Hideg vízi tippek Des Taylortól
A késő őszi, kora tavaszi, de akár a téli időszakban is sokan vannak olyanok, akik nem teszik a szekrény mélyére a horgászbotokat. Bevallom, én is közéjük tartozom! A hideg évszakban még nehezebb becsapni a halakat, ezért van néhány trükk, amelyet szívesen alkalmazok ezekben a hónapokban.
Tipp #1
Azokon a napokon, amikor csak néhány fokos a víz hőmérséklete, akár egy kapás is kincset ér minden pontyhorgász számára. Ilyenkor előszeretettel használom a világos és édes ízű csalikat, személyes kedvencem az SBS sárga színű és ananász ízű Fluro Pop Up-ja. A horgászat közben folyamatosan nyitva tartom a szemem és azokra az apró jelekre figyelek, amelyek elárulják a sokszor bandába verődött halak jelenlétét. Elég egy ilyen jel és már repül is a szerelékem! Ilyenkor gyakran kiderül, hogy akár 20-30 hal is ott tartózkodik a közelben. A hideg, letisztult vizekben sokkal jobb a látótávolság, mint a nyári hónapokban, így a csali becsapódását követően a halak még jobban látják az élénk színeket a fenéken. A ponty köztudottan nagyon kíváncsi fajta, így egy feltűnő színű csali biztosan felkelti az érdeklődését, szájába fogja venni, megízleli, és ha ez így történik, már nyert ügyünk van. Egy apró trükkel szoktam még vonzóbbá tenni ezeket a pop up csalikat. Az SBS The Edge por alakú adalékát a tó vízével összekeverem úgy, hogy egy krémes-pépes állagú anyagot kapjak, amelybe belemártom a pop up-ot, mint egy dipbe. A dobást követően, amint a csali a vízbe ér, a gyorsan oldódó, attraktorokkal teli anyag azonnal felhőt képez a horog körül. Az Edge-et egyébként sok helyzetben sikerrel használom, akár a fenti módon, de a bojlikészítés során is fontos adalékanyag, és az etetőanyagba is gyakran belekeverem.
Tipp #2
Ezt a trükköt elsősorban olyan napijegyes vizeken használom, ahol a téli hónapokban a hajszálelőkén lévő bojli mellé a horgászok PVA hálóba tett apró pelletekkel próbálják a pontyokat kapásra bírni. Mit gondoltok, hányszor ették fel a pontyok a PVA hálóból kirobbanó apró pelleteket úgy, hogy a horogcsalihoz nem nyúltak? Talán megér egy próbát a következő cseles lépés és ti is érzékelni fogjátok a különbséget. Nyugodtan használjatok PVA hálót kis pelletekkel megtöltve, de bojli helyett ragasszatok két szem pelletet a hajszálelőkére. (Des kérdésünkre elmondta, hogy egyszerű pillanatragasztót használ. A módszer régóta ismert Angliában és elmondása szerint semmilyen káros hatással nincsen a tó vizére, vagy a halak egészségére. – a szerk.) Tegyetek a pelletek mellé egy szem bojlit a PVA hálóba. A pontyok megszokták, hogy a bojlit érintetlenül kell hagyniuk, mert az veszélyt jelenthet, viszont a pelletből nyugodtan lehet csemegézni! ;) Rengeteg szép halat sikerült ezzel a módszerrel a The Monument Fishery nevű tavon fognom olyankor, amikor bojlival szinte lehetetlen volt kapást elérni.
Tipp #3
Hideg vízi horgászatnál mindig előkerülnek a paszták a táskámból. Egy lágy paszta más csalikhoz képest jóval nagyobb intenzitással adja ki magából az aromákat és illatanyagokat a hideg vízben. A pasztát egy ún. bead riggel (gyöngy szerelék – a szerk.) kínálom fel, amelynek lényege, hogy a hajszálelőkére egy kis műanyag gyöngyöt kötök, amelyet eredetileg csúszó szerelékek készítéséhez szoktunk használni. Ebbe könnyen bele tudom gyúrni a pasztát, ugyanakkor jól bírja a hosszabb dobásokat és a mérete miatt a kis halak sem tudják könnyen felvenni.
Tipp #4
Az angol bojlis horgászok körében csak kevesen használnak por alakú etetőanyagokat, annak ellenére, hogy a külföldi horgászok már művészi szintre emelték azt a tudományt, hogy hogyan lehet szép pontyokat fogni ezzel a módszerrel. A nyári hónapokban én is elsősorban az „etess csak bojlival” taktikát alkalmazom, de az év ezen időszakában szeretek kis etetőgombócokat használni. Ennek két oka is van! Az egyik az, hogy sokkal vonzóbb és feltűnőbb ilyenkor a halak számára az őrölt finomságok által keltett felhős etetés, illetve fontos tényező, hogy ezzel nem fogjuk túletetni az amúgy is lassabban táplálkozó halakat. Az SBS idei újdonságaként bevezetett Flumino Groundbait tulajdonságaival mindkét feltételnek megfelel, hiszen mind vizuálisan, mind kellemes ízével és illatával az etetésre vonzza a halakat. Ha nem kell túl messzire horgásznom, akkor gyakran túlnedvesítem az etetőanyagot, amely még könnyebben oldódik és felhősít a horogcsali közelében. Tudom, hogy ez a kisebb halakat is odacsalogatja az etetésre, de higgyétek el ez a nyüzsgés felkelti a közelben lévő nagyobb pontyok érdeklődését is.
Tipp #5
A CSL pelletek már régóta bevált és kipróbált termékek, amelyek a téli horgászatok elengedhetetlen kellékei. Gyors oldódási idejüknek köszönhetően egy pépes állagú szőnyeget képeznek a mederben. Ha erre az etetésre egy szem kisméretű ananászos Hi Vis Fluro Pop Up-ot helyezünk, a kíváncsi pontyok nagy valószínűséggel nem fognak tudni ellenállni.
Gyakran előfordul, hogy a horgászat előtt néhány nappal már etetek egy kiszemelt helyet. Ekkor is nagy haszna van ennek a pelletnek, ugyanis az oldódást követően olyan apró darabokra esik szét, hogy a hal az etetésre érve folyamatosan szívogatja, ugyanakkor mindig marad belőle annyi, hogy újra és újra visszataláljanak a pontyok erre a helyre. Tovább növelhetjük a vonzerejét, ha 2 kg pellethez 100 ml Corn Steep Liquor-t adunk, és egy vödörben jól összerázzuk. A téli hónapokban előszeretettel használom ezt a kombinációt PVA hálóba töltve, hiszen ez a folyékony attraktor nem oldja a PVA termékeket. Ez szintén egy olyan felhőt képez a vízben, amely úgy vonzza a halakat, hogy közben nem telnek el az etetőanyaggal. Ezt a típusú koncentrált, felhős etetést szintén egy szem fluro pop up bojlival vagy CSL Hookerrel szoktam meghorgászni és a siker általában nem marad el.
A téli hónapokban sem kell a szögre akasztani a horgászbotokat, többet kell trükközni, mint a nyári kánikulában, de a pontyhorgászok szeretik a kihívásokat, nem igaz?
Írta: Des Taylor
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!