Ízlések és pontyok...
2011. augusztus 20-án Dávid barátommal egy 20,50 kg-os pontyot zsákmányoltunk az SBS Eurostar Ready Made széria Shellfish ízesítésű bojlijával a Ráckevei Soroksári Duna általunk jól ismert szakaszán. Néhány héttel később, szeptember elején szabaddá tudtam tenni magam néhány napra, ezért úgy gondoltam, hogy az RSD számomra eddig ismeretlen részén is megpróbálkozom a pontyok becserkészésével. A helyi horgászokkal beszélgetve az esélyeket illetően egyértelmű választ kaptam: „Három hete itt ember pontyot nem fogott!” Na Máté, – gondoltam – Te is a legjobbkor állsz neki a horgászatnak!
A rossz hírek ellenére tartottam magam az eredeti tervhez, és augusztus 31-én este elkezdtem a horgászatot. Az állásomtól 90 méterre elhelyezett bóját terveztem meghorgászni. A bója egyik oldalát csak magvakkal, (kukorica, tigrismogyoró, lenmag) a másik oldalát pedig csak Shellfish ízesítésű bojlival szórtam. Bizakodtam, hogy a kagylós bojli itt is ugyanolyan sikert arat, mint 10 nappal ezelőtt. Este 8 órára mind a 4 bot a helyén volt, sikerült a szomszédból Laci barátomat rábírnom egy közös pecára, mégis csak gyorsabban telik az idő társaságban! Az éjszaka csak a rablásoktól volt hangos, sajnos a kapásjelzőink némák maradtak.
Reggel csak a párától volt vizes a pontymatrac
Szereléknek a már-már klasszikusnak mondható Fox in-line csúszós gubancgátlós végszereléket használtam. A kagylók által okozott sérülések miatt fonott előtét zsinórnak a PB Products Armabraid 25 lbs választottam. (Az idén kezdtem használni és nagyon meg vagyok vele elégedve!)
Horogelőkének a FOX Snare zsinórt választottam és nem véletlenül a végére hagytam a horgot, ami egy sarkalatos pont, mivel „pályafutásom” során sok horgot kipróbáltam. Azt merem állítani, hogy sikerült megtalálni a tökéletes bojlis horgot, amivel idáig talán halat sem vesztettem… Ez a FOX Arma SSBP horog, méretét tekintve én általában 8-ast használok.
Íme, az elkészült végszerelék
Napközben 32 fok volt, ami természetesen a halak kapókedvén is meglátszott, sajnos nem sikerült kapás kicsikarnom. A kellemes napsütésben volt időm átgondolni a taktikát. Úgy döntöttem, hogy annyiban módosítom a haditervet, hogy minden botra más csalit teszek. Lacinak a szerelékeit a bója bal oldalára dobtuk, egyik botra fűzött kukoricát, a másikra pedig tigrismogyorót tettünk. A bója jobb oldala maradt az én botjaimnak, az egyiken hagytam a Shellfish-t, míg a másik szereléknek egy pár méterrel arrébb egy Ace Lobworm-os etetést alakítottam ki, csalinak pedig egy szem Ace Lobworm Wafters és egy szem Hi Vis Fluro Pop Up Squid & Octopus bojlit fűztem fel a hajszálelőkére.
Az esti etetés után nagy reményekkel vártam az éjszakát és Laci barátomat is bíztattam, hogyha más nem, az Ace Lobworm halat kell, hogy adjon.
A bója jobb oldalára szánt magvak
Este 11 órakor a legszélső botom jelzője megszólalt, az volt az a hang, amire már 26 órája vártam. Ahogy felriadtam, már ugrottam is a bothoz és rögtön éreztem, hogy nem 2 kg-os példánnyal van dolgom. Csónakba pattantunk és jöhetett a horgászat legizgalmasabb része, a fárasztás. Negyed órás kellemes fáradozás után tudtuk megmeríteni a halat, majd a partra érkezés után jöhetett a mérlegelés és a fotózás.
Úgy gondolom, a mérleg kijelzője önmagáért beszél...
A túra első hala, az Ace Lobworm-ra éhezett meg
Mint a képen is látszik sajnos a hal testén sérülés nyomokat találtam, így úgy döntöttem, hogy ne pihenjen meg a pontyzsákban a reggeli fotózásig, hanem a fertőtlenítés után rögtön vissza is engedem! Az este további részében nem sikerült újabb halat fogni, viszont jóval nyugodtabban ültem a székemben. Már-már a reggeli újra csalizáson gondolkodtam, amikor megszólalt újra a kapásjelző! Az elkövető most egy 7,25 kg-os ponty volt.
Ismét az Ace Lobworm
A reggeli újra csalizás után már elgondolkodtam, hogy talán nem véletlen, hogy a két hal Ace Lobworm-ra jött és a többire nem volt kapás, de úgy gondoltam kár változtatni a koreográfián, mert így legalább bebizonyosodik, hogy ebben az időszakban melyik csali a legfogósabb. Így hát minden maradt a „régiben”…
Napközben ismét a jó idő dominált, viszont az időjósok kisebb hidegfrontot ígértek. Nagyon bíztam az időjárás változásban és valahol ott motoszkált bennem a kérdés, hogy mikor lesz kapás a Shellfish bojlira? Két hete nagyon jól muzsikált, igaz az RSD másik szakaszán.
Napközben a jelzők némák maradtak, az esti etetéskor a bója mellett sok buborékot véltem felfedezni, ami egyértelműen mutatta, hogy itt vannak a halak. Sajnos a reményteli előjelek ellenére a halak nem akartak beindulni. Éppen halakról szóló álmok keringtek a fejemben, amikor hajnali 3 óra tájban ismét az Ace Lobwormmal felcsalizott botomon volt kapás. Az akasztást követően 1 percig a hal csak húzta a zsinórt az orsó dobjáról, amikor megállt egy pillanatra, ekkor volt időnk vízre szállni. A fárasztás ezek után szinte csak formaság volt, elég hamar megadta magát a hal, pedig a szákoláskor úgy láttuk, hogy ez talán nagyobb lesz, mint az előző este fogott 13,71 kg-os tőponty.
Gyönyörű egészséges tőponty: 13,95 kg
A visszaengedés pillanatai
Az éjszaka fogott hal visszaengedését követő pillanatokban ismét elhúzta valami az Ace Lobworm-os botomat. Egy újabb ponty, a hal súlya 8,10 kg volt.
Még a csali is szépen látszik
Már csak 12 óra volt a horgászatomból hátra, de már nyugodtan dőltem hátra! A fent maradó időben sikerült még 3 db halat fognom, ezek súlya 2 kg, 7,20 kg valamint 7,50 kg volt!
Összegzésül érdemes néhány szót ejteni a „csali versenyről”. A 7 db halból 5 db-ot Ace Lobworm wafters és Fluro Pop Up Squid and Octopus csali kombinációval, míg 2 példányt Bio Big Fish Wafters és Fluro Pop Up Squid and Octopus csalival sikerült partra kényszeríteni.
Nyerő csalik
Úgy gondolom, hogy elgondolkodtató eredmény a bojlik sikeressége egy olyan vízen, ahol a halak fő tápláléka a kagyló és a kukorica. Szintén érdekes kérdés, hogy miért nem működött itt a Shellfish bojli, és miért hozott kiemelkedő eredményt 10 nappal ezelőtt pár kilométerrel arrébb!? Az SBS bojlik sikerességét már úgy gondolom, nem kérdőjelezi meg senki, akár természetes vízről akár aktívan telepített vízről is legyen szó. Az éppen sikeresen használható csali tekintetében nem árt, ha az időjárás, a vízhőmérséklet és a helyi tényezők függvényében mindig van nálunk többféle ízű bojli, így nagy valószínűséggel mindig az időszak favorit csalijával horgászhatunk.
A megfogott halak jól mutatják, hogy igenis vannak gyönyörű halak a természetes vizeinkben és érdemes rájuk bojlival horgászni. A kíméletes bánásmód eredményeként minden horgásztársamnak azt kívánom, hogy hasonló élményekben legyen része akár az RSD-n, akár más természetes vízterületen!
Írta: Movrin Máté
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Köszönöm az elismerő szavakat. A stégen egy saját gyártmányú "rod-pod"-ot használtam, használok, ami fixen rögzítve van a stéghez. (remélem ez nem ront a cikk minőségén:D)
üdv
Máté
Fantasztikus írás,gyönyörű képek!
Érdeklődnék hogy milyen Rod-podon voltak a botok a mólón?
Üdv. Dávid
Lehet ki fogom próbálni, én tavaly a PowerPro fonottját használtam, azzal nem volt gondom.
Most már tényleg nagy dilemmában vagyok, hogy használjak-e fonott dobóelőtétet vagy sem.
Dobni csak azzal lehet, viszont a mono meg halkímélő.
Ez a 22 csapdája.
Bár megjegyezném, hogy még SOHA nem okozott kárt halban a fonott előtétem !
Viszont ahol meg tiltják ott nincs mese !
A Sinkár honlapján azt írják, hogy a fonott főzsinór használata az akadóknál tilos.
Na ebbe is bele lehetne kötni, ugyanis én nem főzsinórként használom, a másik pedig mit jelentenek az akadók?
Látható , kiálló faágak?
(Csendben megjegyzem, hogy a tesztvideón horgászók botjain igencsak surrogott az a mono..... ;)
Igen ez a zsinór előkezsinór viszont nekem ez vált be idáig legjobban dobás és kagylóállóság szempontjából és nagyon lágy is, én csak ajánlani tudom...
De ez a zsinór előkezsinór nem előtét ?!
Ettől függetlenül biztos lehet használni annak is ....
Nagyon jó ez a cikk, külön öröm hogy természetes vízen vagy eredményes. A képek tényleg kiemelkedően jók. Gratula mindenhez!
Üdv: Gaben
Üdv: Szsanya
Gyönyörű ,éles, jól megkoreografált képek, gratula !!!
És most csaptam a homlokomhoz, mert rájöttem mit felejtettem el megvenni a PontyShow-n - WAFTERS !!!
Köszi a gratulációt, rajtam nem fog múlni a közös peca!:)
üdv
Máté
Gratulálok a cikkhez és persze az eredményhez!Nem mindennapi!Jövőre remélem összejön a közös peca az RSD-n.
Üdv.:Pénti