Este behúztam mindkét szerelékem, majd visszavonultam a lakókocsiba meccset nézni, amibe persze jó szokásom szerint sikerült „belealudnom”. Felébredve annyit láttam fél szemmel, hogy a játékosok éppen a hosszabbításra készülnek. Ebben a pillanatban szólalt meg a bal oldali botom jelzője, amelyet egy szem 24-es ACE Lobworm bojlival csaliztam. Kiugrottam az ágyból, és ráemeltem a botra. A hal nem „szaladt el”, nem rázta a fejét, mint a kisebb pontyok, csak megállt ott, ahol magakasztottam, majd lassan, komótosan közeledni kezdett felém, én pedig nem erőltettem. A 115 méteres távolságból 15-20 perc elteltével ért végül elém a hal, amelyről a fárasztás közben még nem sejtettem, hogy mekkora is lesz valójában. Amikor a fejlámpám fényénél megpillantottam, azonnal tudtam, hogy 20 kg feletti ponttyal van dolgom. Első próbálkozásra megmerítettem.

Szétszedtem a szákot, majd megpróbáltam beemelni a halat a stégre, ez viszont nem sikerült. „Vajon beakadt a háló?” – tettem fel magamnak a kérdést. Megnéztem a lámpával, de nem volt beakadva sehova sem. Még egyszer, most már teljes erőből próbálkoztam, és valami hatalmas súlyt éreztem… Letettem a halat a bölcsőre, ami nem csak hosszában, de széltében is akkora volt, mint maga a bölcső. Alig hittem a szememnek! A mérleg, ami 27 kilóig mér kiakadt a súly alatt… Ekkor már majd kiugrottam a bőrömből! Futás a nagyobb mérlegért, és újabb nekirugaszkodás. A mérleg nyelve pontosan 29 kilogrammnál állt meg! Szerencsémre tőlem úgy 50 méterre volt két horgásztárs. Őket ébresztettem fel, hogy segítséget kérjek a hitelesítés, illetve a fényképezés miatt. (Még egyszer, így utólag is köszönet ezért Janinak és Attilának, hiszen nélkülük esélyem sem lett volna rendesen megmérni, illetve lefotózni a hatalmas pikkelyes pontyot.) Az újabb mérlegelést, illetve a fotózást követően derékig a vízben állva engedtem vissza a csodás halat, amely az új egyéni rekordomat jelentette. A kapitális ponty lassan úszva tűnt el a mélységben, én pedig leírhatatlan örömet, és boldogságot éreztem annak ellenére, hogy csurom vizes melegítőben álltam a tóban az éjszaka kellős közepén…

A következő két napban egy mozdításom sem volt, de igazából ezt már nem bántam annyira. A nagyponty megfogása után úgy gondoltam, hogy innentől minden megfogott hal már csak egyfajta bónusz a túra során. Ettől függetlenül persze mindent úgy folytattam tovább, ahogy eddig, a 11. éjszaka pedig újabb meglepetés várt rám. Éjfél után jött a kapás, ezúttal a baloldalról, a törés aljáról. A csali újra az Ace Lobworm volt, a fárasztás pedig hasonlóan alakult, mint két nappal azelőtt. A merítés után biztos voltam benne, hogy újra sikerült 20 kiló fölé mennem. A mérleg ezúttal 23 kiló 5 dekagrammnál állt meg a pikkelyes ponty alatt, az örömöm pedig határtalan volt! Ezúttal Tamás barátom segített a fotózásnál, és persze az éjszakai fürdőzéssel egybekötött visszaengedés sem maradhatott el most sem…

 A behúzást követően az éjszaka során fogtam még két halat; egy 6 kilós, és egy 14 kiló feletti tőpontyot, mindkettőt aa Lobworm-os bojlival. Másnap délután a hétvége miatt újra megtelt a tópart, ez pedig a halfogás esélyein sokat rontott, de ez az eredmények tudatában egyáltalán nem zavart. A túrát lezárandó utolsó, azaz 13. éjszakán még fogtam egy 12,4 kilós tőpontyot, majd vasárnap délelőtt nagy elégedettséggel láttam neki a pakolásnak.

A két hét alatt összesen 21 kapásom volt. Ebből 18 halat fogtam meg, amelyek közül 14 darab pikkelyes ponty volt, 3 tükörponty, egy pedig harcsa. A kapások java éjszaka jelentkezett, azon belül is jellemzően este 11 és hajnali 4 között. Érdekes változás, hogy a túra kezdetéhez képest az utolsó öt napon már csak és kizárólag éjjel tudtam halat fogni. A csalik terén az első napokban a C3, a második héten pedig az Ace Lobworm volt a nyerő horogcsali, utóbbival fogtam a túra legnagyobb halát is. Az egy szem, 24 mm-es süllyedő bojli volt a „nagyhalas” csali. Amennyiben hóember csalizással próbálkoztam, akkor arra általában hamarabb volt kapás, de mindig kisebb hal volt a „tettes”.

Mondhatom, hogy igazán varázslatosan alakult a nyári „nagyponty vadászatom”, hiszen a 29 kilós pikkelyes megfogásával olyan elképesztő élményben volt részem, amit mindenkinek csak kívánni tudok, aki hozzám hasonlóan pontyhorgászatra adja a fejét. A leckét pedig sikerült jól feladnom magamnak, hiszen az újabb egyéni rekordhoz immár harminc kilogramm feletti pontyot kell majd fognom… Egy azonban biztos, ezt cseppet sem bánom, és rajta leszek az ügyön!