Hogyan tesztelnek az SBS csapatok?
2017. október 31.
Úgy gondoljuk, hogy a pontyhorgászatban manapság már közhelyes és elcsépelt szófordulattá vált a "tesztelés" kifejezés. Több sikeres horgásztúrán keresztül mutatják be az SBS csapattagjai, Kovács Zoltán vezetésével, hogy mit értenek ők tesztelés alatt, de azt is megtudhatják az érdekldők, hogy hogyan nyeri el végleges formáját egy új csali, milyen fejlesztési folyamatokon esik át egy-egy termék, amíg a boltok polcaira kerül?
Várunk minden kedves érdeklődőt a Pontyshow színpadán november 12-én vasárnap, 11:30-kor!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció
és bejelentkezés szükséges!
További cikkeink
-
Fischadler Team Törökbálinton
Rengeteg tapasztalatot szereztünk az erős mezőny által, de az SBS bojlik most is bizonyították kiemelkedő minőségüket, hiszen nagyon sok csapat 100 kiló számra szórta a bojlit, nekünk ehhez az eredményhez 25 kilogramm elegendő volt. -
3 nap, 3 verseny
Lehet, kicsit furcsa lesz tőlem feeder-es posztot olvasni, de ennek részleteiről talán majd kicsit később. Szóval, egy nagyon aktuális tapasztalatot szeretnék megosztani. A múlt hétvége meglehetősen mozgalmas volt számomra, hiszen 3 nap, 3 verseny. -
Beszámoló a pródi 50 órás bojlis versenyről
Szeretnék pár gondolatot megosztani veletek a pródi Nagy-tavon zajló, 50 órás bojlis horgászversenyről. A versenyen Hartl Martin csapattársammal, és édesapjával Hartl Tiborral vettünk részt, akinek a háttérmunkája nélkül nem születhetett volna meg ez ... -
Visszatérés Orlatra
Nagy reményekkel sikerült újra visszatérni erre a csodás orlati tóra, az októberi baráti találkozó után. Az októberi horgászat halak szempontjából nem hozott kimagasló sikert, viszont nagyon sok új és értékes információval gazdagodtam, ami a tó ...