Csodapontyok a Velloni tározóból
Ha csak néhány órám van a horgászatra, előszeretettel látogatom a Madrid közelében lévő Velloni tározót, így a tavasz első kiruccanását is ide terveztem. A jól bevált SBS csalik mellett az idei év újdonságai közül is választottam néhányat, így a kikönnyített wafters horogcsalikon kívül a számtalan variációs lehetőséget kínáló Creative Pop Ups, vagy a kis, 8 mm-es átmérőjű Fluro Mini Pop Upok is bekerültek a csalis táskámba.
Néhány nap eltéréssel kétszer is horgásztam ugyanazon a helyszínen és mindkét esetben gyönyörű, igazi vad vízi halakkal ajándékozott meg a tó. A szavaknál talán többet mondanak az alábbi fotók, beszéljenek hát a képek!
2015. április 24.
2015. május 3.
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!