Nappal lazulás, éjszaka peca!
Az utóbbi hetekben a folyamatos kánikulai melegnek köszönhetően több körülmény is megnehezítette a dolgom a kedvenc vizemen. Az erős felmelegedésnek köszönhetően a nappali órákban lehetetlen volt kapást elérni, néhány halat láttam a víz felszínéhez közel sütkérezni, de akárhogy próbálkoztam, nem tudtam eredményt elérni. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az iskolai szünidőnek és a jó időnek köszönhetően a vízisportok szerelmesei vették át az uralmat a tavon, így úgy gondoltam, hogy inkább éjszaka próbálkozom...
Az elgondolás jónak bizonyult, hiszen a fenti képen látható halat is néhány napja, egy júliusi nyári éjszakán sikerült kapásra bírni! Horgásszatok ilyenkor Ti is éjjel és remélehetőleg a siker nem marad el!
-
Fischadler Team Törökbálinton
Rengeteg tapasztalatot szereztünk az erős mezőny által, de az SBS bojlik most is bizonyították kiemelkedő minőségüket, hiszen nagyon sok csapat 100 kiló számra szórta a bojlit, nekünk ehhez az eredményhez 25 kilogramm elegendő volt. -
3 nap, 3 verseny
Lehet, kicsit furcsa lesz tőlem feeder-es posztot olvasni, de ennek részleteiről talán majd kicsit később. Szóval, egy nagyon aktuális tapasztalatot szeretnék megosztani. A múlt hétvége meglehetősen mozgalmas volt számomra, hiszen 3 nap, 3 verseny. -
Beszámoló a pródi 50 órás bojlis versenyről
Szeretnék pár gondolatot megosztani veletek a pródi Nagy-tavon zajló, 50 órás bojlis horgászversenyről. A versenyen Hartl Martin csapattársammal, és édesapjával Hartl Tiborral vettünk részt, akinek a háttérmunkája nélkül nem születhetett volna meg ez ... -
Visszatérés Orlatra
Nagy reményekkel sikerült újra visszatérni erre a csodás orlati tóra, az októberi baráti találkozó után. Az októberi horgászat halak szempontjából nem hozott kimagasló sikert, viszont nagyon sok új és értékes információval gazdagodtam, ami a tó ...