Kipróbáltuk az Ultimate Culture kapásjelző szettet…
A sokat bizonyított, és joggal kedvelt Ultimate termékek közül most a Culture fantázianévre hallgató kapásjelző szettet fogjuk részletesen megvizsgálni. A mai horgászatban már megszokottnak mondható technikai eszközök rohamos fejlődése néha eszembe juttatja tinédzser korom horgászatait… Nem is volt olyan régen, amikor még a bottartók közvetlen közelében tértünk éjjel nyugovóra az orsók alá feküdve. Jogos lenne a kérdés, hogy meghülyültünk-e, de akkoriban nagyanyám konyhai kredencéből lopott fém teásdoboz, és néhány szem kavics alkotta az adó és a vevő szerepét. Az orsó dobjára helyezett kavics a kapás során leesett a fejünk közvetlen közelébe letett dobozba, ekkor a csörömpölést úgy éltük meg, mintha a Notre Dame harangtornyában ébredtünk volna. Azóta is örök családi anekdota a vasárnapi asztalnál, amikor apám mély álomból ébredve egy ilyen riasztásnak köszönhetően hirtelen vigyázzba vágta magát, majd jó néhány métert szaladt a rossz irányba, távolodva a botjaitól, mert nem tudta, hogy épp merre van az arra! :)
Az emlékekben való kalandozás után térjünk vissza az Ultimate kapásjelzőhöz! A masszív, szivaccsal bélelt kis fémbőrönd tökéletes védelmet nyújt a három adó- és egy vevőegységből álló szett részére. A kis táskában összesen négy adó tárolására van lehetőség, ha esetleg a későbbiekben bővíteni szeretnénk a meglévő kis csapatot. ;)
Az ütésálló fémtáska tökéletes védelmet nyújt a jelzők és a vevő számára
A kellemesen gumis tapintású adót és a jelzőket kézbe véve feltűnő a jó kezelhetőség, a gombokon jelzett funkciók jól látható jelölése, így az elektromos kütyük terén kevés tapasztalattal rendelkező horgászok kezében is néhány perc alatt kezes báránnyá válik. Az adó egységek tetején kialakított bottartóként szolgáló szarvacskák belső felén mindkét oldalról egy-egy gumi betét található, megakadályozva a rá helyezett horgászbot megcsúszását.
Minden a helyén, röhet a rííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí
Nézzük át részletesen, hogy milyen funkciók segítik majd a horgászatot, illetve mit-hogyan tudunk beállítani?
Az adó(k)
„V” gomb (ki-be kapcsolás / hangerő beállítás)
A készülék ki- és bekapcsolása:
A gombot 3 másodpercig tartsuk hosszan lenyomva, ekkor a jobb felső led bekapcsol. A gombot elengedve a bal oldali led kétszeri rövid villanása, illetve két rövid hangjelzés adja tudtunkra, hogy a kapásjelző üzemkész állapotban van.
A kikapcsolás ugyanezen folyamatok fordított sorozata, a gombot hosszan lenyomva tartva tudjuk kikapcsolni a készüléket.
Hangerő beállítás:
Négy különböző hangerősség beállítására van lehetőség, amelyet a gomb rövid nyomásával változtathatunk.
„T” gomb (hangszín szabályozása / hatótávolság kipróbálása)
A hangszín szabályozása:
A gomb lenyomásával 4 féle hangszínt állíthatunk be.
A hatótáv kipróbálása:
Szokatlan funkció a hatótáv tesztelésére beépített funkció. Hosszan tartó gombnyomással (kb. 3 másodperc) a kapásjelző 3 percen keresztül folyamatos jelet küld a vevőnek. Ezen idő alatt kipróbálhatjuk, hogy az adó a vevővel milyen távolságig képes kommunikálni. (A gyári adat 150 méter). A tesztet természetesen a 3 perces időtartam előtt leállíthatjuk, ha a gombot ismételten hosszan megnyomjuk.
„S” gomb (érzékenység szabályozása)
A kapásjelző érzékenységét 8 különböző szinten határozhatjuk meg, annak függvényében, hogy a zsinórnak milyen mértékben kell elmozdulnia ahhoz, hogy a készülék riasztási funkciója bekapcsoljon. Ezen szinteket és értékeket az alábbiakban láthatjátok:
1. szint: 10 mm
2. szint: 20 mm
3. szint: 30 mm
4. szint: 40 mm
5. szint: 50 mm
6. szint: 60 mm
7. szint: 70 mm
8. szint: 80 mm
A kezelő gombokhoz tartozó funkciók jól láthatóak, a beállítás csak néhány másodpercet vesz igénybe
Ledek
Bal felső led (szín: piros – sárga –zöld):
Ez a led csak addig és akkor világít, amikor éppen kapásunk van, azaz a jelzőnk görgője a zsinór mozdulását közvetítve elmozdul.
Jobb felső led (szín: piros – sárga –zöld):
Amint kapásunk van ez a led is azonnal felvillan, azonban a kapást követően még további 20 másodpercig világít, így könnyen láthatjuk, hogy melyik botunkon volt kapás.
Éjszakai jelzőfény ledek (szín: kék):
Mindegyik jelzőn két kék színű irányfényt adó led található, amely a sötétedés hatására automatikusan aktiválódik.
Ha közeleg az éjszaka, a jelzőfények automatikusan bekapcsolnak
Frekvencia kód beállítása
Mind az adókon, mind a vevőkön az elemtartó házakban lévő 8 gombos kapcsolón lehetőség van a rádiójel-kód megváltoztatására. Erre esetleg akkor lehet szükség, ha a közelünkben más is hasonló jelzőket használ ugyanazon kódolással. A kapcsolótáblán beállítható variációk száma összesen 256, így az egyedi kóddal nem fogunk téves riasztást kapni. Fontos, hogy mind a vevőink, mind az adónk ugyanarra a kódra legyen állítva.
Swinger (kapásjelző) kimeneti jel csatlakozó
Elektromos swinger csatlakoztatására szolgáló kimeneti csatlakozó, amely a kapást követően még 20 másodpercig világítani fog.
Elem töltöttség jelzése
A jobb oldali led halvány villogása arra utal, hogy a jelzőben lévő elemek cserére szorulnak.
A vevő
A vevő egységet megvizsgálva egy remekül kézre álló, könnyen zsebre vágható, optimális méretű készüléket ismertünk meg. Az üzembe helyezés során a frekvencia kód beállítása megegyezik a fentiekben leírtakkal, illetve az elem merülését is hasonlóan a kapást jelző ledek halvány villanásával jelzi a masina.
Egyszerűen átlátható funkciók, optimális méret, szép forma...
Ki-be kapcsolás:
A vevő jobb oldalán található gomb hosszan tartó (kb. 3 másodperc) lenyomásával lehet a készüléket ki- illetve bekapcsolni. A sikeres bekapcsolást a ledek felvillanásán kívül két rövid hangjelzés tanúsít.
Ledek:
A vevőn öt színes led található. A ledek közül négy, a használt adók kapást jelző ledjeinek színével egyezik meg (alap felszereltség: 3 adó), melyek 20 másodpercen keresztül világítanak a kapást követően. Az ötödik led (fehér) csak akkor villan fel, ha épp kapásunk van, illetve sötétben irányt adó fényként is szolgál az egységbe épített alkonykapcsolónak köszönhetően.
A jelzőkön kívül a vevőbe is került egy sötétre kapcsoló extra led
Hangerő:
A potméter gomb elforgatásával állíthatunk a hang erősségén.
Összegzés:
Az Ultimate márkára jellemző jó minőségű, ugyanakkor elérhető áron megvásárolható jelző szettet ismerhettünk meg. Fontos megemlíteni, hogy a szép design, megbízható elektronikai megoldások mellett a készlet jól ellenáll az időjárás viszontagságainak is. A készlet mindegyik darabja 9V-os elemmel működik, és kellemes meglepetés, hogy a többi hasonló kategóriájú versenytársával ellentétben az elemek könnyen cserélhetőek, nem kell hozzá se kés, se csavarhúzó.
A sok jó tulajdonság mellett nem lenne hiteles, ha nem említenénk néhány olyat, amelyek megléte szerencsére nem alapvető funkciók hiányosságáról szól, inkább az én szubjektív ízlésemről. Az éjszakai jelzőfényt kikapcsolására nincs lehetőség, akár az adóról, akár a vevőről beszélünk, illetve a jelzőkön lévő hangerő beállításánál nincs lehetőség a teljesen néma üzemmódra.
A jó jelző olyan, mint a feleség! Ha szól, ugrani kell! :)
Összességében azonban egy nagyon jól kezelhető, funkciókban gazdag és hasznos, megbízható jelzőkészletet ismertem meg az Ultimate Culture Wireless Bite Alarm használata során, és ezen rövid idő alatt is több szép élményt és fogást köszönhetek neki. Aki kapásjelző szett vásárlásán gondolkodik, és nem akar a százezres kategóriából választani, bátran merem ajánlani, nem fogja megbánni!
Szöveg, fotók: Novák Dániel
SBS Team
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Üdv
Lehet így kicsit értetlennek tűnt a kérdés számotokra :) csak az egyik barátomnak az energos jelzőjébe 2-3 éjszaka és elemcsere .Akkor a kérdés eldőlt, emellett teszem le a voksomat!
Köszi az infót.
Azzal együtt is kibír egy szezont, alig fogyasztja az elemet. Használjuk, tehát van róla tapasztalat!
Üdv.
Sajnos rosszul tettem fel a kérdést! Leginkább azért kérdeztem mert írtátok hogy az alkonykapcsolós ledeket nem lehet kikapcsolni és egész éjszakai világítás után biztos hamar merülnek. Tehát éjszakai használat során kb mennyit bírhat?
Átlagos mennyiségű horgászat mellett egy teljes szezont simán bír.
Kb hány napot megy el a jelző 1 elemmel?
Bírja a -10 C hideget is hiba nélkül,hóban és esőben egyaránt!l
A gratulációt pedig köszönöm, a puszi akkor nekem is jár!? :)))))))))
Otti!
Kötelező megvenned ezt a szettet, mert nem fogok még egyszer Forrest Gump-ot játszani:-)
Üdv: Gaben
Nagyon jó a cikk!Gabennel mi is rohangáltuk már a parton és nem tudtuk eldönteni,hogy hol is van kapás!: D
Ottó