Pozitív változások a Balatonon
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a napokban tette közzé honlapján (www.balatonihal.hu) a jövő évre szóló általános, illetve a 2015. évben először engedélyezett, próbaévként aposztrofált „behúzós” pontyhorgász technikára vonatkozó új, jövő évtől hatályos rendelkezéseket. Az alábbi rövid összefoglalóban igyekeztem összeszedni a behúzós technikát alkalmazó pontyhorgászokat érintő jövő évi szabályokat.
Összességében elmondható, hogy az utóbbi időszakban tapasztalt pozitív változások tovább folytatódnak, amelynek célja a horgászturizmus ösztönzése és támogatása, az európai szabályalkotói trendek követése, illetve a meglévő halállomány és a természet védelme. Külön kiemelendő, hogy az utóbbi évek új reguláinak jó része ésszerű mederbe tereli az elvihető halak méretét és mennyiségét (éves kvótarendszer, méretkorlátozások mértékének változtatása), ezzel védve az értékes halállomány jövőjét és erősítve azt az üdvözlendő nézetet, amely szerint a XXI. század modern emberének a horgászat elsősorban legyen értékes szabadidős, rekreációs, hobby tevékenység és ne egy halfogási kényszer, amelynek középpontjában sok horgász esetében az anyagi haszonszerzés, vagy egyszerűen az engedély árának „visszafogási” vágya állt. Az elvihető mennyiségi kvóták és a halfajok szerinti méretkorlátozások így is bőven lehetővé teszik a horgászok számára azt, hogy éves szinten az egyébként gasztronómiailag értékes és az egészséges táplálkozás részének tekinthető halmennyiséget hazavigyék és elfogyasszák.
Nézzük, milyen új, vagy módosított szabályok kerültek bele a jövő évtől hatályba lépő Balatoni Horgászrendbe!
Nagy halak védelme – 2016. évi Balatoni Horgászrend 16. pontja
A jövő évi általános horgászrendben örömmel olvastam a 16. pontot, amely így szól:
„Az orrcsúcstól a faroktőig mért 80 cm-nél nagyobb pontyot megtartani TILOS! Az ilyen pontyot a horgász köteles (az esetleges gyors fotózást követően) haladéktalanul és kíméletesen visszaengedni.”
Az utóbbi napokban olvastam néhány kritikus hangvételű hozzászólást ezzel kapcsolatban pontyhorgász fórumokon, mindenki egyetértett a méretkorlátozással, ugyanakkor sokak szerint a 80 cm nem elég (ez kb. 15 kg feletti halaknak ad védelmet), sokak szerint jobb lenne ezt legalább 60 cm-ben meghatározni, megvédve ezzel a 10+-os pontyokat. Úgy gondolom, hogy hosszú távon valóban ez lehet a cél, de lássuk és értékeljük a fenti törekvést és fejlődést, hiszen eddig a napi 3 db azonos fajhoz tartozó és 10 kg-os súlyhatárral kombinált szabállyal (a 2015. évi horgászrend 8. pontja) kevésbé lehetett hatékony a nagy halak védelme. (További jó hír, hogy a süllő, sügér és új törekvésként a '60-as években kipusztult, de ma már újra telepített menyhal állomány is bizonyos szabályok szerint védelem alá kerültek – részeltek az új szabályzat 17., 18., 19. és 20. pontjaiban).
Mi minősül behúzásnak? – 2016. évi Balatoni Horgászrend 27. pontja, illetve Behúzós, (behordós) horgászat szabályai a Balatonon 1.2. pontja
Évekig vita tárgya volt a fenti kérdés, ugyanis nem volt egyértelműen megfogalmazva az akkori szabályban, hogy pontosan mi minősül behordásnak? A jelenlegi szabály végre pontosan fogalmaz, kitér a déli partszakaszokon elterjedt „begyaloglós” módszerre is, így minden variációra pontos választ kap a horgász:
„A behúzós, behordós horgászmódszer kizárólag általános éves területi jegy vagy behúzós időszaki területi jegy birtokában gyakorolható, a módszer külön fejezetben taglalt szabályozása mellett, amely az említett jegyek mellékleteként és honlapunkon (www.balatonihal.hu/behuzoshorgaszat) olvasható. E szabályozások megsértése a horgászrend megsértésének minősül! Behúzásnak, behordásnak minősül az a horgászmódszer, amelynek során a horgász a szereléket eszköz használatával (pl. csónak, etetőhajó, egyéb megengedett jármű), vagy dobás mellőzésével a vízben begyalogolva, beúszva juttatja el a horgászhelyre. Szintén behúzásnak minősül a vízben történő begyalogolással, majd dobással bejuttatott végszerelékkel való horgászat mindaddig, míg a Balaton átlag vízállása 80 cm felett van (www.hydroinfo.hu).”
Mi számít őrizetlenül hagyott botnak? – Balatoni Horgászrend 28. pontja
A szabályalkotó felismerte, hogy pontosítani kell azt a korábbi szabályokban szereplő megfogalmazást, amely szerint tilos a bevetett horgászbotokat őrizetlenül hagyni. A behúzás engedélyezésével és a manapság elterjedt, elsősorban pontyhorgászok körében alkalmazott elektromos, adó-vevő rendszerű kapásjelzőknek köszönhetően az alábbi kiegészítés került az eddigi mondathoz, így alkalmazkodva a jelen kor igényeihez:
„A bevetett horgászbotokat őrizetlenül hagyni, illetve felügyeletüket másra bízni TILOS! Őrzött, felügyelt felszerelésnek minősülnek a következő esetek:
a) a horgász a felszerelésének 50 méteres körzetében tartózkodik és a kapásjelző által közvetített jelzésre haladéktalanul reagálva megkezdheti a hal fárasztását;
b) a horgász a vízen tartózkodik, amelynek célja a hal fárasztása, visszaengedése, a horgászhely etetése, vagy (arra feljogosító jegy esetében) a szerelék behúzása”
Aki behúzós módszerrel horgászik, vihet haza halat?
A 2015. évi behúzós szabályban a 1.10-es pont megengedő módon úgy rendelkezett, hogy napi két, heti összesen öt darab, öt kg alatti halat megtarthatott a horgász saját fogyasztás céljából. Úgy gondolom, hogy a szabály helyesen szigorodott és jogos elvárás az, hogy a behúzós technikát gyakorló pontyhorgász ne csak a módszert, de az ezzel járó C&R filozófiát (catch & release, azaz fogd meg és engedd vissza) is gyakorolja. Külön öröm számomra, hogy ezzel megvalósult a sokak számára eddig is irányadó ABK Etikai Kódexének 3.8. pontja a Balatonon!
„A behúzós horgász, a bejelentkezés időtartama alatt (behúzva) megfogott őshonos halakat köteles a Balatonba visszaengedni. A bejelentkezés időtartamán kívül fogott halat a bejelentkezés időtartama alatt a horgászhelyen tartani TILOS!”
Milyen távolságra lehet behúzós engedéllyel horgászni? – Behúzós, (behordós) horgászat szabályai a Balatonon 2.10. pontja
Az idei évben hatályos, behúzási távolság 350 méterről a déli parton 450 méterre változik, az ide vonatkozó, jövő évtől érvénybe lépő szabály így szól:
„A felszerelés bejuttatásának maximális távolsága a horgászhely partvonalától mért 350 méter a Balatonfűzfői Horgász Egyesület kikötőjétől nyugati irányba Keszthelyig, a BHNP Zrt. kikötőjéig, a fennmaradó partszakaszokon 450 m.”
Úgy gondolom, hogy a Balaton kezelőjeként Szári Zsolt és csapata az utóbbi években olyan változásokat eszközölt, amely a fenntartható fejlődés, felelősségteljes gazdálkodás mellett végre a horgászok érdekeit is előtérbe helyezi. Sokszor esik szó arról, hogy a jó szabály sem ér sokat, ha kevés az ellenőrzés és nehéz megfékezni azokat, akik fittyet hánynak ezekre. A hivatalos honlapot folyamatosan követem és örömmel olvasok egyre több hírt arról, hogy a halőrök itt is, ott is elkaptak valakit tíz süllővel, hat ponttyal, vagy illegális horgászeszközökkel. Ehhez a munkához kívánok sok kitartást, egészséget a BHNp Zrt. munkatársainak!
A jövő évi balatoni horgászrendek letölthetőek innen:
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!