PV TV Team Romania a WCC selejtezőn - képes beszámoló
Az évente megrendezésre kerülő méltán nagy hírű World Carp Classic versenyen sok csapat szívesen szerencsét próbálna, ugyanakkor a részvételi jog megszerzéséhez az országos selejtezőkön keresztül vezet az út. Hosszú évek óta a fantasztikus pontyállománnyal rendelkező francia tavak adtak otthont a WCC versenyeknek, azonban 2012 szeptemberében az olaszországi Bolsena tavon gyűlnek majd össze a pontyhorgászok, ahol az SBS Tactical Bait Products kiemelt szponzorként ismételten jelen lesz.
A magyar és a román csapatok számára a kvalifikációt 2011. október 3-8-ig a sokak számára ismert Raduta víztározón tartották, amelyen az SBS által támogatott PV TV Románia csapata is részt vett (csapattagok: Pongrácz Norbert, Csobi Zoltán és Németi Zoltán) és remek eredményt ért el. A selejtezőn országonként a 8 legjobb helyezést elérő csapatok jutalma, hogy részt vehetnek a soron következő World Carp Classic pontyfogó bajnokságon, ahol a világ pontyhorgászainak legjobbjai mérhetik össze tudásukat.
Lássuk a srácok által készített képes összefoglalóban, hogy hogyan élték meg a versenyt és a felkészülést?
A versenyre való felkészülést közös bojligyúrással kezdtük
Norbi kisfia mindig szívesen segédkezik, ha csalikészítésről van szó
A jól bevált SBS összetevőkből kétféle halas alapú boljlit készítettünk, az egyiket squid & octopus és cranberry aromával, a másikat fish & liver-rel ízesítettük
Végre megérkeztünk a Raduta víztározóra
Sorsolás előtti tanácskozás
A kvalifikáció megnyitóján jelen volt Ross Honey, a WCC versenysorozat főszervezője
Nagy reményekkel érkeztünk meg a sorsolt helyre
A kipakolást követően alaposan feltérképeztük az előttünk lévő vízterületet
Estére minden felszerelés a helyére került
Minden startra kész, indulhatunk...
Az első napon rengeteg halat veszítettünk, ...
... de ezt követően szebbnél szebb amurokat sikerült a matracra fektetni
Egyre feljebb tornáztunk magunkat a listán, így néha a kamerába is kellett nézni ;)
Az utolsó nap legnagyobb halaként ezt a gyönyörű tőpontyot tarthattuk a kezünkben, amely 15 kg-ot nyomott. A csali egy szem fish & liver bojli volt egy 10 mm-es ananászos pop up bojlival kikönnyítve.
A verseny végére a dobogó második fokára állhattunk!
A végeredmény
Gratulálunk a remek eredményhez, találkozunk szeptemberben az olaszországi WCC versenyen!
Fotók, képaláírások: PV TV Románia, Pongrácz Norbert
Bevezető: Novák Dániel
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Sáhó Lajos
Hajrá SBS