Gratulálunk Ottinak!
Büszkén adunk hírt az alábbi eseményről, amelynek egyik főszereplője az SBS Happy Carp Gang tagja, Aubéli Otti (link)! Gratulálunk a kitüntetéshez!
"Ismét korábbi kiváló magyar birkózókkal találkozhatott a Papp László Budapest Sportaréna közönsége. A birkózó-világbajnokság negyedik versenynapjának délutáni szünetében Aubéli Ottót, Bánkúti Zsoltot, Kapuvári Gábort, Szabó Emesét és Wöller Gergőt szólították a színpadra, akik a sportágért végzett munkásságukért kitüntetést vehettek át a hazai szövetség képviselőjétől."
Forrás: https://budapestwrestling2018.com
-
Fischadler Team Törökbálinton
Rengeteg tapasztalatot szereztünk az erős mezőny által, de az SBS bojlik most is bizonyították kiemelkedő minőségüket, hiszen nagyon sok csapat 100 kiló számra szórta a bojlit, nekünk ehhez az eredményhez 25 kilogramm elegendő volt. -
3 nap, 3 verseny
Lehet, kicsit furcsa lesz tőlem feeder-es posztot olvasni, de ennek részleteiről talán majd kicsit később. Szóval, egy nagyon aktuális tapasztalatot szeretnék megosztani. A múlt hétvége meglehetősen mozgalmas volt számomra, hiszen 3 nap, 3 verseny. -
Beszámoló a pródi 50 órás bojlis versenyről
Szeretnék pár gondolatot megosztani veletek a pródi Nagy-tavon zajló, 50 órás bojlis horgászversenyről. A versenyen Hartl Martin csapattársammal, és édesapjával Hartl Tiborral vettünk részt, akinek a háttérmunkája nélkül nem születhetett volna meg ez ... -
Visszatérés Orlatra
Nagy reményekkel sikerült újra visszatérni erre a csodás orlati tóra, az októberi baráti találkozó után. Az októberi horgászat halak szempontjából nem hozott kimagasló sikert, viszont nagyon sok új és értékes információval gazdagodtam, ami a tó ...