SBS Pontybarátok a III. SBS - V.I.P. kupán
Végre elérkezett a várva várt nap, és kezdetét vette a III. SBS V.I.P Kupa! A név kötelez, így úgy éreztük, hogy nekünk is a népes mezőnyben van a helyünk. Az SBS Pontybarátok csapata Sáhó Lajos, Horváth János és Nagy Iván összeállításban vágott neki a rangos megmérettetésnek. A tavalyi évben vettem részt először ezen a verseny, és az igazat megvallva már akkor a szívembe lopta magát. Valahol mélyen úgy éreztem egész évben, hogy ezen a versenyen végre sikerület ...!
Ez egy picit másabb verseny, mint Maconka... Családiasabb a hangulat, hiszen itt mindenki régi ismerősként üdvözli egymást. A főszervező mindenkit kézfogással köszönt, mintha csak tegnap találkoztunk volna.
A verseny helyszíne a Nyíregyháza mellett található kemecsei VIP-tó. Egy igazi kincs, amelynek már a látványa is minden horgász szívét megdobogtatja, egy olyan hely, amelyért érdemes akár több száz kilométert is utazni. A verseny kezdete a szokásos kerékvágásban haladt, és a sorsolással kezdődött. A csapat úgy döntött, hogy legyek én az a "szerencsés", aki kihúzhatja a sorsolásra szánt serlegből a nyerő helyet. Fortuna végre kegyes volt hozzánk, és a sorsolást követően valóban szerencsésnek mondhattuk magunkat, hiszen a számunkra legkedvesebb helyre kerültünk! A remek horgászhelynek köszönhetően minden csapat irigykedve nézett ránk, bár a jó hely csak fél siker...
A sorsolásnál mellénk szegődött a szerencse
A verseny igazi nagy harccá alakult, az első három csapat komoly csatát vívott egymással, és a mi csapatunk volt az egyik a három közül! Már az első nap megcsillant az esély a végső győzelemre, és ehhez méltóan horgásztuk végig a verseny 72 óráját. Sajnos az amurok nagy csapata elkerült minket, de azért néha jelezték, hogy nem felejtettek el bennünket. A pontyok sem álltak be az etetésre, így csak folyamatos keresgéléssel sikerült horogra csalni őket. Sokféle csalit kipróbáltunk, de egyértelműen kiderült, hogy csalizhatunk mi bármivel, az SBS versenyen csak az SBS M1-es csalija lehet a nyerő! Szinte csak azt húzta... Persze ez nem baj, hiszen sokan tudják rólam, hogy számomra ez a legeslegjobb bojli. A BOJLI.
Az első amur
A nagy testű torpedók is rátaláltak az etetésre
A titkos boszorkánykonyha
Talán ő a szerencsehozó?
A versenyen igazán előkelő kiszolgálásban volt részünk, ebben nagy érdeme volt Gál Józsefnek, a verseny főbírójának és szervezőjének. Bár ilyen autóval könnyű mindig, mindenhol ott lenni! :) Köszönjük Józsi! Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy nagyszerű munkát végzel évről évre, és remélem Te is örömöd leled benne. Gondolom azért néha Te is inkább a botok mellett ülnél. :)
Folyamatosan keresni kellett a halakat
János egy szép tőponttyal
Minden pillanatot ki kell használni a pihenésre…
Nagyon gyorsan elrepült a 72 óra, és a verseny lefújását követően csak a győztes csapatot lehetett sejteni. Józsiék hírzárlatot rendeltek el, és tényleg úgy álltunk az eredményhirdetésnél, hogy nem tudtuk, második, vagy harmadik helyen végeztünk? A színvonalas díjkiosztó ünnepségen a támogatók által felajánlott ajándékok láttán egyre nagyobb izgalom lett úrrá a csapatokon, különösen akkor, amikor elérkeztünk az első három helyezetthez, a dobogósokhoz.
Ajándékdömping
Minden versenyző vágya
Az SBS Pontybarátok a 2011. év legjobb eredményét érte el, hiszen a második helyet sikerült megszereznünk ezen a fantasztikus versenyen! Nem volt könnyű, de megért minden fáradalmat, kínt, fájdalmat. Az első helyezett Bor-Ben Team nagy gratulációt érdemel, nagyon jól versenyeztek, a harmadik helyezet Tati Dovit Carp Team is megérdemel egy nagy tapsot, komoly csatát vívtunk egymással.
A második helyen végeztünk!
Ezúton szeretném megköszönni, hogy ismét ott lehettem ezen a versenyen! Köszönjük Józsinak és munkatársainak a nagyszerű szervezést. Köszönöm minden csapatnak a nagyszerű és sportszerű helytállást, és bízom benne, hogy jövőre újra találkozunk! Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszöni csapattársaimnak, az SBS Pontybarátoknak ezt a 2011. évet! János és Zsolt igazán örülök, hogy a csapattársatok lehettem, köszönöm Nektek!
Hajrá Pontybarátok!
Írta: Sáhó Lajos
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Köszönöm (köszönjük) szépen a dícsérő szavakat az egész szervező stáb nevében.
Ezeken a versenyeken valóban az a célunk, hogy baráti hangulatban versenyezzenek a csapatok. Itt érezze mindenki jól magát, lehetősége legyen mindenkinek új horgásztársakkal megismerkedni. Attól függetlenül, hogy mégiscsak versenyről van szó, szeretnénk továbbra is a "találkozó feelinget" megtartani. Már most folynak az előkészületek a jövő évi versenyre, sőt nem árulok el nagy titkot ha azt mondom, hogy versenyekre. Jövőre nyit egy kitűnő adottságokkal rendelkező bojlis tó, melyen megkaptuk a lehetőséget, hogy még a nyitás előtt versenyt rendezzünk. Fantasztikus fogási eredményekre számítunk ezen a versenyen, a részletek hamarosan felkerülnek az oldalra.
Mégegyszer gratulálok nektek az eredményhez, és köszönjük az élménybeszámolót!
Üdv.: Gál József