Őrültek a Zöld Pokolban, avagy nemzeti ünnep a töklevelesben
A hangzatos cím most nem egy haldömpinges horgásztúra kalandjait hivatott elmesélni, hanem szóljon végtelen töklevél erdőkről, törpeharcsa rajokról, mindenre elszánt őrültekről, és mindezt egy pokoli forrósággal megfűszerezett nemzeti ünnepi horgászatról.
Háromfa:
A Rinya patak felduzzasztásával létrejött víztározót, az 1960-as években árvízvédelmi célból hoztak létre. Területe 54 ha, amit több mint 90%-ban töklevél borít. Változatos mederviszonyai miatt a tó minden horgászhelyén eredményesek lehetünk.
Háromfa a magasból
Nem csak a tó, az oda vezető út is szemet gyönyörködtető!
Közel 10 éve, minden évben eltöltünk itt egy-két túrát. 2008-tól ez az időpont az augusztusi ünnepségekre esik, távol a városi nyüzsgéstől, tömegtől és felhajtástól.
Most azonban a túrára Viktort a munka és a pár éve ezen időpontban elhatalmasodó allergiája távol tartotta. Ezt az „űrt J” a párom, Andrea hivatott betölteni, aki az évek alatt a velem eltöltött horgásztúrák során megedződve, már-már rutinosan segédkezett a táborállítás, és az azt követő teendők elvégzésében.
Háromfa, sokak által ismertebb nevén a „Zöld Pokol” nagyon megosztó horgászparadicsom. Van, aki szereti, és évről évre elcsábítja, van, akit pedig teljesen hidegen hagy a zöld növényzettel teli tó. Mi is azok táborába tartozunk, akik minden évben várják már a kihívásokkal teli kalandokat ezen a tavon is. Ehhez hozzájárul a tógazda, Pálinkó Károly vendégszeretete, segítőkészsége.
Viktor egyéni tőponty rekordja is ehhez a tóhoz köthető:
Kis "BON-BON" még 2007-ből 18.20kg
Pár éve a legnagyobb gondot számunkra, pontyhorgászoknak, a kis fekete felhőkbe tömörülő törpeharcsa rajok okozzák a vízben. Mindent elpusztítanak, ami az útjukba kerül.
Mozgó fekete víz alatti felhő
Mohó
Egységben az erő
Ha mohó törpéktől, vagy fehérhalaktól hemzsegő helyen horgászunk, akkor nem kell feltétlenül lemondanunk kedvenc bojlink használatáról. Megéri a pepecselés, legyen az kicsit több türelmet és időt igénylő előkészület.
Két féle bojlit és egy pop up-ot használtam a horgászat alatt:
20+ Premium bojli - Ace Lobworm 20mm
20+ Premium bojli - Fruit & Nut 20mm
Dark Fireflys Pop Ups – ananászos ízesítésben
Bevetésre felsorakozva
Számomra a 2012-es év favoritja
Harmónia
Tálalva
Bojlik, törpeharcsa elleni védelmére már sok gyártó talált ki praktikákat. Én is egy ilyet próbáltam, de másik két botomon maradtam a régi jól bevált harisnyánál.
Helykeresés:
Olyan helyeket kerestem, amelyek napközben is némi árnyékot nyújthattak a hőség elől megbúvó pontyoknak. Ezt is csak hajnalban, vagy kora este lehet elvégezni, a nappali forróságban ez szinte megoldhatatlan, szó szerint égető feladat lett volna. Az ígéretes helyet, volt ahol csak „Y-fordítóval” tudtam meghorgászni.
Fordító
Megérte alkalmazni
Helykeresés még a forróság előtt
Ez jó lehet
Hol bújtatok meg?
Izgalmas
Töklevél erdő
Etetés:
Tapasztalatom szerint, Háromfa tipikusan az a víz, ahol a szoktató etetés pár napos horgászat alatt nem kifizetődő, de akár hosszú távon sem. A halat keresni kell, ha egy bójámról nem érkezett hal vagy kapás 12-16 órán belül, akkor új hely keresésébe kezdtem. Természetesen ez nem szentírás, csupán az elmúlt évek során a töklevelesben eltöltött horgászatok alatt szerzett személyes tapasztalat.
Léna nevű bio kapásjelző
Panoráma
Csak stílusosan
Nem csak a halak bővelkedtek az ínycsiklandó falatokban, Andi is finom ételeket varázsolt az ideiglenes vízparti konyhában.
A kapások többsége estére, illetve a hajnali időszakra esett. Nekem ez alkalommal a hóember csalizási módszer működött a legjobban. A helykeresés, és a bojli megfelelő védelmére fordított idő meghozta a gyümölcsét.
Az SBS bojlik ezen a tavon extrém körülmények között is megmutatták fogósságukat. Bártan ajánlom ezeket a termékeket mindenkinek Háromfára, vagy bármilyen más vízre. Olyan időben is, amikor más már feladja, vagy esetleg el sem indul a horgászatra.
Remélem, az olvasók körében akad olyan, aki kedvet kapott, hogy kipróbálja magát a töklevelesben. Szívesen segítünk, amiben csak tudunk, keressetek minket bátran.
Háromfa visszavár 2013-ban is
Real Big Catch
Update: Számunkra egy nagyon fontos, és örömteli hír, hogy a tavon megkezdődött a törpeharcsa mentesítés. Ez a jövőre nézve mindenképpen bíztató. A számok elképesztőek!
Egy „NAP” lehalászott törpeharcsa mennyisége: 500 kg
(képek a www.haromfalake.hu oldalról)
Egy napi adag!
Reméljük, a fáradtságos munkájuk gyümölcsét mi pontyhorgászok fogjuk learatni, és Háromfa visszanyeri régi fényét. Amit már nagyon várunk!
Írta: Jászovics Viktor és Nagy Tamás
SBS Crazy Carp Team
„…mert őrült kell egy őrült ellen!”
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Hasonlóan izgalmas kalandokat kívánok nektek a 2013-as évre is!
Üdv. Gaben
VIP horgászhely (horgásztanya oldal utolsó hely)
Kende
Máté
Danee