Decemberi horgászat
Az év utolsó harmada sok munkát hozott, ami miatt hanyagolnom kellett a horgászatot. A téliszünet esős napokkal érkezett, de ott motoszkált bennem egy decemberi horgászat gondolata. Rövid megbeszélés után horgásztársammal, Lacival úgy döntöttünk, utoljára az évben meglátogatjuk Székely Őzetanya napijegyes tavát. Az is érdekelt, vajon milyen lehet a leengedett és lehalászott bojlis tó, amin jelenleg munkálatok folynak, de tavasszal újra várja majd a horgászokat.
Kiváló időnk volt, reggel sem volt hideg, amikor megérkeztünk. Csak a többnapos eső miatti sár okozott némi kellemetlenséget. A tó halőrházzal szemközti végén foglaltunk helyet. Mivel nem volt időm komoly tervezésre, ezért azokat a csalikat használtam, amit otthon találtam. Az etetőanyagom a következőkből állt:
- EuroBase Ready-Made Boilies (Frankfurter sausage/Krill ízesítésekben) felezett és negyedelt bojli
- PVA Bag Pellet Mix (M1, Fishmeal)
- Főtt csemegekukorica, főtt kender
- Premium PVA Liquid (M1), ezzel locsoltam le az összekevert bojlit, a pelleteket és a magokat
Az etetett helyet marker úszóval jelöltem meg, és 4-5 spombnyit juttattam be a fenti keverékből. A csalizást sem bonyolítottam túl. Mindkét szerelékemre pasztaólom került, a horgok alá pedig pop-up csalik. Íme részletesen:
1. szerelék:
- Soluble (oldódó) Premium Bomb Paste, M1 ízesítésben
- Premium M1 White Pop Ups
2. szerelék:
- Flumino Groundbait (a tó vízével bekeverve)
- Flumino Pop Ups
Az így összeállított szerelékeket juttattam a megjelölt és megetetett helyre. Igyekeztem a lehető legpontosabb lenni.
Ez a precíz, pontos horgászat meghozta a jutalmát, mivel a délután derekáig három pontyot sikerült fognom, amelyek, bár nem voltak kapitális méretűek, nagyon örültem nekik. A tavon hárman horgásztunk, összesen hat bottal, de halak most csak nálam jelentkeztek. Ebből gondolom, hogy az etetőanyag és csali kombinációk most különbséget jelentettek.
A kapások között volt időm sétálni egyet és megnézni a bojlis tavon folyó munkákat. Biztos vagyok benne, hogy a változások javára szolgálnak majd a tónak. Ahogy telt az idő egyre hidegebb lett, így sötétedés előtt pakolni kezdtünk. Jó érzésekkel indultunk haza, és közben azon gondolkodtunk, vajon mikor lesz a következő peca… Addig is köszönöm azoknak, akik nyomon követték a horgászataimat. A sok bíztatás nagy motivációval tölt fel a jövőt illetően.
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!