II. SBS – Ponty- és Amurfogó Verseny a Vadkan tavon - Beszámoló
Az idei évben második alkalommal került megrendezésre az SBS Ponty – és amurfogó verseny a Vadkan tavon. A tavalyi sikeres versenynek köszönhetően hatalmas érdeklődés előzte meg a viadalt. A meghirdetett verseny napok alatt megtelt a nevező csapatok listájával. A benevezett csapatok egymásnak adták a kilincset a tóparton, folyamatosan teszteltek a jobb eredmény elérésének reményében. Mindenki komolyan vette a felkészülést, így a csütörtök reggeli gyülekezőn 19 jól felkészült csapat várakozott a sorsolásra.
A tavalyi évhez képest lényeges szabályváltozás nem történt. A leglényegesebb változás a rendezvény időtartamát érintette. A tavalyi 48 órával ellentétben idén már 72 óra lett a verseny időtartama.
Sorsolást követően a csapatok előkészítették horgászállásaikat, beélesítették szerelékeiket.
A verseny folyamán a kétfős csapatok igénybe vehettek egy fő segítőt. A segítő a horgászatban nem vehetett részt, de ezen kívül számos formában tudta csapatát támogatni a versengésben. Különösen nagy öröm számunkra, hogy évről évre hölgyek is részt vállalnak a csapatokban.
A 11.00 órai kezdést követően elkezdődött a taktikai csata, sokan azonnal bevetették készségeiket, míg voltak olyan csapatok akik elsőnek az etetést alakították ki. Néhányan a meder alapos feltérképezéssel kezdtek, így kapva pontos képet az előttük elterülő területről. Hogy ez az időveszteség megtérült-e, az csak a verseny végére derült ki.
Amint az várható volt, a sekélyvízi „C” szektorban indult meg először a halfogás.
A fogások között szép számmal akadtak amurok, de a pontyok is étvágyuknál voltak. Az első esti mérlegeléskor majdnem minden csapatnál dolgozhattak a mérlegelők.
Az első esti mérlegeléskor továbbra is szembetűnő volt a „C” szektor halbősége, azonban mindenki arra számított, hogy az éjszakai órákban visszahúzódnak a halak a mélyebb vizekbe, így főleg ezekben a szektorokban fogadták nagy várakozással az éj beálltát.
A reggeli mérlegelés során aztán bebizonyosodott, hogy jól kalkuláltak a csapatok. A mélyvízi szektorban volt olyan csapat is, aki még a világosodás előtt, soron kívüli mérlegelést kért a megtelt pontyzsákok miatt.
Ekkor már szépen beálltak az etetésekre a halak, szinte folyamatos volt a halfogás. A kettősség a verseny további részében is megmaradt. Napközben a sekély vízben tartózkodtak a halak, míg éjszaka a mélyvízi részen születtek kimagasló fogások.
A teljesség igénye nélkül néhány szép fogás:
A verseny végig jó hangulatban, barátias jelleggel zajlott. Nagy örömünkre szolgál, hogy többször találkoztunk egymásnak segítő csapatokkal. Szákolásban, egy-egy fogós szerelék megosztásában a verseny ellenére segítették egymást a csapatok. A sportszerű magatartást a tó lakói is megtapasztalhatták. Minden csapat körültekintően, kíméletesen bánt a halakkal. A horogütötte sebet minden esetben fertőtlenítették, a visszaengedést kíméletesen hajtották végre.
Szombat este kapták meg az utolsó részeredményt a csapatok. Ekkor is szoros volt a mezőny, de azt már csak mi szervezők láthattuk szombat reggel, hogy a dobogós csapatokat csak néhány kiló választja el egymástól. Ugyan biztosan nem tudták ezt a csapatok, de egymás tevékenységét látva sejthették. Ezért az utolsó pillanatig elszántan küzdöttek a győzelemért. Minden megfogott vagy elvesztett halnak óriási volt a tétje, így minden tekintetben kimerült csapatokkal ért véget vasárnap 11.00-kor a verseny.
A ledolgozott energia pótlására ízletes vaddisznó gulyás fogadta az eredményhirdetésre összegyűlt csapatokat.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak, akik évről évre rendezvényünk mögé állnak, ezzel emelve rangját.
Köszönjük a nyíregyházi Halcatraz Horgászcentrum támogatását, aki a neves angol FOX termékek hazai forgalmazója. Köszönjük a Fast Hungary Kft. támogatását, aki a pontyhorgászok számára nélkülözhetetlen CASIO légnyomásmérős órákat forgalmazza. Az előkészítésben és lebonyolításban nyújtott nagy segítséget a Diákmunka Központ.
III. helyezett csapat:
II. helyezett csapat:
A II. SBS – Ponty- és amurfogó verseny a Vadkan tavon verseny győztese:
II. SBS Ponty- és amurfogó verseny a Vadkan tavon hivatalos végeredmény:
Gratulálunk a csapatoknak kitartásukért, köszönetet mondunk a sportszerű versengésért. Köszönjük a mérlegelők (Sebján Imre, Gál Bence, Mario Lavrik, Sebján Máté) precíz és pontos munkáját. A versenyen készült fotókat hamarosan megtalálhatjátok az SBS facebook oldalán.
Következő versenyünk a Vadkan tavon 2014. szeptember 17-21. között kerül lebonyolításra. A 96 órás, 3 fő/csapat bojlis versenyünk kiírása hamarosan megjelenik.
Tekintsétek meg a versenyen készült összefoglaló videót, melyből a Vadkan tóra látogató horgászok hasznos információkat tudhatnak meg a versenyzőktől, hogyan lehetnek eredményesek ezen a festői szépségű tavon.
Fotó: Gál Bence, Gál József, Sebján Imre
Videó: Takács Péter
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!