között „összejártak” megosztani egymással tapasztalataikat, élményeiket, kedvenc vicceiket.
A verseny több mint négytonnás összfogással zárult. Az extrém időjárási körülményekre való tekintettel ez nagyon szép eredmény. Ismét bebizonyosodott, hogy a Székely Őzetanya Bojlis tó egyedülálló halállománnyal rendelkezik. Az idelátogató vendégek fantasztikus horgászati élményeket élhetnek át, mint ahogyan azt a versenyen résztvevő csapatok is tették. Fáradtan gyülekeztek az ünnepélyes eredményhirdetésre, ahol a támogatóknak köszönhetően értékes ajándékok kerültek átadásra.
Az „A” szektor dobogós csapatai:
I. SBS-Tom Carp
II. Total Baits Team
III. Tati Dovit Carp Team
A „B” szektor dobogós csapatai:
I. Pancsácsi Fishing Team
II. Király Horgászbolt - Big Carp Baits Team
III. Allianz Halcapone Carp Team
A verseny legnagyobb halát a Pancsácsi Fishing Team fogta:
A verseny legnagyobb hala: 15,11 kg
A verseny legjobb segítőjének járó különdíjat Kozma Zoltán, a HorgÁsz Carp Team segítője nyerte.
A verseny összesített eredménye alapján a dobogós csapatok:
I. helyezett: SBS-Tom Carp
II. helyezett: Total Baits Team
III. helyezett: Pancsácsi Fishing Team
A II. SBS-Székely Őzetanya Nemzetközi Bojlis Verseny részletes végeredménye letölthető ITT.
A dobogós csapatok
A mezőny
Gratulálunk az egész mezőnynek a sportszerű, kitartó küzdelemért!
Tekintsétek meg a versenyen készült kisfilmet, melyből megtudhatjátok hogyan készültek fel a csapatok erre a kemény küzdelemre!
Írta: Gál József
Fotó: Gál József, Török János
Video: Takács Péter
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!