Bojligyúrás közösen az SBS csapattal!
Az SBS cég nevéhez méltó módon ismét egy egyedi kezdeményezésre szeretném felhívni a figyelmeteket, melynek ti magatok is részesei lehettek, ha a szerencse is mellettetek áll! Azonkívül, hogy néhány szerencsés horgásznak rendkívüli élményben lehet része, még értékes ajándékokban is részesülhetnek. Ha kellően felcsigáztalak benneteket és szeretnétek további részleteket is megtudni, akkor mihamarabb kattintsatok az írásra!
Ismét szeretném nektek bemutatni több kisfilmen keresztül – a tavalyi bojligyúrás nagy sikerén felbuzdulva – a 2009. évi rendkívüli újdonságainkat. Önmagában már ez is nagy durranás lesz, hiszen én már jól tudom, miről fog szólni, de ez még nem egyedi kezdeményezés.
A jó minőségű bojli elkészítése és a bojlizás egyre több embert érdekel
Attól válik azzá, hogy a bemutatók fő sztárja nem én leszek, hanem teret hagyva a szerencsés nyerteseknek – részenként egynek – együtt fogjuk a kamerán keresztül az érdeklődő pontyhorgászoknak bemutatni a garantáltan legfrissebb, 2009-es SBS praktikákat. Nem kell semmilyen színészi vagy szakirányú vénával rendelkezni a jelentkezőknek. Sőt, örülnék, ha olyan személy lenne a nyertes a „bojligyúrás kezdőknek” rész forgatásához, aki ez idáig keveset vagy egyáltalán nem használta még az elkészítéshez szükséges eszközöket.
Garantálom, hogy segítségemmel a legtöbb
hasznos információhoz juthattok
Azon a megtiszteltetésen kívül, hogy a szerencsés nyertesek elsőként, személyesen tanulhatják meg és mutathatják be az érdeklődő nagyközönség számára az újdonságokat, lehetőségük nyílik, hogy egy rövid interjút is készítsenek velem – melyet szintén bemutatunk –, amiben bármely horgászattal kapcsolatos kérdésekre örömmel válaszolok. Ha esetleg ez még nem lenne elég, akkor elárulom, hogy a bemutató után a szerencsés nyertes az összes, segítségével bemutatott és frissen elkészített csalit hiánytalanul elviheti, sőt ezt további ajándék SBS termékekkel egészítjük ki.
A következő bojlikészítések során már nem így, egyedül fogok a kamera elé állni
Lássuk, milyen követelményeknek kell megfelelni, és mit kell tenned, hogy te lehess az egyik szerencsés nyertes:
Az egyetlen követelmény, hogy vállalnod kell a leutazást Nyíregyházára (a forgatás helyszínére), és szabaddá kell tenned magad a kiválasztott epizód leforgatásának fél napjára, melyek a következők:
1. forgatás: 2008. december 13. szombat, délelőtt
- Bojligyúrás kezdőknek: ez egy kezdőknek szánt, rendkívül egyszerű tavaszi bojli recept elkészítésének bemutatása, apró trükkökkel, praktikákkal.
2. forgatás: 2008. december 13. szombat, délután
- Bojligyúrás haladóknak: ez egy haladóknak szánt recept elkészítése, egyedi praktikákkal, hatékony tárolási mód bemutatásával.
3. forgatás: 2008. december 14. vasárnap, délelőtt
- Bojligyúrás profiknak: egy professzionális recept alapján elkészülő különleges horogcsali, mely hatalmas segítséget nyújt a nagyhalak horgászatánál.
4. forgatás: 2008. december 14. vasárnap, délután
- Amurbojli gyúrása: az egyik leghatékonyabb, eddig titkos recept alapján készülő különleges amurcsali, továbbá egy eddig még soha nem látott etetési módszer bemutatása.
A sztár helyettem TE leszel!
Fel kell iratkoznod a cikk alján található táblázatba. Ezt 2008. november 24. 7:00 és november 30. 24:00 óra között bármikor megteheted a www.haldorado.hu vagy a www.sbsbojli.hu oldalon.
Minden segítséget megkaptok, hogy közösen a legjobb bojlit készíthessük el
Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy egy horgász kizárólag egy forgatási időpontra iratkozhat fel! Minden epizódhoz egy-egy (összesen 4 db) nyertest sorsolunk ki, és összesen 2 db tartalék személyt, aki – egy esetleges sajnálatos lemondásnak köszönhetően – a hiányzó helyébe lép! Minden további kérdésre, készséggel állunk rendelkezésetekre a cikkhez tartozó hozzászólásokban vagy e-mailben az info@sbsbojli.hu címen. A szerencsés nyertesek névsorát 2008. december 1-én hozzuk nyilvánosságra az íráshoz kapcsolódó fórumhozzászólásban, és az érintetteket e-mailben is értesítjük minden további teendőről. Sok szerencsét kívánok minden érdeklődőnek, jelentkezőnek!
Kattints ide: jelentkezem az SBS bojligyúrásra
Írta: Kovács Zoltán
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!