Kinyitott a gyár!
Egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk az elmúlt hétvégén, amikor az I. Halcatraz Horgász Fesztivál keretében két napra megnyitottuk az SBS központ kapuit, és az előre regisztrált érdeklődőknek bemutattuk, hogy hol és hogyan készülnek az SBS csalik. Talán szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy Magyarországon, de akár Európában is rendhagyó ez a kezdeményezés, hiszen a csaligyártók általában nem szívesen engednek betekintést a gyártásba. Úgy gondoljuk, hogy az SBS termékeit választók joggal lehetnek kíváncsiak arra, hogy milyen körülmények és minőségi előírások alapján készülnek kedvenc termékeik, így örömmel döntöttünk úgy, hogy az SBS tulajdonosa, Kovács Zoltán vezetésével gyárlátogatást szervezünk.
A két nap alatt, több, mint száz látogató fordult meg az SBS központban, akiknek a pozitív visszajelzései alapján már most eldöntöttük, hogy a jövőben is lesz lehetőség ellátogatni hozzánk! Érdemes lesz tehát követni a híreket itt a honlapon, vagy a hivatalos Facebook oldalunkon (link), hiszen aki most lemaradt, szeretettel várjuk a következő gyárlátogatás alkalmával. Az erről szóló információkat időben közzétesszük az érdeklődők számára.
Beszéljen néhány kép arról, hogy mi történt nálunk ezen a két napon!
Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves látogatónak, hogy eljött az első SBS gyárlátogatásra és a Halcatraz Horgászcentrumba. Arra kérünk Benneteket, hogy osszátok meg az ott látott élményeiteket, tapasztalataitokat az ismerősökkel akár itt, akár a közösségi oldalakon!
-
Fischadler Team Törökbálinton
Rengeteg tapasztalatot szereztünk az erős mezőny által, de az SBS bojlik most is bizonyították kiemelkedő minőségüket, hiszen nagyon sok csapat 100 kiló számra szórta a bojlit, nekünk ehhez az eredményhez 25 kilogramm elegendő volt. -
3 nap, 3 verseny
Lehet, kicsit furcsa lesz tőlem feeder-es posztot olvasni, de ennek részleteiről talán majd kicsit később. Szóval, egy nagyon aktuális tapasztalatot szeretnék megosztani. A múlt hétvége meglehetősen mozgalmas volt számomra, hiszen 3 nap, 3 verseny. -
Beszámoló a pródi 50 órás bojlis versenyről
Szeretnék pár gondolatot megosztani veletek a pródi Nagy-tavon zajló, 50 órás bojlis horgászversenyről. A versenyen Hartl Martin csapattársammal, és édesapjával Hartl Tiborral vettünk részt, akinek a háttérmunkája nélkül nem születhetett volna meg ez ... -
Visszatérés Orlatra
Nagy reményekkel sikerült újra visszatérni erre a csodás orlati tóra, az októberi baráti találkozó után. Az októberi horgászat halak szempontjából nem hozott kimagasló sikert, viszont nagyon sok új és értékes információval gazdagodtam, ami a tó ...