Dérer István

Maconkai-víztározó és tórendszere

0

A már hagyományos, IX. Maconka – K-Karp – Mosella Nemzetközi Bojlis Kupa néven 2007.08.28-09.01-ig került lebonyolításra hat nemzet (román, szerb, macedón, német, szlovák, magyar) csapatainak részvételével a hagyományos 100 órás nemzetközi bojlis verseny. A kedvezőtlen előjelek ellenére a végül a verseny, valamint a víztározó halállománya is egyaránt bebizonyította, hogy nem véletlenül képviselik a valódi élvonalat Magyarországon!

Miként a professzionális pontyfogás híveinek többsége már tudja, a Maconka Kupák nemzetközileg is bejegyzett, valamint – a hivatalos magyar elismertség remélhetőleg már nem sokáig fennálló hiányában – a román és a szerb szövetség által is akkreditált versenyek. Szabályai Magyarországon jelenleg a legjobban alkalmazkodnak a CIPS nemzetközi szabályaihoz. Ezért sem lehet megtenni, hogy bármit is rutinból csináljak, csináljunk az előkészületek során, mert ma már hatalmas áldozat lenne újra felépíteni magát a versenyt, s megszerezni a jelenleg betöltött rangját, elismertségét. Én ezért versenyszervezőként is úgy érzem, hogy minden apróságra, jelre újra és újra figyelni kell, és a saját érdekeinken kicsit felülemelkedve – elsődlegesen a sportszínvonal érdekében – bizony országosan is egyre jobban alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Így tehát méltán okozott számomra gondot az a tény, hogy sajnos sikerült azonos időpontra szervezni egy másik hasonló versenyt is, ezért több, komoly erőt képviselő versenycsapat választásra, illetve önmagát is gyengítő kompromisszumra („osztódás”, vagy az adott helyszínen kevesebb szereplési lehetőség) kényszerült.

Mindezek ellenére az érdeklődést jól jellemezte, hogy vannak olyan csapatok, akik akár 2-3 évet is várnak a lehetőségre, hogy egyszer versenyezhessenek Maconkán. Közöttük soha nem könnyű a választás, de talán a júliusi eleji regisztrációs zárásig jelentkezett 35 csapat közül ezt most is sikerült relative jól megoldanunk. Így a versenyszabályzat ötös csapatkvóta-felosztásának szellemében újra helyet kaptak a külföldi indulók (1), a szponzori képviselők (2), a honi „újoncok” (3) is, valamint elismerésre került a hűség és korrekt, etikus versenyzői viselkedés (4), továbbá természetesen az elmúlt évek eredménysora (5) is. Szándékosan nem az általam belülről érzett rangsor szerint soroltam fel a szempontokat, mert így talán még inkább tudom érzékeltetni a (ki)választás nehézségeit…

Nem volt egyszerű a macedón bajnokcsapat részére a vízum intézése sem, ugyanis azt hittük, hogy erre manapság már néhány nap is elégséges. Végül szó szerint az utolsó pillanatban, de sikerült!

Az alapvető félelem azonban a szokatlanul alacsony vízállásból adódott, mert azon túl, hogy így a tervezettnél kevesebb csapatot tudtunk elhelyezni, kétségeink voltak a halfogás eredményessége tárgyában is.

Egyébként most a kevesebb is több lett, mert a 27 csapatos 3 szektoros alapmodellt 18-20 csapatos 2 szektorosra akartuk módosítani, de mivel kiderült, hogy a saját hibámból már több ígéretet osztottam ki, mint helyet, ezen változtatnunk kellett. Így részint már a kényszerből alakult ki az egyszeri alkalomra szóló 21 csapatos, kevert 3 szektoros pálya, ahol több apró módosítás is történt. A mélyebb vízen lévő csapatokat kissé „összehúztuk”, a sekély helyek pedig több felületet kaptak. A versenyzőkkel együtt (de Ők még jobban) igen kíváncsiak voltunk arra, hogy sikerül-e továbbra is egyenlő esélyeket nyújtó pályákat kijelölni, valamint megőrizhető-e az a hagyomány, hogy szoros küzdelem dönti el a jobb eredmények sorsát. Mint utólag kiderült, a szisztéma meglepően jól vizsgázott a gyakorlatban is, így a hagyomány sem változott, sőt…

A nyitónap hajnalán az első kávém után lassan feleszmélve már láttam, hogy végül a gyakorlatban is minden jól alakult, tehát „mindenki a fedélzeten”. A szabályok ismertetése után a mindig nagyon izgalmas sorsolás következett, ahol többen majdnem a valóságban is lenyelték a békát, ugyanis most hajtogatott papírbrekik rejtették a rajthelyeket.

A K-Karp például elképzelt volna jobb helyet is a nagy sziget jobb szélső helyénél, és ez a vágy különösen fokozódhatott a szomszéd, a Sip Carp fel- és megismerése után. Ladányi Tamásék viszont határozottan örültek a gáti helynek, de a szomszédok ismeretében (balról Asztalosék, jobbról a világbajnok) ez később óvatos várakozássá szelídült. A tavaszi bajnok SziKo Team is tudott volna kapásból egynéhány jobb kombinációt mondani a nyári kikötői hely kihúzása után. Persze később a sors és a természet, valamint a tudás közösen kezdte átírni a számításokat, szokás szerint. Mindig mosolygok egy picit, amikor már a tények ismeretében később néha elfelejtődik az első reakció, sőt...

A rajthelyek elfoglalása volt a következő művelet, ekkor például többen őszinte érdeklődéssel nézték a SziKo Team befutó teherautóját is.

Miként kiderült, volt mit szállítani! Lassan a többiek is kirakodtak, és már láttam, hogy a maconkai halak nem fognak éhezni az elkövetkező napokban sem.

Egyébként maga az etetés kétélű taktika, a túlzások a saját esélyeket is nagyban lerombolják. A halállomány ismeretében azonban a szokásos módon a csapatok most is komoly mennyiségű etetőanyagot juttattak be a horgászhelyekre, így értelemszerűen először lassan, majd egyre gyorsabban alakult, változott az eredmény. Az első nap egyébként mindig félni kezdek, hátha nem azt adja a víz, amit várok, várunk tőle. Most különösen volt ok rá, mivel az amuri kagylók periodikusan visszatérő, elszaporodás okán fellépő önszelekciója is együtt járt a kisvízi állapottal, és az előző éjjel a kisvízen a lámpafénynél jól láttam a kagylóbelet húzigáló, jóllakott nagy pontyokat…

Többek nagy meglepetésére a kezdés után is sokáig a korábban „reménytelennek ítélt” sekélyvízi helyek voltak a legeredményesebbek, és már a 40-50 centis vízből is sorozatban fogták a nem csak a kisebb, hanem a nagyobb pontyokat is. A magyarázat: a vízminőség szerencsére továbbra is rendben volt, a táplálék (szúnyoglárva, csiga, kagyló, stb.) pedig nem költözött beljebb. Így ha a hegy nem megy Mohamedhez…

Az 50. óra környékén azonban már látszott, hogy lassan, de biztosan változik a kép, azaz a gáti, mélyvízi szakaszok újra döntő szerepet fognak játszani a végeredményben. Elkezdtek cserélődni a helyezések, sokszor oda-vissza alapon, a pillanatnyi mérési állapot függvényében. Ahogy közeledtünk a verseny vége felé, úgy vált (már-már elvárt módon) szorosabbá a küzdelem. Jól jött az energiapótlás is a csapatoknak!

Az utolsó éjszaka még csak azt döntötte el, hogy a részben hazai csapatnak mondható Hal-adás Team újra bajnoki címet fog szerezni és ezáltal Ladányi Tamás a mezőnyben egyedüliként háromszoros, a salgótarjáni, BSHE tag Ponyi Zsolt pedig kétszeres bajnoki címet tudhat majd magáénak. Az eredményük végül 597,18 kg lett, amely a szomszédok „hatását” is bekalkulálva bizony nem csak nagyon jónak, hanem megérdemeltnek is mondható!

Végül a hajnallal eljött a hajrá, és egyben mindenki részéről a végső energiatartalékok felhasználásának ideje. Csak ezen az utolsó, szombati délelőttön több, mint 1 tonna(!) halat fogtak a versenyzők, és többek között a második-negyedik hely között is csak a lefújás utáni összesítés során derült ki a végső sorrend. A gyorsított adatbevitel és ellenőrzés közben tűkön ülve a számítógép előtt elgondolkodtam, hogy nem csak a horgászat, hanem a főbírói szerep is stresszes műfaj, de mi éppen ezt szeretjük a jelek szerint benne!

Kis idő múlva kiderült, hogy a szintén BSHE versenyzőkkel felálló K-Karp Hungary Team (Pintér Sándor, Gombos Zoltán), valamint az eddig minden maconkai versenyen (most is!) kupát szerző román Sip Carp Team (Micula Péter, Pongrácz Norbert) egyaránt 228 db halat fogott! Végül közülük az utolsó mért hal nagyobb súlyának köszönhetően(!) a névadó szponzor csapata lett az ezüstérmes (525,48, illetve 521,46 kg). Hihetetlen, de mégis igaz!

A tavaszi bajnok SBS SziKo Team (Szigetfalvi András, Kovács Zoltán) szintén 5 mázsa feletti eredménye (519,01 kg) így végül a negyedik helyre és a szektorgyőzelemre lett „csak” elég. Így is bőven bizonyították vitathatatlan tehetségüket.

Ötödik a magyar származású Király Iván világbajnokkal felálló szerb Meleg Bait Tresetiste Lake csapata 471,33 kilogrammal. Alig maradt el mögöttük a második szigeten horgászó román Totally Hooked Fishing Team 457,44 kilogrammal, valamint a legnagyobb hal (tőponty, 13,66 kg) trófeáját is megérdemelten megszerző, egyre jobb Halcapone Carp Team 422,84 kilogrammal.

Egyébként a valóban legnagyobb halak valahol jól elvoltak az egész versenyidő alatt, és csak érdekesség, hogy a verseny utáni napokon sorozatban jöttek elő a fogásokban a még nagyobb valódi halak, akár sima kukoricára is. Sanyamesterék is bebizonyították kreativitásukat, a túlzás nélkül bajnoki mezőnyben a nyolcadik hely is szép eredmény.

Örömmel láttam a folytatódó tendenciát, miszerint a magyar csapatok már nem csak egyre jobban felzárkóznak a román és délszláv csapatokhoz, hanem már egyenlő erők csapnak össze. Az első 8 helyen az 5 magyar csapat eredménye már a maga a bizonyíték erre!

Végül a mezőny 6520,78 kg halat mérlegelt, mindösszesen 2183 darabban! A szemtelenül objektív kg/bot/nap mutató alapján ez a Kupa ez eddigi 9 között a második legeredményesebb volt, a csapatátlag 310,51 kg.

Érdekesség, hogy újra minden csapat fogott 5 kg feletti halakat is, ezek száma most 287 db volt. Egyébiránt az utóbbi években már mindig végigfuttatom a számítógép segítségével az eredményeket a nemzetközi szabály ajánlása szerinti 2, valamint a 3 és az 5 kg szerinti szűréssel is, és kijelenthetem, hogy érdemi átrendeződést az egyik verzió sem okozna nálunk! Az más kérdés, hogy a taktika is változna az adott esetben, így a szelekció fokozása pedig még több nagy halat, és – valljuk be végre! – kevesebb munkát eredményezne. Az még az én határozott véleményem hozzá, hogy a szerencsefaktor (pl. a helyek szerepe) is tovább növekedne, hiszen most minden, az adott területen „elérhető” ponty megfogása és lehetőség szerinti helyben tartása az elsődleges taktikai feladat. Ebben látom a verseny fő sportértékét, és ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy más elképzelés ne férne el szerintem a versenyek palettáján. Csak az öncélú ideológiagyártás az, amire - bevallom - kissé allergiás vagyok.

A beszámoló befejezése előtt egy rövid bekezdés erejéig szeretnék köszönetet is mondani. Magyarország egyik legnagyobb ilyen eseményének főszponzora a K-Karp márkanév Pankotay Gellért vezényletével, valamint a Mosella cég magyar képviselete, akiknek külön is szeretném megköszönni a segítséget. A versenyt támogatta még a Red Bull területi képviselete, valamint az elmúlt évekhez hasonlóan Bátonyterenye Város Önkormányzata is. Külön köszönetet a jól összeszokott helyi versenybírói és segítői gárdának, valamint a rendezvényről közvetítő televízióknak illetve tudósító sajtóorgánumoknak is. Meggyőződésem, hogy ez a nemzetközi versenysorozat Maconkán túl jó reklám Bátonyterenyének, valamint a turizmust is kitörési pontnak tekintő Nógrád megyének is, s ezen túl a magyar bojlisportnak is. Itt kötnék át a másik zárómondandóra.

Örömmel szeretnék beszámolni arról, hogy az utóbbi hónapokban, hetekben felgyorsult a közös gondolkodás, az együttműködés lehetősége az érintettek között. Ennek fontos eseményeként a Maconka-, valamint a már említett Palotás Kupa teljes mezőnye is aláírta azt a nyilatkozatot, mellyel újfent közösen kérjük a MOHOSZ-tól a Magyar Professzionális Pontyfogó Bajnokság elindításának lehetőségét, valamint a győztes csapatok szövetség által is hivatalossá tett nemzetközi szereplésének biztosítását. Egy biztos, Komáromi Tibor palotási elnökön, barátomon sem fog ez múlni. Ma tehát úgy látom, hogy már csak rövid idő kérdése az, hogy a pontyfogó- valamint analóg módon a pergető szakágban is elinduljon egy több fordulós, jól szervezett magyar bajnokság. Erre a sikerre mindenkinek nagy szüksége van!

Visszatérve a versenyre, már csak az eredményhirdetés volt hátra. Ezt rekordsebességgel bonyolítottuk le, mivel az itteni mezőnyből 3 - köztük a bajnok - csapat indult el a romániai Raduta-tározón rendezendő Világkupa-versenyre, és gyakorlatilag csak az utazásra volt már idejük. Külön köszönöm nekik, hogy mégis szerepeltek Maconkán! Úgy érzem, a trófeák és az ajándékok kivétel nélkül ismét méltó kezekbe kerültek.

Még egy apró történet a kitartó olvasóknak. Alex, alias Kosár Sándor a szlovákiai csapat motorja először horgászott nálunk, de már több magyar versenyen volt díjazott. Az utolsó napon beszélgettünk. Őszintén bevallotta, hogy nem volt felkészülve az itteni pörgős viszonyokra, és sokat tanult a többiektől, olyan apróságokat, melyeket a jövőben biztosan alkalmazni fog. Személyében is egy roppant szimpatikus embert ismerhettem meg, aki nem hibáztat senkit, hanem - alkalmazkodva a helyhez, a szabályokhoz - a jövőbeni jobb eredmény érdekében keresi a megoldást, a racionális magyarázatot. Ilyen sportemberekre van szükség minden versenyen. Alex, Téged (is) visszavárunk!

Mire idáig ért ez a kissé talán csapongó történet, már öreg este van. Elment az idő. Az írás közben megittam egy kupica kisüsti szilvapálinkát, majd egy jó korsónyi sört. De nem az alkohol hatása, hogy jól esik visszaemlékezni a versenyre ezúttal is. A történések a valóságos és kölcsönös emberi kapcsolatokon, az igazság és a jó cél érzésén keresztül válnak, válhatnak teljessé. Ezt az érzést kívánom a Haldorádó olvasóinak is!

Írta: Dérer István
Fotók: Dérer/Zagyi/Nagy

Forrás: www.haldorado.hu