Nyékládháza - Nyékládháza, de csodás...
Kis csapatunk a Ku-Ba Bojli Team, ismét a Nyékládházi Kavicsbánya tóra látogatott, ahol hosszas tanakodás után a nagy meleg hatására, az egyik fákkal tűzdelt szigetet választottuk. Elég nehéz pályának ígérkezett, hiszen az aktívan bányászott tavon, csak a kavicsszállító uszályok nyomvonalában tudtuk elhelyezni bójáinkat, ami egy részről jó, mert az uszály motorlapátja folyamatosan keveri, frissíti a vizet másrészről rossz, ugyanis a megetetett, meghorgászott helyet úgy kellett megjelölni, hogy a közlekedő gépek ne tudják azt elmozdítani. A bepakolás és a táborépítés után, két etetést készítettünk. Az egyiket 120 méterre, ezt Black Caviar/Cranberry (fekete kaviár/ szeder) bojlival a másikat 170 méterre, amit M1 bojlival etettünk meg. A golyók mellé carp, csl, halibut pelletet, tigrismogyorót,és magvakat adtunk, amit method mixel összegyúrva, jutattunk a célterületre.
Az etetés összetétele method mix nélkül.
Az első 48 óra rezzenéstelenül telt, de nem voltunk elkeseredve , hiszen egy 300 ha vízterületről van szó, ahol a meglévő tapasztalatok alapján 3-4 nap is eltelhet az első hal jelentkezéséig.
A második nap délután, viharos szél kíséretében gyors leforgású vihar haladt át felettünk, majd hajnal fél kettőkor megérkezett az első jelentkező. Agresszív, húzós kapásra ébredtünk és fél óra fárasztás után, egy 14,20 kg tőpontyot szákolhattunk.
Bandita a 14,20 kg tőponttyal.
Gyors frissítés, visszahúzgálás, kávézás után átbeszéltük a történteket. Ekkor jött a hideg zuhany: Brutális kapás, bevágás és „csattanás” szakadt a főzsinór.
Először arra gondoltunk, hogy valamilyen módon az uszály szedte fel a zsinórunkat, de következő pillanatban a másik bot is elfüstölt, így már 3:0 az M1 javára és egy újabb tőponty, ami 16,90 kg-ot nyomott.
Áky a 16,90 kg tőponttyal.
A csali, ami ellenállhatatlannak bizonyult, két szem 14-es M1. Az egyik bójánk beérett, ezt elkezdtük „patkolni” (jelentősebb mennyisséggel megetetni), hogy megtartsuk a halakat. A másik etetés némi változtatásra szorult, ezt nagyobb mennyiségű (10-15 kg) aprómaggal megetettük, bízva az amurok jelentkezésében. Viszont a csali is változott. Egyik horogra tigrismogyorót, másikra SBS Fluro Pop Up-ot, abból is az ananászos változatot húztam.
A harmadik nap reggelén, nyolc óra magasságában, ejtős kapás kíséretében megjelent az első amur. Súlya 6 kg nyomott, amit két órán belül több 1,5 - 3 kg közötti ponty követett.
A csali minden esetben egy szem SBS Fluro Pop Up volt. Beérett a másik bójánk is!
A nagy melegben, ismét kapástalan órák következtek, de bíztunk az éjszakában, ami hibának bizonyult, hiszen a következő kapásra a negyedik nap reggelén került csak sor. Erős húzás, bevágás, negyed óra fárasztás és egy 14,60 kg tükrösnek örülhettünk.
14,60 kg tükörponty
Már érkezésük kezdetétől, rengeteg nagytestű amurt láttunk, napozni a víz felszínén. Kicsit bosszantott, hogy nem tudunk horogra csalni pár nagyobb torpedót, de a sors megkönyörült rajtunk, amit valószínűleg a viharos szélnek köszönhettünk, mert a negyedik nappal kapás kapást ért, aminek eredménye több 10+ amur, valamint egy 17,6 kg és egy 15,60 kg gyönyörű torpedó.
Amur 17.60 kg
Amur 15.40 kg
A következő két nap, már nem hozott eredményt, mégis boldogan, mosolyogva és kicsit fájó szívvel hagytuk el a szigetet és zártuk le a Nyékládházi Kavicsbánya egy újabb fejezetét.
Köszönjük Nyékládháza, köszönjük SBS!!!
Írta és fényképezte: Kutás Ákos - „Ku-Ba Bojli Team”
-
MaverMartin12012-11-16 13:43Gratuálok
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!