Győzzön a három legnagyobb!
A múlt héten rendezték meg a Szücsi Völgy-tavon a II. Baráti Bojlis Kupát, amelyen részt vett az SBS Slovakia csapata is. A történet furcsasága, hogy a három fős csapat eredetileg Palotásra indult horgászni, mégis végül Szücsiben kötöttek ki. A kalandos történettel és a versenyen szerzett tapasztalatokról és élményekről írt beszámolóval hamarosan jelentkezünk itt, az SBS honlapján!
A verseny különleges szabályrendszere szerint minden csapat csak három darab 10 kg feletti halat mérethetett be a bírókkal és csak egy cserére volt lehetőség! A versenyen résztvevő 10 csapatból az SBS Slovakia legénysége 57,50 kg-ot mérlegelt, ez tehát három hal súlyából adódott össze, így ez az eredmény 19,17 kg-os átlagsúlyt jelentett! Ezzel az eredménnyel az SBS Slovakia csapata megnyerte a versenyt!
Gratulálunk a csodás fogásokhoz és izgatottan várjuk a részletes beszámolót!
Fotók forrása: facebook
-
Fischadler Team Törökbálinton
Rengeteg tapasztalatot szereztünk az erős mezőny által, de az SBS bojlik most is bizonyították kiemelkedő minőségüket, hiszen nagyon sok csapat 100 kiló számra szórta a bojlit, nekünk ehhez az eredményhez 25 kilogramm elegendő volt. -
3 nap, 3 verseny
Lehet, kicsit furcsa lesz tőlem feeder-es posztot olvasni, de ennek részleteiről talán majd kicsit később. Szóval, egy nagyon aktuális tapasztalatot szeretnék megosztani. A múlt hétvége meglehetősen mozgalmas volt számomra, hiszen 3 nap, 3 verseny. -
Beszámoló a pródi 50 órás bojlis versenyről
Szeretnék pár gondolatot megosztani veletek a pródi Nagy-tavon zajló, 50 órás bojlis horgászversenyről. A versenyen Hartl Martin csapattársammal, és édesapjával Hartl Tiborral vettünk részt, akinek a háttérmunkája nélkül nem születhetett volna meg ez ... -
Visszatérés Orlatra
Nagy reményekkel sikerült újra visszatérni erre a csodás orlati tóra, az októberi baráti találkozó után. Az októberi horgászat halak szempontjából nem hozott kimagasló sikert, viszont nagyon sok új és értékes információval gazdagodtam, ami a tó ...