Életem egyik legnagyobb hala, mindössze 5 óra alatt
Egy átlagos, hétköznap délutáni rövid, 5 órás pecának indult...
Egyik kedves barátommal beszéltem meg, hogy délután találkozunk a Pogányi tavon és pecázunk egyet délután. Eredetileg a tó sekélyebb részére szerettem volna leülni. Utólag visszagondolva, nagy szerencsémre megelőzött egy sporttárs. Barátommal gyorsan bepakoltunk a csónakba, és elindultunk arra a helyre, amit már sok videónkban láthattatok. Erről a helyről bővebb leírást nyújt a „Feeder kalandok Levivel 1. része”, hiszen ezen a helyen forgattunk. Bepakoltunk a csónakba, elindultunk a hely felé. Nagyon szeszélyes idő volt, erős déli szél fújt, és a hirtelen felmelegedés miatt a légnyomás is ingadozó volt. Mindketten reménykedtünk pár halban. Mire kipakoltunk, és a szerelékek is végre vízbe kerültek, már 14:00-óra is elmúlt. Nagy meglepetésemre már az első dobások kapásokat eredményeztek, de ezek a halak sajnos nem akadtak meg. A gyors kapásokat a már-már agresszívan aromás etetőanyagnak köszönhettem.
Alapvetően két ízesítésű kaját szeretek method kosárba tölteni. Az egyik, egy erősen halas, amelynek az alapja a fish meal-es Micro Match pellet, amit még 6 mm-es Premium pellettel dúsítottam és ezt nedvesítettem meg. Ezt a tartalmas keveréket bepaníroztam Ace Lobworm Premium PVA Bag Mixszel. Ezek megnedvesítésére Premium PVA Liquid-et használtam, szintén Ace Lobworm ízben. A másik kaja, M1-es PVA Bag Pellet Mix volt, szintén 6 mm-es pellettel dúsítva, ezt Eurostar Boost Juice-zal nedvesítettem. Ezek a pellet mixek kerültek a method kosaraimba.A csalijaim, amelyeket ezen a rövid pecán használtam, M1-es és Krill & Halibutos Corn Poppersek voltak. Már épp a peca vége felé közeledtünk, nem fogtunk sok mindent, pár kárászt, keszeget és egy kis tükröst. Egyszer csak, pakolás közben, visszapillantottam a botom spiccére! Karikába hajlott, és a fék is megszólalt. Bevágás után tudtam, hogy nem átlagos méretű hal van a horgomon. Ráemeltem, de rendületlenül tört a tó közepe felé az - egyelőre - ismeretlen ellenfelem. Bő félórás fárasztás után először pillanthattam meg a halat.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy délutáni, mindössze 5 óra horgászat alatt sikerül megfognom életem egyik legnagyobb halát!
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!