Beugró a kotróra, avagy három nap Gyékényesen
A bányatavi horgászat eddig ismeretlen volt számomra, mert nem volt se lehetőségem, se elég tudásom ahhoz, hogy kipróbáljam magam egy ilyen vízen. Idén nyáron végre eljött a pillanat, hogy horgászhassak pár napot egy csodaszép helyen, a gyékényesi Közúti-ll-es tavon. Az előttem álló három napos túrára rendhagyó módon azt a célt tűztem ki magamnak, hogy egyáltalán sikerüljön kapást elérni. Úgy gondoltam, ha egy szebb halat sikerül matracra fektetnem, már nagyon boldog leszek!
A megérkezésemet követően gyors sátorállítás következett, majd nekikezdtem az alapos és körültekintő helykeresésnek. Tudtam, hogy egy ilyen pályán ez a mozzanat kulcsfontosságú lesz! Igazán változatosnak tűnt ez előttem lévő terület, hiszen 3-6 méterig különböző vízmélységű helyek rajzolódtak ki a radaron. A kanalas kotrásnak köszönhetően rengeteg kisebb, nagyobb törést és platót találtam, ezért nem volt könnyű dolgom, hogy hová tegyem majd le a szerelékem. Sokat segített, hogy a helyi horgászok is elláttak tanácsokkal, hogy hova érdemes horgászni. A három napos horgászat alatt nem volt favorit hely, platók tetejéről, a törések oldaláról, aljából is fogtam halat.
Már az első behúzásnál is csak bojlit etettem (1-1 kilót botonként), hogy a kisebb halakat ne húzzam be az etetésre. Az egyik etetésem a Premium C1-es és ízvilágában hasonló Eurobase Tigernut-os, magas szénhidrát tartalmú bojlikból állt. Ezen a helyen a keményebb állagú, 20+ Premium szériás, 20 mm-es C1-es horogcsalival horgásztam, elsősorban hóember kombinációt kínáltam fel egy fluorocarbon zsinórból kötött előkével.
A másik botra egy 20+ Premium szériás 24 mm-es M1-es bojlit raktam egy blow back előkén felkínálva, erre pedig M1-es bojlival és különböző méretű Eurobase Frankfurter Sausage bojlival etettem.
Az első behúzást követően a legnagyobb meglepetésemre nem kellett sokat várni az első kapásra. Gyorsan csónakba ugrottam és célba vettem a 200 méterre behúzott szerelékem, amely útközben el volt akadva egy-egy helyen. Végre a szerelék fölé értem, felvettem a kontaktust a hallal és megkezdődött életem első bányatavi fárasztása a kristálytiszta vízben. Három méter mélyen már láttam, hogy egy gyönyörű, 10 kg feletti amur van a horgomon. Hihetetlen volt számomra, hogy már az első napon egy szép halat fáraszthatok a kristálytiszta vízben. Úgy voltam vele, ha el is megy, akkor is megérte ezért az élményért, de szerencsére a Grip-Tip horog tökéletesen akadt, és néhány perc múlva már a merítőben pihent az első 10 kg feletti bányatavi halam! Az amur az 5,1 méteres mélységben, a törés aljára letett csalira éhezett meg...
Ezután viszonylag sokat kellett várnom a következő kapásra. Kb. 20 óra telt el az előző akció óta, ezúttal a C1-es bojlira volt kapásom a 4,3 méteres mélységből. A kisebb platóról sikerült egy gyönyörű, gyékényesi tükröst fognom. A következő két napban mindkét hely működött, összesen még öt kapásom volt, amelyekből négyet sikerült megfognom.
Az utolsó este a távolabbi szerelékem elhúzta valami, igazi kihúzós kapásra lettem figyelmes. A fárasztás elején úgy éreztem, hogy egy kisebb testű ponty van a horgomon, viszont amikor percek után sem tudtam felhúzni, kezdtem kételkedni magamban. Közel negyedórás fárasztást követően végre megpillantottam a halat és egyből világossá vált, hogy egy 10+-os ponttyal van dolgom. Amint tudtam, megmerítettem a halat, és a csónakban ülve a halban gyönyörködve azon gondolkodtam, hogy micsoda „szörnyek” lakhatják ezt a csodás tavat.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy elengedhetetlen volt a halak megfogásában, hogy amikor kapásom volt, nem vágtam be, hanem teljesen laza zsinórral mentem rá a halra, hogy a kagylók ne vágják el a főzsinórt. Amikor beért az általam használt Masterpiece Tapered Line előtét zsinór, akkor vettem fel a kontaktust a hallal, és ennek köszönhetően alig volt halvesztésem.
Úgy gondolom, hogy ezekkel a csodálatos halakkal sikeresnek mondhatom első bányatavi túrámat. Óriási élmény volt egy ilyen kihívásokkal teli vízen horgászni, ezért biztosan visszatérek még ide. Az első tapasztalataim alapján mindenkinek csak ajánlani tudom az ilyen jellegű tavakat, óriási meglepetéseket okozhatnak a kitartó horgászok számára.
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!