Kötelező gyakorlat
Az idei évben sajnos kevés idő jutott a horgászatra, néhány 12 órás feederes „gyorspeca” mellett, egyedül a késő tavaszi ABK Bojlimpiára állt össze a Happy Carp Gang egy háromnapos versenyre. Annak ellenére, hogy nem bővelkedtünk a horgásztúrákban, hagyományosan kötelező és kihagyhatatlan gyakorlattá vált az az egy hét, amelyet évrőlévre Ecséden töltünk. A naptárba már jó előre bevéstük az augusztus utolsó hetére eső időpontot és tavasszal, a húsvéti havazásban azzal nyugtattam magam, hogy ennek a túrának is eljön egyszer az ideje.
Hajnali fények
Végre eljött az indulás napja! Pénteken már tetőig pakoltam a kombit, úgyhogy szombaton reggel illatosan és tiszta ruhában ültem be az autóba, megadva a tiszteletet az eseménynek. Egy Bëlga számmal a fejemben Hudo felé vettem az irányt: „Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be…” Az utcájukba fordulva megláttam, amint lazán „slattyog” a kertben és egy utolsó, elegáns mozdulattal lezárja az utánfutó ajtaját. Lassan elkortyoltam a személyre szabott kávémat, miközben befutott Gaben is. A tervek szerint hármasban nyomtuk volna a túrát, de Gaben távollétét egy váratlan munkának köszönhetően kénytelenek voltunk igazoltnak tekinteni. Az indulás napján, apai módon útnak indította „fiait” és szomorúan vette tudomásul, hogy ezúttal nem tud csatlakozni hozzánk. Otti sem ért rá az első napokban, de úgy tervezte, hogy szerdán Ő is irányba állítja a kocsit és az utolsó néhány napra csatlakozik a csapathoz.
A kéttagú konvoj elindult a célállomás felé. A visszapillantóba belenézve többször elmosolyodtam, ahogy Hudo napszemüvegben, hanyagul kikönyökölve a szutykosból (ahogy Ő hívja a magyar népautót) kicsit úgy nézett ki, mint Torrente járőrözés közben. A tópartra érve minden a szokott kerékvágásban haladt, több órás dumálgatás kezdődött a büfében, majd kora délutánra végre elhelyezkedtünk a 4-es álláson. Korábban voltam már ezen a helyen, így nagyjából sejtettem, hogy melyek lesznek azok a területek, amelyeket meg fogunk horgászni. A stég bal és jobb oldalán végig bedőlt fák és bokrok szegélyezik a part menti sávot, majd egy nagy törés következik, amely meg sem áll a 19-20 méteres mélységig. Az akadós rész jó haltartó hely, de elsősorban a halak, másodsorban az idegrendszerünk megóvása érdekében szinte soha nem horgásszuk meg ezt a területet. A parttal párhuzamosan egy-egy akadó közelébe húzva a szereléket már-már esélytelen megfogni a halat. Egy jóérzésű horgász pedig nemcsak az elért kapásszámra gondol ilyenkor, hanem arra is, hogy semmi értelme tíz halból kilencet elveszíteni úgy, hogy nagy eséllyel megsérül a hal.
A part menti, akadókkal teli pálya
Sarokpont
A stég előtt 170-180 méterre a parttal párhuzamosan egy víz alatti gerinc húzódik, amelynek kezdete könnyen megtalálható radarral. Innen a 7-es és a 9-es állások felé haladva számtalan ígéretes helyet találhatunk akár a vízmélység, akár a mederalakulatok tekintetében. Hudival együtt csónakázva kémleltük a radar képét, és rövid idő alatt ígéretes helyeket találva négy „H” bója mutatta az irányt az első behúzásokhoz.
Régi vágyam vált valóra, amikor a nyár elején Gaben, Otti és Hudi a születésnapom alkalmából meglepett két bottal. A három méteres, 2,5 librás TF Gear Compact pálcák hónapokig csendben pihenve vártak a bevetésre, de most végre eljött az ő idejük. Bíztam benne, hogy most megmutathatják, mit is tudnak, ráadásul Hudi ugyanilyen botokkal érkezett, így mire minden a helyére került, négy egyforma bot pihent beélesítve a rod-podon.
Karcsú és lágy, igazi csónakba való fárasztó botok
Este kilenckor megszólalt a balos botom jelzője, mindenfajta előjáték nélkül veszetten sikított a hangszóróból a jól megszokott hang. Ismét jöhetne a Bëlga, de most a csónakos verzióval: „Csónakba be, kötelet le, merítőt ki, Hudika gyereeeeee…” Szépen hajlott a bot, sokszor a lazára állított fék meg sem szólalt, mert a lágy pálca szépen felőrölte a hal kirohanásait. A 8,5 kg-os töves a merítés után azonnal úszhatott tovább, és a szerelék is gyorsan visszakerült a helyére.
Egy óra múlva Hudi volt a soros, a jobbos botja füstölt el, az orsó szépen adagolta a zsinórt az ismeretlen erőnek. Szenvedélyesen gyűjtjük a vízparton hallott szófordulatokat, általában fárasztás közben vesszük elő a pontyhorgász szleng szótárt, így amikor utolértük a halat és megfeszült a zsinór, Hudi el is morzsolt egyet a bajsza alatt: „Feszteti a szilont!” :) A tíz percig tartó kemény fárasztás után örömmel néztünk a mérlegre és a 17,68 kg-os tükrösre.
Már az első este jól indult…
Indulás haza
Esti csendélet
A horgászatot megelőző időszakban hetek óta változatlan, napos időjárás volt jellemző az ország egész területére, azonban a peca második napjától esővel érkező hidegfrontot jósoltak a szakemberek. Ha lett volna velünk egy béka, biztos lemászott volna a létráról… Vasárnap meg is érkezett a szeles, esős idő és lehűlt a levegő. A betörő hidegfront általában meghozza a halak kapókedvét, azonban érdekes módon ezen a tavon az én tapasztalataim szerint ez kevésbé működik. Két nap teljes csend következett, továbbra is bíztunk a jónak vélt helyekben, ugyanakkor két bójánál kihasználva a törés adta lehetőségeket, különböző mélységekben kínáltuk fel a csalikat.
A párás, esős reggelek…
… csónakmeréssel kezdődtek
A kapástalan időszakban Gaben is meglátogatott minket és bemutatta rendkívüli dobástechnikáját
A hét közepére elvonult az időjárási front és a késő reggeli falatozást egyszer csak a láncos swinger csattanása zavarta meg. A C1-es 24 mm-es wafter csalit egy 15 kg feletti töves vette fel.
Reggelente hárman voltunk a stégen: Hudo, én és a koleszterin
Két nap kapástalanság után az első jelentkező
A másik szerelékemen egy akkoriban még kísérleti jelleggel elkészített csalival próbálkoztam, ez adta a túra első halát is. A fűszeres, nagy valószínűséggel 2014-től az SBS kínálatában megjelenő M4-es ízesítésű bojli ezen a napon további három halat adott, amelyből kettő tíz, egy pedig húsz kilón felüli volt. A fárasztás élménye szinte leírhatatlan a kristálytiszta vízben, a cikk végén található videó talán visszaadja e pillanatok hangulatát.
Az akkoriban még kísérleti fázisban lévő Premium M4 közelről…
… és a behúzás előtti pillanatokban
Húsz feletti töves nyolcas vízből
Sokak számára érdekes lehet, hogy milyen etetési és csalizási technikát alkalmaztunk ezen a vízen. Nagy kiterjedésű természetes vizekben sokszor indokolt lehet a nagy mennyiségű etetés alkalmazása, ugyanakkor itt szinte kivétel nélkül minimális mennyiségű csalival dolgozunk, ez eddig mindig bevált. Meggyőződésem, hogy az ilyen törésekkel, árkokkal, púpokkal teli bányatavakban kiemelten fontos szerepet kap a jó helyválasztás. Ha elég időt fordítunk erre, vagy ha a korábbi tapasztalatokból tudjuk, hogy merre járhat a hal, akkor elég néhány marék csali ahhoz, hogy horogra csaljuk álmaink halát.
Botonként ennyi és nem több
Ha kagyló van, minden van! ;)
A jól bevált, egyszerű szerelék jól teljesített a kagylós terepen
Talán hihetetlen, de a képen látható mennyiségű csali került minden egyes behúzáskor vagy kapást követően a horog köré. Ez összesen egy marék 20 mm-es High Oil Halibut Pelletet, két marék 20 és 24 mm-es 20+ Premium bojlit és szintén két marék főzött tigrismogyorót jelentett. Az ízek tekintetében a leendő M4 szerepelt a legjobban, de a vajkaramellás ízesítésű C1-es csalinak is sok szép halat köszönhettünk.
A túra utolsó napjait már hármasban töltöttük, Otti szerdán délelőtt csatlakozott a csapathoz, így szombatig már hat bottal vallattuk a vizet. Érkezését gyors helykeresés követte, majd az általunk csak „frutenyák”-nak becézett Fruit & Nut bojlikat vette elő csalis táskája rejtekéből, és vegyészmérnököket megszégyenítő mozdulatokkal cicomázta fel a horogcsalit a hasonló ízesítésű dippel és pasztával. A gondosan összeállított szerelék néhány perc múlva a helyére került, majd kb. másfél óra múlva meghajlott a bot spicce és felsikított az orsó fékje. A szokásos csónakos üldözés végén, a néhány perces izgalmas fárasztás utolsó mozzanataként egy közel 20 kg-os tükrös pihegett a pontymatracon.
A reggeli kávé után szerdán megérkezett Otti is
Dipelés és …
… pasztázás
Otti még csak néhány órája horgászott, máris egy közel húsz kilós tükörpontyot tarthatott a kezei között
Közben Hudi sem tétlenkedett
Az egyhetes horgászat során az idei Ponty Show-n megjelenő SBS Tackle Pro termékei közül nagy megelégedéssel használtuk a Dive Master névre hallgató különleges, multifunkcionális zsinórt. Az ólombetét nélküli, körszövött anyag nagyban megkönnyíti szerelékünk álcázását, a süllyedési képessége mégis vetekszik a leadcore-ral, ugyanakkor kellően lágy és selymes tapintású. A multifunkcionális jelzőt azért is érdemelte ki, mert a kétféle vastagságban gyártott zsinór elsősorban a leadcore szerepét töltheti be, ugyanakkor a vékonyabb típus előkezsinórként is használható. A 20 lb szakítószilárdságú Dive Masterből kötött előkék remekül vizsgáztak a nagy halairól híres bányatavon, nekem ez a zsinór már most az egyik kedvencem!
Az SBS Tackle Pro - Dive Master zsinórja már a próbaidőszak alatt a kedvencemmé vált
Az utolsó hajnal
Ismét emlékezetes élményekkel tértünk haza kedvenc vizünkről, ahová a tervek szerint a jövő évben többször is visszatérünk. Az egyhetes horgászat fontosabb eseményeiről készült kisfilmet az alábbiakban láthatjátok:
Videó: Hudomiet János, Novák Dániel
Fotók: Hudomiet János, Novák Dániel
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Az előző bekezdésben írtakat csak viccnek szántam, és Gaben által a fotón látható lékhorgász botra utaltak.
Ha kell, mondjuk max. 50 grammos ólommal szerintem megdobható az 50-60 méteres táv, de tényleg nem erre való. Én a Long Cast-okat raktam rá a botra, sokan "meg is szóltak" érte, hogy mekkora barbár vagyok, ilyen finom pálcára ekkora kávédarálót tenni. Engem ez egyáltalán nem zavar, de természetesen egy finomabb, könnyebb orsóval lehet, hogy még kellemesebb az élmény. A Shimano Titanos orsóim jól mutatnának rajta, 5500-as dob és arra is ráfér közel 400 méter 0.30-as.
Egy dolog még... Behúzós pecánál 250 méterről nem túl jó dolog kitekerni a szereléket. Ha hal van a horgon, nem igazán kíméletes eljárás a hallal szemben. Ha nincs hal a horgon, akkor viszont a szereléknek nem túl kellemes, nagy eséllyel kimegy a horog hegye, nagyot nyúlik a zsinór. Ha van egy kis iszap, ilyen bottal az is szenvedés, hogy kihúzd az ólmot az iszapból, szóval mindenképpen azt ajánlom ha van rá lehetőség, hogy rá kell menni csónakkal a szerelékre és úgy lazán feltekerni. ;)
Üdv.: Danee
Gaben még teszteli az ólmokat, orsókat, hogy melyik igazán jó párosítás ehhez a bothoz. Egyenlőre 20 és 25 méter között dobál vele, amely nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó, de azt mondja, hogy még úgy érzi legalább 6-7 méter tartalék van a botban, ezt próbálja még kihozni belőle. Napi 3-4 órákat dobál, úgyhogy szerintem megcsináááááááálja! :D
Komolyra fordítva a szót, a 3 méteres 2.5 lb bottal egyáltalán nem dobáltam egyenlőre és nem is nagyon fogok szerintem. Egyszerűen nem arra való a bot. Cserkelős, barangolós, csatorna-pecán el tudom képzelni, hogy használható lenne. ;)
Üdv.: Danee
Üdv.: Danee
Melyik vizen horgásztok!!
Köszi az infókat Danee!
Üdv: Gábor
Igen, ez egy Cygnet Grand Sniper Extreme Pod, még 2008-ban vettnük Gabennal 1-1 darabot, mindkettőnknek ilyen van és nagyon meg vagyunk vele elégedve. Most már 6 éve megvan, de eszem ágában sincs lecserélni, nagy valószínűséggel 20 év múlva is ezzel fogom nyomni... ;)
Üdv.: Danee
Nagyon jó a cikk és a videó is! Gratula, jó kis peca lehetett.
Az utolsó képen az egy Cygnet Grand Sniper Rod-Pod? Szeretnék gyűjtögetni egyre, mi a véleményetek róla, meg vagytok vele elégedve?
Üdv: Gábor
@Zsolti: igen, Gaben bemutatta, hogy egy 30 centis bottal is lehet nagyot dobni. Az arcán látszik is, hogy keményen "belefeküdt" a dobásba. :)
@durrr17: méltó tagja lesz az M4 a Premium szériának, nekem már most az egyik kedvencem. Áprilisig még sok idő van, úgyhogy fogsz tudni dönteni. Az, hogy milyen bojlit vinnék jövő áprilisra nehéz kérdés, többek között azért is, mert nem tudom hová mész, nem tudom milyen idő lesz... Mivel nincsenek konkrétumok csak általánosságban tudok válaszolni, azaz a jól bevált tavaszi csalikkal és trükkökkel készülnék: M1, M3, C1, Phaze1, Frankfurter Sausage, Strawberry Jam ilyesmi... ;)
Üdv.: Danee
Kimondottan élveztem a cikket és videót!
Külön bája van Gaben "Long Cast" botjának! ;-)
Zsolti
Üdv.: Bence
Sok ilyen hatású képet láttam már és nagyon tetszenek de eddig még nem sikerült rájönnöm hogyan készülnek.
Mégy egyszer nagyon szépen köszönöm! :)