Májusi hétvége egy vadregényes holtágon
Május 14-ét mutat a naptár, bár az idő még nagyon változékony, kis csapatunk útra kelt egy vadregényes, gyönyörű holtág felfedezésére, ahol, Csongor már többször sikerrel járt. A cél, ezúttal nemcsak a kapitális példányok horogra csalása volt, hiszen a víz adottságai miatt itt minden megfogott halnak nagy értéke van. Egy elárasztott erdő, telis-tele akadókkal, kagylópadokkal és jó néhány benn maradt végszerelékkel. Erre a horgászatra, számomra extrém vastagságú, 0.40 mm-es főzsinórt csévéltem az orsóim dobjára, előtét zsinórként pedig az SBS Masterpiece Tapered Mono Leader-t választottam, amelyből néhány métert visszavágtam, hogy összhangba kerüljön a főzsinórral.
Szombat hajnalban kerültek helyükre a szerelékek, különböző mélységeket, változatos mederviszonyokat és ígéretes akadókat igyekeztünk meghorgászni. A változékony időjárás végigkísért minket az egész hétvégén, volt napsütés, eső, szél és kevés jégeső is. A horgászatot 1012 hPa légnyomásnál kezdtük, amely később felkúszott 1020 hPa-ra, a hőmérséklet tekintetében hajnalban 5°C-ot mértünk, amelyet a napközbeni, kellemesnek mondható 16 °C-os hőmérséklet váltott fel. A túra során a már jól bevált Eurostar széria Squid Octopus & Strawberry Jam és Frankfurter Sausage bojlijait, valamint a Premium M1-es termékeit használtuk, a rövid horgászidőhöz és a szerény halállományhoz képest szép eredménnyel. Elsősorban a kis mennyiségű etetést alkalmaztuk minden bedobott szerelékre pár szem bojlit dobócsöveztünk. A helyi szabályok az éjszakai horgászatot nem teszik lehetővé, így hajnal 5 órától este 11-ig horgásztunk szombaton, majd vasárnap 5-től újra este 8-ig. Ezalatt az idő alatt hét pontyot sikerült matracra fektetnünk, 6 és 10 kg között, valamint öt halat elveszettünk fárasztás közben, a víz alatti fákon lévő borotvaéles kagylótelepeknek köszönhetően. Csak a halak számára legkíméletesebb elhagyós szerelékeket alkalmaztuk, tudván nem lesz egyszerű a partra jutásuk. A környezet magával ragadó, mesébe illő és rendkívül gazdag állatvilágú, ezért biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben visszatérünk, hiszen sok szép halat rejt ez a vadregényes holtág. Végezetül néhány kép, amely bemutatja a csodás tájat és az ott rejtőzködő gyönyörű állatvilágot.
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!