Látogatóban a német SBS csapatnál I. rész
Mielőtt még beköszöntött a tél, egy nagyon kedves meghívásnak tettem eleget. A Németországi hivatalos SBS tesztcsapat két tagja (Mathis Korn és Frederic Roth) invitált meg egy közös hétvégi horgászat erejéig, melyet örömmel elfogadtam, hiszen ki ne szeretne még több információhoz jutni, szélesebb látókörrel rendelkezni a pontyhorgászat berkein belül! Ezen apró titkok és praktikák kifürkészése végett egy kellemes őszi hétvégén teljes menetfelszereléssel és a kamerával nekivágtunk az 1400 km-es útnak Takács Péter operatőr barátommal. Álmomban sem gondoltam volna, hogy milyen megdöbbentő dolgokkal fogunk találkozni, e rövid látogatás alkalmával! Kíváncsiak vagytok, hogy milyen érdekességekről beszélek? Akkor tartsatok ismét velem…
Nagy izgalommal vágtunk neki a nem éppen rövid útnak, mely a forgalom adta lehetőségeknek és szórakoztató társamnak köszönhetően meglepően hamar eltelt! A navigáció segítségével viszonylag könnyedén megtaláltuk az előre megbeszélt találkozási pontot, és rövid várakozás után meg is érkeztek a vendéglátóink. A szokásos rövid bemutatkozás és üdvözlés után indultunk az egyesületük magántavára!
Nem mindennapi kép tárult elénk!
Első és talán a legmegdöbbentőbb dologgal ekkor szembesültünk, mert rákérdeztem, hogy miért ezt a tavat választották. Érvük az volt, hogy mint elkötelezett Catch & Release (Fogd meg és engedd vissza!) bojlis horgászok, visszaengedik a halat, és erre náluk csak a magántavakon van lehetőség! Ráadásul Németországban, szinte minden szerv jogosult az engedélyek ellenőrzésére, ezért minimális annak az esélye, hogy állami kezelésű tavon történő horgászatunk alkalmával ne kapjunk ellenőrzést! Külföldiek lévén számunkra rendkívül nehéz lett volna a horgászengedély beszerzése, ezért jobbnak látták, ha egy ilyen kis magántavon próbáljuk ellesni egymás praktikáit.
Mielőtt továbbmennénk, térjünk vissza egy kicsit a halak visszaengedésre! Ez csak a magántavakon lehetséges? Sajnos igen! A természetvédők, a magukat zöldeknek nevezők évekkel ezelőtt kiharcolták, hogy Németország területén kizárólag hússzerzés céljából lehessen horgászni! Vagyis a kifogott halat azonnal fejbe kell verni, vagy – ami még drasztikusabb – nagyobb testű halaknál az állkapocs felől le kell szúrni, hogy azonnal elpusztuljon! „Ezzel azt kívánják biztosítani, hogy a halak minél kevesebbet szenvedjenek!” Másik indokuk, hogy ezzel szeretnék megakadályozni, hogy a hobbihorgászat elterjedjen, hogy valaki nagyobb mennyiségben halakat fogjon, majd visszaengedje! Ezt annyira komolyan is gondolták, hogy ha a visszaengedést valamely szerv ellenőre meglátja, a horgász jelentős büntetésben részesül, mely 100.000-150.000 Ft-nak megfelelő összeg is lehet! Hagyok egy kis időt e drasztikus tény megemésztésére, melyet nem is akarok minősíteni!
Ilyen környezetben élmény várni a kapást!
A német csapat rendkívül segítőkész volt, a legjobb horgászállást ajánlották fel nekem! Sajnos a kamera látványos használatához le kellett mondanom erről a rendkívüli felajánlásról, ezért valamivel gyengébb helyett választottam. Így ők foglalták el a legjobbnak vélt helyet. Nem is húztuk nagyon az időt, mindenki nekilátott a feladatának:
Takács Péter barátom, az operatőr, bevetésre készen!
Használható állapotban a csónak is!
Én a horgászfelszerelést összeállításával tevékenykedtem, majd megkezdődhetett a forgatás az etetőkeverék összeállításával, mely a következőkből állt össze:
• 1 kg M1 method mix (fűszeres)
• 0,5 kg CSL (kukoricacsíra) pellet 5 mm
• 200 ml Corn steep liquor (kukoricacsíra kivonat)
• 50 ml Spicy robin red (fűszeres étvágyfokozó)
• 3 evőkanál The Edge (az SBS „titkos” összetételű, por alakú étvágyfokozója)
Az eddig felsorolt dolgok ömlesztve, bekeverés előtt!
Majd hozzáadtam a következőket:
• 20 dkg M1 Soluble bojli 24 mm (fűszeres jellegű, frankfurti kolbász ízesítésű oldódó bojli)
• 20 dkg M1 főzött bojli 18 mm ( fűszeres jellegű, frankfurti kolbász ízesítésű bojli)
A bojli mennyiségének a felét félbetörtem, hogy még intenzívebben,
azonnal kiadhassa magából az értékes összetevőket!
Az etetőkeverék használatánál nem fontos mindkét bojlitípust alkalmazni. De ebben az esetben semmilyen tapasztalatom nem volt a tóval kapcsolatban, ezért mind a két bojlitípusomnak esélyt adtam a bizonyításra!
Jól összekevertem az alapanyagokat, majd gombócokat formáltam
Kész a szerintem teljesen ismeretlen környezetben,
leghatékonyabb etetőkeverék
Neki is indultam az etetési hely bójázásának a szintén kölcsönkapott halradar segítségével. Számomra elérhető távolságon belül egy platót találtam a viszonylag nagynak mondható, átlag 6 méteres vízmélységben. Ezen a platón 3-4 méteres vízmélység volt mérhető az oldalától függően. A plató legmagasabb pontjára helyeztem el a bóját, majd ezt a pontot etettem meg. Következhetett a végszerelékek behúzása, melyeken sorban a következő csalikat kínáltam fel a számomra teljesen ismeretlen vízen:
• M1 (frankfurti kolbász) főzött bojli 14 mm + Fluro pop up Pineapple (ananász) 10 mm
• Squid & Octopus (polip és tintahal) főzött bojli + Fluro pop up Strawberry (eperkrém) 14 mm
• M1 (frankfurti kolbász) főzött bojli 18 mm + Fluro pop up Pineapple (ananász) 14 mm + M1 (fűszeres) Bait dip (mártogató)
• M1 Soluble (oldódó) bojli + AV1 (vajkaramellás jellegű) Bait dip (mártogató)
Végszerelékek a helyén, jelzők élesítve!
A kapásjelzőm rádiós egységének köszönhetően nyugodtan átmehettünk a néhány méterrel odébb található, addigra szintén elkészült német tesztcsapathoz, hogy bemutatkozzanak a magyar nézőknek és megtudjunk tőlük néhány érdekességet.
Balról Frederic Roth, középen a fényképezőgéppel Mathis Korn.
Ők alkotják az SBS Team Germany csapatot
Az etetőkeverék elkészítését, a helykiválasztás menetét és a végszerelék behordását, továbbá a német SBS csapat bemutatkozását megtekinthetitek a cikkhez tartozó kisfilmben az alábbi linkre kattintva. Kellemes időtöltést és jó szórakozást!
Folytatása következik!
Írta: Kovács Zoltán
Fotók, Videó: Takács Péter
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Az lenne a kerdesem hogy mi ennek a tonak a neve?
Valaszod elore is koszonom!
szalaipeti
Természetesen lehet játszani az ízekkel, de nem minden ízkombinációnak van értelme! Ha a kezedbe fogsz egy SBS katalógust, pontosan le van írva, hogy milyen jellegű ízesítéseket, milyen ízesítésekkel van érteleme kombinálni! Pl: a halast-édessel, fűszerest-édessel. Ráadásul azt is megadjuk benne, hogy mely kombinációkat, mely időszakban érdemes alkalmazni!
Üdvözlettel: Kovács Zoltán
Azt szeretném kérdezni hogy ha pl egy m1 es bojlit teszel a horogra akkor azt muszály e ugyanolyan izesitésü dipbe belemártani????
A másik amit kérdeznék hogy ugye ananászos izesitésü pop up bojlival lebegtetted meg, és ez nem gond hogy füszeres izesités meg ananász ?????
Erre azt értem hogy igy a bojlizásban is lehet játszani az izekkel??
A válaszod elöre is köszönöm:-)
Üdvözlettel : Márk