Pontyok az esőben
Az idei év, nehezen indult számomra, hiszen idén érettségizek. A felkészülési időszak és az írásbeli vizsgák miatt a szezont egy mindössze 5-6 órás villámpecával nyitottam március 8-án. Az írásbelik után az első dolgom volt, hogy egy kicsivel hosszabb túrát szervezzek magamnak. A május 21-23-ig tartó, csupán két éjszakás horgászat sem mondható hosszúnak, de arra tökéletes volt, hogy végre a kedvenc hobbimmal foglalkozhassak. Ahogy közeledett a kitűzött időpont, egyre jobban figyeltem az időjárás-előrejelzést. Hidegfrontot ígértek és nagyon erős esőzéseket pont erra az időszakra. Nem baj, egy kis eső nem tántoríthat el, így 21-én reggel már a tóparton vártam a napfelkeltét.
A helyválasztásban nagyban befolyásolt az időjárás, így egy olyan helyre állítottam fel az ideiglenes lakóhelyemet, ahol van egy esőbeálló kis faház. Igaz, ezeken a részeken elég sekély a víz és a halak általában ilyen időben behúzódnak a mélyebb részekre, de annak érdekében, hogy ne ázzak el teljesen, kénytelen voltam ezt a helyet választani. Később a helyi halőr információ megnyugtattak, elmondása szerint az utóbbi időben ezeken a helyeken fogták jobban a pontyokat. Szerencsére minden felszerelésem a helyén volt már, amikor elkezdett esni az eső. Az etetésemet kb. 70-80m-re a parttól alakítottam ki. Néhány marék főtt kukoricát és bojlit szórtam az etetésre. A bója egyik oldalára frankfurti kolbászos, M1-es és C3-as bojlit, a másik oldalára Squid & Octopus and Strawberry Jam ízesítésű bojlit etettem. A délelőtt folyamatos kísérletezgetéssel telt. Kipróbáltam már minden csali kombinációt, különböző előkéket, végül kötöttem egy lágy hajszállal kombinált fluorocarbon előkét. Ezzel az előkével sikerült becsapni márciusban az idei első pontyomat is.
Most is ennek az előkének köszönhettem az első pontyom, ami egy kis tükörponty volt. Fontosnak tartom megjegyezni a csalit is, mert így elsőre nagyon töménynek és túlzásnak tűnhet, de a későbbiekben kiderül majd, hogy érdemes volt kísérletezni! A csali, egy frankfurti kolbászos bojli volt, amelyet M1-es dip-be mártottam, majd megforgattam Robin Red koncentrátumban.
A kombi-előke és a csalizás képekben:
Ez az előke kiváló dobálós pecákhoz, mert garantáltan nem gubancolódik viszont a fonott zsinór a csalinak természetes mozgást biztosít. A végszerelék többi részét is úgy állítottam össze, hogy a dobásokat könnyen és pontosan tudjam kivitelezni. SBS Tackle Pro Safety Clip ólomkapcsot használtam, amit Dive Master zsinórra fűztem fel, az főzsinórt pedig Masterpiece dobóelőtét zsinórral kötöttem össze. A következő pontyot is az alábbiakban leírt csalival és szerelékkel sikerült kapásra bírni.
Az éjszaka 4 db pontyot fogtam 2-5 kg között, most már a másik botommal is fogtam pontyot, ezen egy egyszerű hajszálelőkés szerelék volt, amit Bodyguard előkezsinórból és Enforcer horogból kötöttem, a csalikombináció megegyezett ez előzőekben leírtakkal.
A második nap reggelén is töretlenül esett az eső, viszont beindultak a pontyok! Egy óra leforgása alatt 10-12 db-ot sikerült fognom. Nagy öröm volt számomra ez a sok szép ponty, ebben a zord időben.
Ezeket a pontyokat, kisebb intenzitással, de egész nap lehetett fogni. Az egyik botommal megpróbáltam szelektálni, bízva abban, hogy a nagyobb pontyok is elkezdtek enni. Ezt a szereléket az etetés szélére dobtam és az eddig jól működő csali kombináció helyett egy sima C3-as csalit fűztem a hajszálelőkére. Később C2-essel is próbálkoztam, de így is a kisebb pontyok jöttek. Gyorsan tudatosult bennem, hogy bármit is csinálok, akkor is fel fogják venni a csalimat a kis pontyok, de nem bánkódtam, inkább élveztem ezt a fantasztikusan mozgalmas pecát.
Az utolsó nap, szombat reggel, öcsém, Levente is csatlakozott hozzám. Levi is ugyanolyan szerelékkel és csalival kezdett horgászni, amivel én is az elmúlt két napban horgásztam.
Összességében sok mindent tanultam ebben a 2-2,5 napban, például azt, hogy tényleg nincsenek szabályok arra, hogy mit-mivel lehet használni, kombinálni. Többször tapasztaltam már, hogy a legfurcsábbnak tűnő csali vagy előke sokszor a legeredményesebb lehet.
Elgondolkodtató volt ez a pár nap... Megmondom őszintén, hogy abban a reményben mentem el horgászni, hogy fogok egy-két nagy pontyot. Csak ez lebegett a szemem előtt és ez nem is baj, mert mindenki szeretne nagy halat fogni, hiszen erről szól a bojlis pontyhorgászat, nem? Lényegében erről, de sokszor megfeledkezünk arról, hogy a kis pontyoknak is ugyanolyan értékkel bírnak! Számtalanszor olvasok olyan bejegyzéseket, hogy „érdemleges halat nem fogtam”… Most jöttem rá igazán ennek a mondatnak a helytelenségére! A 2,5 napos, folyamatosan szakadó esőben nem számított a hal súlya, nem számított semmi, csak az, hogy pontyot fogtam és sikerült kapásra bírnom őket. Dacolva az időjárás viszontagságaival, 20-25 db pontyot fogtam, és ez ébresztett rá a pontyhorgászat igazi szépségére, ami nem mindig a kilókról szól!
Zárásként tekintsétek meg ezt a rövid videót:
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!