SBS Carp Fishing Vlog #4
Videoblog sorozatunk legújabb részében Szőkére, egy 5 hektáros horgásztóra látogattunk el, egy 48 órás pecára. A horgászat a rekkenő hőség miatt nehezen indult, és igaz, hogy a halak már az ívási időszak a végéhez közeledtek, de még így is nehéz volt őket kapásra bírni.
Csak a tó egyik oldalán lehet horgászni, így azt vettük észre, hogy a halak szinte kizárólag a túloldalon, közvetlenül a part mellett mozognak. Éppen ezért mindketten megpróbáltunk a lehető legközelebb dobni a túlparthoz és így vártuk az éjszakát. A helyi horgászoktól megtudtuk, hogy szinte menetrend szerint este 21:00 és 22:00 óra között indulnak meg a halak. Ez be is jött, és körülbelül 21:30-kor jelentkezett az első ponty, amely egy szép, 12 kg feletti tükrös volt.
Az éjszaka hátralevő részében sajnos csak néhány kistestű ponty zavarta meg az álmunkat.
A következő nap is csendesen kezdődött, de láttuk, hogy a halak folyamatosan a szerelékünk közelében fürdenek, tehát tudtuk, hogy ott vannak, de egyszerűen nem táplálkoztak. Próbáltunk vízközt és vízfelszínen is horgászni, de ez sem hozta meg az eredményt. Délután egyszer csak felerősödött a szél és esőfelhők közelítettek felénk. Kicsit megörültünk a hirtelen időjárásváltozásnak és gyorsan át is sétáltunk a túloldalra néhány marék bojlival, mert onnan könnyedén és pontosan meg tudtuk etetni a horgászott helyeket. Ezt követően rövid időre eleredt az eső, és utána végre beindultak a halak, egymás után fogtuk a szép pontyokat. Többször is előfordult, hogy egyszerre ketten fárasztottunk!
A pontyok között meglepetésvendég is érkezett, egy szürkeharcsa személyében. Ennek a halnak érdekes a története, de nem lövöm le a poént, a videóból kiderül!
A harcsa után lassan kezdett sötétedni, a naplemente után szintén dupla fárasztás következett, amelynek az eredménye egy 6 kg-os és egy 13 kg feletti ponty lett.
A kezdeti nehézségek ellenére, ami alatt a hőséget és az ívást értem, egy jó horgászatot tudhattunk magunk mögött. A csalikról még nem esett szó! A legjobban C3-as, M1-es és Frankfurti kolbászos, illetve az Ace Lobworm ízesítésű bojlik működtek, de a részletek kiderülnek az alábbi videóból:
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!