Egy mesébe illő nap...
Ismét egy dolgos hét van a hátam mögött, de most végre az autómban ülök, és a kedvenc vizem felé tartok, ahol épp egy hete etetek egy ígéretes helyet. A helyszínre érve tele izgalommal látok neki az ilyenkor szokásos teendőimnek.
Elsőként gyorsan csónakba pattanok, megjelölöm a helyeimet, és mindegyikre másfél kiló kukoricát és tigrismogyorót szórok. Pikkelyes barátaim a magok mellé 1 kg felezett és egész bojlit is kapnak, a keverék Premium M1-es, és Eurostar Sweet Plum ízű golyókból állnak.
Visszaérve a partra először a sátramat állítom fel, majd a botok következnek, és szépen sorban mindent gondosan előkészítek a horgászatra. Lassan minden a helyére kerül, miközben egy belső hang azt súgja: "Hamarosan vége lesz ennek a nagy csendnek!" Másfél óra telik el, amikor a jó öreg FOX RX jelzőm folyamatos visítása riaszt az éber álomból.
Néhány perc múlva már a csónakban állva fárasztok, és próbálom felvenni a kontaktust a hallal. Ezer és ezer gondolat kering a fejemben: "Mekkora lehet? Tükrös vagy töves? Talán ez az a hal, amelyre oly régen vártam?" A fék folyamatos kattogással adja tudtomra, hogy jó erőben van a hal, és már 25 perce ülök úgy a csónakban, hogy még nem is láttam mekkora?
A következő pillanatban épp a csónak közelében fordul, amikor végre meglátom. Töves! Szerencsére jól akadt neki a horog, de még többször visszatör a mélybe. Amikor másodszor is feljön a víz felszínére lassan elfárad, és 2 perc múlva sikerül megmeríteni. Sok nagy halat fogtam már, de a merítőben pihegő tőponty egy különlegesen szép példány.
Nehezen adta meg magát a 17 kilós harcos
Tökéletesen kibalanszírozott csali
A partra érve gyorsan megmérem... Pontosan 17 kg! Szuuuupeeeeer! A visszaengedés előtt néhány gyors fotó, újracsalizom a szereléket a nyerő kombinációval, hátha sikerül ugyanerről a helyről fogni egy másik gyönyörűséget. Az M1-es wafters mellé egy Squid & Octopus Fluro Pop Ups csalit fűzök. A másik botomon egy szintén sokat bizonyított kombinációval próbálkozok, egy szem M1-es bojlit mellé egy Eurostar Sweet Plum bojlit került. Úgy éreztem, hogy ha ezek után már nem sikerül több halat fogni ezen a rövid túrán, már akkor is boldogan megyek majd haza.
A rövid túra második 10 kg feletti hala: 12,40 kg
Szerencsére a halak nem így gondolták, és a jelzőim folyamatos sikítással jelezték, hogy a pontyok az etetésen vannak. Másnap délután 13:00 óráig három pontyot fogtam még 3 és 4 kg közti súlyban, további három halat, amelyek 8 és 10 kg között voltak, és egy gyönyörű 12,40-es tükörpontyot. Kissé fáradtan, de vigyorral az arcomon pakoltam össze kora délután, és már a következő horgászaton törtem a fejem...
Görbüljön!
Arnold
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Ezt a cikket Ausztriából kaptunk, és ha jól tudom az élő Dunán készültek a fotók! ;)
Üdv.:
Danee
Gratula a cikkhez, hol sikerült ezeket a képeket készíteni?
Máté