Őszi behúzós horgászat Látóképen (A kevesebb néha több!)
Október első felében az időjárás szeles és változékony volt, amikor végre lehetőségem nyílt egy 72 órás Látóképi behúzós horgászatra. Laci barátom is újra csatasorba állt, ő már délelőtt megérkezett a horgászhelyünkre, amely a kettes behúzós hely volt. Csónakos bepakolást követően komoly feladat várt minket. Tábort kellett építenünk a viharos szélben! Nagy harcok árán felállítottuk mindkét sátrunkat. Kezdődhetett a horgászat.
A helykeresést egyszerűen oldottam meg, hiszen a behúzható távot szektorbóják jelölik. Ezek vonalában raktam le szerelékeimet. Látókép nem könnyű víz, számos vízalatti akadó található a tóban, amiken megtelepszik a kagyló, amely csemegéje a pontynak, viszont ellensége a zsinórnak. A siker fontos eleme itt a végszerelék, így azt részletesen bemutatom a videóban.
Nézzük, hogyan állítottam össze az etetni szánt csalikat!
- EuroBase Ready-Made Boilies főzött bojlik, Krill és Frankfurter Sausage ízekben.
- Főtt magok (kukorica, tigrismogyoró).
A magokkal óvatos voltam, mivel a vízben sok a kisebb ponty. A bojli méretében sem az etetésnél, sem a csalizásnál nem mentem 20 mm alá.
A csalizásra ezúttal is nagy gondot fordítottam és ezúttal a horogcsali dippelése és pasztázása után egy stick-mixszel töltött PVA hurkát is tettem a horog mellé.
Nézzük részletesen:
A horog alá a 20+ Premium Boilie Wafters M1 és Krill&Halibut ízestésekben került 20, illetve 24 mm-es méretekben. Az M1 ízesítésű golyó mellé Pineapple ízesítésű Hi Vis Fluro Pop Ups került, 14 vagy 16 mm-es méretben. A Krill&Halibut bojli mellé, az ízben azonos 20+ Premium Pop Ups került, 20 mm-es méretben, viszont megfaragva, beállítva ezáltal, a kívánt felhajtóerőt.
Ezeket a csalikombinációkat dippeltem M1 ízesítésű Premium Bait Dippel és Belachan ízesítésű Eurostar Boost Juice-zal. A stick-mixek alapját a PVA Bag Pellet Mix M1 és Fishmeal ízek adták. Ezekhez adtam tört bojlit, EuroBase Frankfurter Sausage bojlit és Eurostars Ready-Made bojlit Belachan ízesítésben. A pelletet és a bojlitörmeléket a csalizáshoz használt dippekkel kezeltem, az ízvilágnak megfelelően. A videóban részletesen bemutatom a stick-mix készítését.
Már az első éjszaka jelentkezett egy jobb hal a fűszeres csalira. Éjjel, egy óra körül húzós kapásra ébredtem. Lomhán védekezett ellenfelem, de folyamatosan adta a távolságot, így nem szálltam vízre. Lassan a partközelbe ért és némi, stég előtti csata után Laci rutinosan merített. Máris a bölcsőben pihent a halam. A fejlámpa fényében gyönyörködtünk picit a hibátlan tövesben, azután újracsalizás után már vittem is vissza a szerelékemet. Elégedett voltam. Az éjszaka folyamán már nem volt újabb kapás.
Reggelre az idő nyugodtabb lett. Laci újra helykeresésbe fogott és 65-70 méterre talált egy kemény púpot, a stégünkkel szemben. Egyik csaliját ide tette le. A másikat tőlünk balra, a part menti fák elé helyezte 1,5-2 m körüli vízbe. Ezek a helyek gyorsan elkezdték adni a halat, de a méretük 1-2 kg között volt. Egy 20 mm-es M1-es és egy peach ízű Fluro Pop Up hóember nagyon jól működött, de ezeken a helyeken a kisebb halak voltak nagyon aktívak. Úgy döntöttem nem váltok, az én szerelékeim bent maradtak a mélyebb részen, a távolabbi pályán.
A következő éjszaka eseménydúsabbra sikeredett. Éjszaka a kisebb halak kapókedve alábbhagyott. Az én csalijaimra viszont érkezett két kapás, amiből az egyik sajnos meglépett. A kapás után felcsavarodott a púpra helyezett dőlőbójára. Már csak a csalit tudtam levenni a markerről. A Krill&Halibut hóember tetszett meg neki. Közben a zsinórt is felszedtem a csónakmotorral. Eltartott kis ideig, amíg rendbe raktam a dolgokat. Kissé mérgesen bújtam vissza a hálózsákba. Társam türelemmel viselte a ribilliót. A pihenésem nem volt hosszú, mivel újabb kapásom volt. Ez sem adta könnyen magát. A stég mellett jobbra egy jókora bedőlt fa volt a vízben. Meg is találta a halam, a fejlámpa fényében egy 10 kg körüli tőponty lebegett fáradtan, fennakadva. Laci gyorsan a csónakba ugrott és megmerítette pikkelyes barátunkat, megmentve egy szakítástól, vagy tépéstől. Így mindenki éppen maradt a csata végére. :) Az M1/Pineapple hóember ismét sikeres volt.
Az utolsó éjszaka is meghozta a halat. Egy, az addigi két töveshez nagyon hasonló pontyot. Örültem, hogy az utolsó reggel is tudtam egy szebb halat mutatni. Ezzel 2:2 volt az eredmény a két csalim között. Viszon,t ha Laci eredményeit nézzük, akkor az M1 Wafters több halat adott, peach vagy pineapple pop up-okkal.
Összegezve, a távolabbi, mélyebb vízben elhelyezett csalik nagyobb halakat adtak a kisebb koncentrált etetésekkel. A közelebbi helyekről rendre kisebb halak jelentkeztek. Ezt alátámasztja társam beszámolója, mivel ő még két éjszakát maradt a helyen és az általam horgászott távról végül neki is jelentkeztek a testesebb pontyok. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk Látóképről, remélem a következő évben visszatérünk erre a nagyszerű vízre!
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!