Életünk legeredményesebb bojlis túrája! - Hudák Mihály beszámolója
Olyan horgászélményben volt részünk az elmúlt hetekben, mely sokak életében, soha nem adatik meg. Természetesen, ehhez az eredményhez, nem a véletlen segített bennünket, noha egy picit arra is szükség van! Ezt a rövid, rendkívül eredményes utat, szeretném röviden veletek megosztani, amely ide vezetett, annak reményében, hogy segíthetek azoknak a kezdő bojlis horgászoknak, akik a kételyek közt tengődve, a bizonytalansággal küzdve, nem találják az optimális utat a kezdéshez!
Jobbról Attila, balról jómagam!
Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen egy bojlisnak megfelelő társa, akivel igazi bojlis csapatot alkothat. Ez elengedhetetlenül szükséges egy kezdő bojlis számára. Közösen osztozhatunk sikerekben, eredménytelenségekben és ami nagyon fontos a költségekben is!
A csapatmunka!
2 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a bojlizással. Ráadásul, én úgy kezdtem horgász pályafutásom, hogy teljesen a nulláról indultam! Azt sem tudtam, hogy kell egy horgot megkötni! Egy barátom mutatta meg, hogyan is kell horgot kötni. A felszerelésem kiválasztásában is ő segédkezett, így a csali kiválasztást is rá bíztam. Akkor, még a szerinte legjobb választásnak hitt, olcsóbbnak gondolt, más márkájú termékre beszélt rá. Mivel nem volt semmilyen tapasztalatom, elfogadtam amit mond! Hatalmas élmény volt, - igaz gyári kész bojlival - megfogni az életem első pontyát! Majd jött a többi. Minden horgászatomon fogtam halat, de a közelébe sem voltam annak fogás mennyiségnek, amit a barátom produkált! Neki, napi 6-8 pontyot is sikerült kifogni, míg én örültem 2-3 pontynak is! (Itt még ez soknak tűnt.) Ekkor jött az első nagy lépcsőfok! Elárulta nekem a titkot! Házilag kell elkészíteni a bojlit! Nekem sem kellett többet mondani. Rögtön, neki is ugrottam a bojlikészítésnek! Igaz, az olcsónak titulált termékből, mire mindent bevásároltam a recept alapján, amit kaptam, komoly kis summa kerekedett! Ráadásul, ugyanazokba a hibákba estem, mint amit sajnos, később olvastam Kovács Zoltán -tól A tévhitek a bojlizásban című írásban. Bár hamarabb olvastam volna! Szerencsére, mára már sokkal könnyebb dolgotok van! De, mindenért kárpótolt a következő horgászat. Aznap 8 pontyot fogtam. Attól kezdve, szinte minden horgászat alatt sikerült kifognom a 6-8-10 db pontyot. Azt gondoltam, hogy ennyi és ne tovább. A csúcson vagyok! Megvan a napi darabszám, - még ha nem is nagytestűek,- amit barátom is produkált, akitől tanultam. Talán egyetlen problémám, hogy nem igazán akadt a horgomra nagytestű hal! De, beletörődtem ebbe, annak tudatában, hogy azokban tavakban, ahol horgászom, ritka a nagytestű hal! Mindaddig ebben a tévhitben éltem, mígnem Nyíregyházi révén, saját szemmel szembesültem az SBS SziKo Team csapatával és szinte varázslatos fogási eredményükkel egy tesztelésük során. Azon kívül, hogy a kedvenc tavamon ők 1 óra alatt fogtak annyi halat, mint én egész nap, Kovács Zoltán megfogta a tórekordot, 10,2 kg-os tőpontyot. Na itt jutottam el arra a pontra, hogy van még hová fejlődnöm! Felvettem a pléhpofát és odamentem hozzájuk. Megkérdeztem, hogy mi a titkuk! Ők azt válaszolták, hogy a csali és adtak néhány szemet, anélkül, hogy kellemetlen módon kérnem kellett volna! Rohantam is feltenni az egyik végszerelékemre! Ahogy bedobtam, 2 perc nem telt el, már visított is a kapásjelzőm. Egy 5,5 kg-os nyurgaponty. Majd így ment tovább. Volt, hogy 1 szemmel 4 db halat fogtam, úgy vigyáztam a csalikra. Itt tudtam, hogy váltanom kell! Megtudtam, hogy a csali amit használtam, SBS M1 fantázianévre hallgat! Másnap irány a horgászbolt és nagy nehezen felkutattam ezt a csalit. Érdekes volt, hogy mindenki tudta, mi ez a csali, de a kisebb horgászboltok nem tartották. Arra hivatkoztak, hogy ez kuriózum! Egy ilyen eredmény után, nekem mindegy volt. Elhatároztam, hogy megszerzem! Végre sikerült! Igaz, nem pont olyan volt az állaga, mint amit a Zolitól kaptam, de M1-es volt, kétségtelenül.
Az M1 monument Long Life bojli!
Következő hétvégén, már teszteltem is. Aznap 12 darab pontyot fogtam, ráadásul, eddigi legjobb átlagsúlyomat produkáltam! Mindezt gyári bojlival! Nem csoda, ha ezek után, folyamatosan szemmel tartottam az SBS Sziko Team eredményeit és Zoli írásait! Látván a maconkai rendkívüli eredményeiket az idei évtől, Attilával elhatároztuk, hogy idei évet az SBS-nek és Maconkának szenteljük. A Zoli bojligyúrás DVD-jén bemutatott, felmelegedő vízre ajánlott, Squid&Octopus / Strawberry jam vagyis tintahal és eper íz kombinációjú receptet készítettük el, szezonkezdésre.
Catcher bojlimixből készített Squid&Octopus/Strawberry jam bojli!
A víz, még igen hideg volt. Az I. -es szigeten ültünk.
Az etetésünk a következőkből állt:
- 0,5 kg Squid & Octopus főzött félbetört és egész szem bojli
- 3 kg CSL pellet 5 mm leöntve CSL Flavoured Squid&Octopus ízesítésű likőrrel
- 1 kg Betain Low oil Carp Pellet - Squid&Octopus
- 3 doboz csemegekukorica
72 óra leforgása alatt, 230 kg pontyot fogtunk! A szigeten, senki nem fogott ennyi halat, még megközelítőleg sem! A kifogott halak mérete 3 kg-tól és 10 kg-ig. Azon kívül, hogy életem addigi legnagyobb halát kifogtam, itt fogtuk addigi pályafutásunk legtöbb halát is! Rögtön le is foglaltuk a következő túránkat májusra! Mivel bőven maradt az adalékanyagokból a többi Squid&octopus bojli, melyet Zoli tanácsára, már eper nélkül készítettünk el és csak alapmixet kellet vennünk, eldöntöttük Attilával, hogy elkészítjük az M1-es bojlit is. A hozzávaló adalékok nagy része, már úgy is rendelkezésünkre áll, néhány kiegészítő megvásárlásával és alapmixel könnyedén elkészíthetjük! Áldom az eszemet, amikor elkészítettük! A következő túránkon a Squid&Octopus is jól szerepelt, de az M1-es?! Szinte hihetetlen! Addig a percig nem hittem, hogy ilyen van! Egy hétvége alatt, 420 kg halat fogtunk és az átlagsúlyunk is kimagaslónak mondható!
Nagyon jól sikerült az M2 bojli!
Akkora izgalomba vagyunk, minden gyúrás után, szinte alig tudok aludni, annyira várom a következő tesztelést. Mert már tudom, hogy olyan csali van a kezünkben, amellyel csak én hibázhatok a csali nem! Végre eljött a nagy nap! 7.-én délután, megérkeztünk a helyszínre! Rögtön az etetéssel kezdtünk, melyet Zoli tanácsára 20 mm-es High Oil Halibut Pellettel egészítettünk ki és elhagytuk a CSL pelletet!
Ha ezt a nagyszemű pelletet alkalmazzuk az etetésünkbe,
mindig nagyobb átlagsúlyt érünk el!
Két alapozó etetést alkalmaztunk, melyek a következőkből álltak:
M1-es etetés:
- 1 kg M1 főzött félbetört és egész szem bojli1 kg
- 4 kg High Oil Halibut Pellet 20 mm
- 5 kg csemegekukorica
M2-es etetés:
- 1 kg M2 főzött félbetört és egész szem bojli
- 4 kg High Oil Halibut Pellet 20 mm
- 5 kg csemegekukorica
A kezdő etetésünk! Ez a módszer még nem hagyott cserben minket!
Ezt a mennyiséget 10 óra elteltével, ismét megismételtük. Majd minden 10. óra elteltével a csemegekukorica elhagyásával, szintén megismételtük! Még egy, szerintem nagyon fontos dolog! Akár van kapásunk, akár nincs, minden 15 perc eltelte után, 8 szem bojlit juttatunk be az etetésre, dobócsővel!
Minden horgászatnál alkalmazzuk a dobócsövezést!
Ennek, nagy szerepe van a halak etetésen tartásában! Rendkívül fontos! Eddig, ez a technika, még sohasem hagyott cserben! A várt eredmény, mindig megérkezett!
Az alkalmazott csalizási módszer! Elengedhetetlen a dip használata!
Kivéve most, mert nem a várt eredmény érkezett! Annál sokkal jobb! Szinte mesébe illő! 2 éves horgásztapasztalattal a hátam mögött, sikerült életünk legjobb eredményét produkálni! 72 óra leforgása alatt, 600 kg halat fogtunk! Ebben, kizárólag pontyok és egy tokhal van beleszámolva! Mindezt megkoronázta, hogy sikerült partra kényszerítenem életem legnagyobb halát, melynek súlya 14, 66 kg! De a szavak helyett beszéljenek a képek:
10,8 kg
11,8 kg
11, 76 kg
12,92 kg
7,8 kg
8,2 kg
A túra és eddigi legnagyobb halam: 14,66 kg Tükörponyt!
Minden maconkai horgászaton sikerül, egy ilyen szép tokhalat fognom! Ez 8,9 kg!
12,46 kg
12,02 kg
Nem ritka, hogy egyszerre fárasztunk...
...ennek eredményeképpen, egyszerre fotózkodunk!
Természetesen, minden általunk kifogott hal, visszakerült a tóba! Ezt ti se felejtsétek el, szem előtt tartani!
Abojlireceptjeink, melyeknek ezt a rendkívüli fogást köszönhetjük:
M1-es bojli receptje:
- 1kg M1 Quest Base mix
- 6 ml M1 Liquid Attract
- 6 ml Frankfurti aroma Oil
- 20 ml Attractamino
- 25 ml Attract Natural
- 20 ml Omega Red Salmon Oil
- 3 ml Hi-Test Liquid Sweetener
- 5 csepp Black Pepper Oil
- 2 evőkanál Concentrated Robin Red
- 1 evőkanál Edge Extract
- 1 evőkanál Betain HCL
- 1 teáskanál Flavone Savoury
- 1 teáskanál só
- 12 db tojás
M2-es bojli receptje:
- 1 kg M2 Quest Base mix
- 10 ml M2 Liquid Attract
- 20 ml Omega Red Salmon Oil
- 20 Cod Liver Oil
- 25 ml Attract Natural
- 1 evőkanál Betain HCL
- 1 teáskanál Flavone Savoury
- 1 evőkanál Egde Extract
- 1 teáskanál só
- 12 db tojás
Külön horogra, gyúrtunk 1 kg M1-es oldódó bojlit. Ez mindössze annyiban különbözik az előbb feltüntetett recepttől, hogy a tojás helyett a The Gold Treasure folyadékot használjuk! 1 kg elkészítéséhez 1 flakon tartalmát és 300 ml ásványvizet adagolunk! Higgyétek el, ha ezt kipróbáljátok a siker garantált! Minket eddig, még nem hagyott cserben!!!
Mindenkinek legalább ilyen eredményes horgászatot kívánok!
Írta: Hudák Mihály
e-mail:hudak.mihaly@freemail.hu
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!