SBS siker a Király Bojlis Kupán Harsányban!
Idén első alkalommal került megrendezésre a csodálatos környezetben fekvő harsányi tavon a Király Bojlis Kupa. Az ötnapos versenyen 20 csapat mérhette össze tudását, csalijait, felkészültségét vagy épp szerencséjét. A versenyen csaknem 6 tonna halat sikerült a horgászoknak partra kényszeríteni. Bizonyára sok bojlival horgászó fejében megfordult már a gondolat, hogy benevezzen egy versenyre, felmérje tudását, új dolgokat tanuljon, versenytapasztalatot, versenyélményt szerezzen. Ebben szeretnék némi biztatást nyújtani a következő rendhagyó beszámolóban, melyből kiderül, hogyan tudott az első bojlis versenyén induló JOLA Team az előkelő második helyen végezni. Tartsatok velünk…és hogy még jobban felcsigázzam az érdeklődéseteket, az írás végén található videóban bepillantást nyerhettek a verseny utolsó óráiba, a véghajrába, ahol a beszélgetés közben többször is… nem is folytatom tovább… inkább nézzétek meg!
A JOLA Team egyik tagjával, Gál Józseffel már találkozhattatok egy korábbi írásomban, ahol közösen készítettük el a 2009-es év újdonságát, az SBS Bio Big Fish bojlit.
Őt kérem meg, hogy mutassa be a csapatukat!
- A JOLA Team tagja Apró János, aki sok-sok éves horgásztapasztalattal rendelkezik a pontyhorgászat terén, de a bojlizással kb. 1 éve ismerkedik. Én is régóta üldözöm a nagy pontyokat, amurokat, a bojlizással mintegy három éve kerültem kapcsolatba. Segítőnk fiam, Gál Bence, aki egyre több túrára kísér el. Mindhármunknak ez volt az első bojlis versenye.
Néhány szóban mutasd már be a versenyt, illetve az ennek helyet adó tavat!
A verseny a harsányi horgásztavon került megrendezésre. A Király Bojlis Kupa névadója a komoly versenyzői, teszthorgászi tapasztalatokkal rendelkező Király Attila. A tavon korábban is voltak már pontyfogó versenyek, de ez volt az első 100 órás, kimondottan bojlis verseny. Ennek megfelelően csak bojlival lehetett csalizni, míg etetésre az élő csali kivételével bármit lehetett használni.
Szép tó, csodás környezetben, sok hal… mi kell több???
A vízterület egy patak felduzzasztásával kialakított völgyzárógátas tó. Viszonylag egyenletes, jelentősebb törés nélküli meder jellemzi. Némi változatosságot a régi patakmeder, illetve a nádtorzsás részek jelentenek. Halállománya lenyűgöző! A tórekord ponty 21,7 kg, mellyel volt egy kis kalandunk, de erre később még visszatérek. A tóban rengeteg 10 kg feletti példány él. Rendkívül tiszta vize és hihetetlen kitartással küzdő halai mind-mind a gondos tógazda, Tóth Péter keze munkáját dicséri.
Mivel még soha nem jártunk a tavon, a fellelhető összes információt igyekeztünk beszerezni. Beszámolókból, itt járt ismerősök elmondásaiból próbáltuk fejben modellezni a tavat.
Tóth Péter tógazda épp mérlegeli a JOLA Team fogását
Milyen mezőnyben sikerült átélnetek az első bojlis verseny élményét?
Húsz csapat vívott igen szoros küzdelmet, melyet szemléltetek egy példával. A verseny alig több mint a felénél, pontosan 55 órai állás szerint a második helyen lévő csapatnak 224 kg fogása volt, a harmadiknak 218 kg, a negyediknek 210 kg, míg az ötödiknek 207 kg. A versenyt megnyerő csapat már itt ügyesen elhúzott a mezőnytől, ők már ekkor 430 kg-os fogást tudhattak maguk mögött. A verseny első pillanatától hatalmas elánnal fogták a szebbnél szebb pontyokat. Azt hiszem, ez a példa a mezőny erősségére is választ ad, én csak kitűnően horgászó csapatokat láttam.
Milyen taktikát alkalmaztatok, milyen módon kezdtetek a horgászathoz?
Mivel nincs sok bojlis (ezen belül is verseny-) tapasztalatunk, igyekeztünk legalább fejben jól felkészülni. Ezt már tavaly elkezdtem: sok bojlis versenyre ellátogattam, és a versenyzőkkel igyekeztem minél többet beszélgetni. Aztán az ő tapasztalataikat, tanácsaikat elraktározva, információval megtelt fejjel fogtunk hozzá első bojlis versenyünk taktikájának kidolgozásához. Mint már említettem, beszereztük a tóról fellelhető összes információt. A csali kiválasztásában nagyon könnyű dolgunk volt. Már jó ideje használjuk az SBS termékeket, aminek sok szép fogást köszönhetünk. Eredetileg két ízzel szerettünk volna versenyezni, de a gazdasági válság közbeszólt, és tulajdonképpen egy lapra tettünk fel mindent. Ez pedig az M1-es íz volt. Erjesztett magvakat, főtt magvakat, pelleteket vittünk még magunkkal, akkor még irreálisnak tűnő mennyiségben.
Tehát az egyszerű taktikánk az volt, hogy teljes mértékben bízunk az M1-es bojliban, és a sorsolást követően a lehető legjobban kiaknázzuk a hely adta lehetőségeket.
A sorsolás különlegessége volt, hogy itt nem horgászhelyet húztunk, hanem horgászhely választási lehetőséget. Itt nem nagyon kedvezett nekünk a szerencse, mert 12. csapatként választhattunk a 20 indulóból. Így az általunk választott zsilip melletti rész nem igazán tartozott a favorit helyek közé, ha az előttünk lévő 11 csapatnak nem kellett…
Apró János szép amur fogása
Lehetett-e csónakból etetni, vagy csak partról?
A verseny kezdetén csapatonként két darab bóját lehetett letenni, illetve az alapozó etetést elvégezni. Mivel tudtuk, hogy a tó jelentős halállománnyal rendelkezik, komoly alapozó etetést juttattunk a vízbe. Ez főtt apró magvakból, kukoricából, különböző oldódási idejű pelletekből, főtt- és oldódó M1-es bojliból állt. Az egyik bójánkat kb. 110 m-re, iszapos és kemény rész találkozásához, a másik bóját kb. 80 m-re, enyhén iszapos részre tettük. A verseny ideje alatt már csak partról lehetett etetni.
Milyen módon lehetett a végszereléket bejuttatni és milyen végszereléket alkalmaztatok?
A végszereléket csak dobással lehetett bejuttatni, behordással nem. Felszerelésemet távdobásra alakítottam ki. Fox Horizon SFD 3,5 lbs botokkal, Shimano Power Aero XT és XTA orsókkal horgásztam. Főzsinórom 26-os Carp Spirit szintén 26-os fonott dobóelőtét zsinórral szerelve. Végszerelékem súlyozott gubancgátló csőből, Fox Horizon Inline 106 g-os súlyból, Fox Kwik Change forgókapocsból (a hozzávaló szilikon csővel), 15 lbs Quantum Carp Braid előkezsinórból és Fox Teflon Arma Point SSBP 5-ös, illetve 6-os méretű horgokból állt. Ez a felszerelés olyan összhangban volt, hogy gubancolódás nélkül tudtuk bejuttatni a csalit még a távolabbi bójához is.
Bevetve, a halakra várva
Mennyi idő után jelentek meg a halak az etetésen?
Mivel jelentős mennyiségű alapozó etetést végeztünk, a délelőtt 10-kor megkezdett versenyen este hat körül indultak meg a kapások a bójáinknál.
Mivel csaliztatok, mi volt a nyerő kombináció?
Az említett ok miatt nagyobb mennyiséggel csak az M1-es bojlival készültünk. Ezt viszont több méretben, oldódó és főzött variációban készítettük. Ezen a versenyen meglepődve tapasztaltuk, hogy a korábbi horgászatokon jobb eredményt produkáló oldódó bojli most alulmaradt a főzöttel szemben. A nyerő csali a 14-es főzött M1-es bojli volt, AV1-es dipbe mártva.
Elárulnád, hogy miből állt, hogy miből állt össze, mi volt a „titkos” keverék receptje?
A receptben nincs semmi titok, illetve van, de azt már mindenkivel megosztottad egy korábbi írásodban. Íme a recept:
- 1 kg M1 Quest Base Mix
- 13 db tojás
- 6 ml M1 Liquid Attract
- 25 ml Attract Natural
- 25 ml Attractamino
- 20 ml Omega Red Salmon Oil
- 20 ml Cod Liver Oil
- 5 csepp N-Butyric Acid
- 5 ml Hi-Test
- 10 csepp Black Pepper Oil
- 2 evők. betain
- 1 evőkanál Robin Red
- 2 evőkanál The Edge
- 1 teáskanál Savoury
- 1 teáskanál só
Ezt a receptet kimondottan a versenyre készítettük, hiszen itt szerettünk volna mindenkinél jobb lenni.
Hogyan tudtátok a halakat helyben tartani és a fogást fokozni?
Ebben kimagasló érdeme van Apró Jánosnak, hiszen a parittyázás nem könnyű feladata reá hárult. M1-es method mix, M1-es pellet, csemegekukorica, apró magvak kerültek a parittyával bejuttatott gombócokba. Emellett folyamatosan dobócsöveztünk bojlikat. Gyakran volt erős szél, mely időnként megakadályozta a távolabbi bójánk meghorgászását. Ilyenkor kis PVA tasakokat töltöttünk meg M1, Carp pellet, és CSL pellet keverékével, melyet meglocsoltunk Corn Steep Liquor-rel. Ezekkel a kis „terülj asztalkákkal” tudtuk közelebb csalni az etetésről a halakat, mikor a szél miatt nem tudtuk megdobni az etetést.
A nevével ellentétben Apró János nem épp apró termetű…
ami kifejezetten előny volt a nagy távolságú parittyázásnál
Eredményünkben nagy szerepe volt, hogy sikerrel kihasználtuk a hely adottságát. Az első nap egy helyi horgásszal beszélgetve (ezúton is köszönjük Laci bácsinak az értékes információkat!), megtudtuk, hogy az általunk választott helyen éjszaka lehet jobban fogni. Mivel korábbi információszerzés során már tudtuk, hogy a tóban jelentős az amurállomány, aminek megfogása beleszámít a versenybe, azonnal megszületett a döntés, hogy csinálunk egy partközeli amuros etetést. Mivel volt nálunk erjesztett mag, már reggel rakétáztuk is be a magokat. Csalinak SBS Fluro Pop-Ups bojlit tettünk ananász ízesítésben, kb. 1 cm-re meglebegtetve. Délben már 9,94 kg-os amurt szákoltunk. Ez azért maradt így meg bennem, mert 10 kg fölött már bónusz pont is járt volna. Bevált az elgondolásunk, nagyon sok amurt sikerült kicsalnunk az etetésre, az viszont már várakozásainkon felül volt, hogy ugyanerről az etetésről esténként nagyon szép, kimondottan jó egyedsúlyú pontyokat is sikerült zsákmányolni egy mérlegelés erejéig.
Szebb ponty az amuroknak szánt etetésről
Mennyi halat sikerült végül fogni?
Pontos kilogrammot nem tudok mondani, mert a 10 kg fölötti halakra bónusz pont járt, de az összpontszámunk a verseny végére 63405 pont lett. Ez több mint 600 kg halat jelent. A versenyen az összfogás majdnem elérte a 6 tonnát, az átlagsúly 5,795 kg lett. Úgy gondolom, hogy ezek a számok nagyon beszédesek, egy új gyöngyszem alakul a magyar horgásztavak palettáján.
Egy darabig birtokoltátok a legnagyobb kifogott hal címét is, mekkora volt ez? Aztán egy szintén SBS csalival kifogott még nagyobb ponty „vert” meg. Az mekkora volt?
Igen. Az itt, a Haldorádón is bemutatott Bojligyúrás profiknak című filmedben volt szerencsém elkészíteni az SBS idei újdonságát, a Bio Big Fish bojlit. Azóta foglalkoztat, hogy mire képes az új csali, de nem volt alkalmam kipróbálni. Természetesen erre a versenyre hoztam magammal pár szemet. Az első próbálkozás nem járt sikerrel, de másnap ismét feltettem ezt a csalit. Sikerült vele fognom egy közel tízkilós pontyot, illetve e csali révén mintegy 24 órán át mienk volt a legnagyobb hal. Fárasztásakor a helyi horgászok felismerték, hogy ez a tórekord hal, akit Morzsinak hívnak, és 21,7 kg-mal mérlegelték már. A mostani méréskor a hal 17,66 kg volt, tehát – legnagyobb sajnálatunkra – lefogyott közel négy kilót.
Morzsi, aki legnagyobb sajnálatunkra kicsit lefogyott.
Érdekesség, hogy a verseny során még egyszer horogra került
Másnap a szintén SBS bojlival horgászó SA-JÓ Team egy 19,5 kg körüli pontyot fogott, mellyel meg is nyerték a legnagyobb halat fogó csapat díját. Úgy tudom, azt a halat Fruit & Nut bojlival sikerült megfogni, és ők az ötödik helyen végeztek.
A legnagyobb halat fogó csapat a SA-JÓ Team,
akik szintén SBS bojlival csalták horogra a pontyaikat
Milyen volt életetek első bojlis versenye, milyen volt ebbe a pörgős világba belecsöppenni?
Ez a verseny a csapat minden tagjának életre szóló élményt jelentett. Ritkán adatik meg az életben, hogy minden úgy klappoljon, mint nekünk ezen a versenyen. Sok új emberrel ismerkedtünk meg, mely ismeretség a későbbiekben reményeink szerint barátsággá alakul. Egy csodálatos vízen horgászhattunk, egy példaértékűen leszervezett és lebonyolított verseny keretében.
Mit ajánlanál azoknak, akik hozzátok hasonló módon régóta tervezgetik, hogy bojlis versenyen is részt vennének, de még nem mertek belevágni?
Régi mondás, hogy „Kell egy csapat!” Hát ez itt nagyon igaz! Annyi feladat van, hogy azokat be kell osztani a csapattagok között.
Csapatmunka
Egy jó segítő felér egy sok halat fogó csapattárssal! Bence fiam 13 éves korát meghazudtolva folyamatosan a kezünk alá dolgozott. Parittyát töltött, ebédet hozott, vacsorát készített, kávét főzött, halat zsákolt. Nagyon büszke vagyok rá!
Csapattársam fizikai erejét kihasználva végezte a parittyázást, én a gombóckészítést. Igazi csapatmunkát végeztünk, melyet itt is szeretnék megköszönni neked is, Jani, és neked is, Bence!
Bence fiam is végigküzdötte velünk a versenyt! Köszönöm Neki!
A versenyezni szándékozóknak van egy fontos dolog, amit meg kell tanulni, ezt még nekünk is. Pihenni akkor kell, amikor nem eszik a hal, nem pedig akkor, amikor elfáradunk. Nagyon fontos, hogy a csapat be tudja osztani az erejét!
A halak is szépek, de a hátteret is érdemes megnézni…
Összegezve minek tulajdonítjátok az elért sikert?
Véleményem szerint egy siker sok apró dologból válik egy egésszé. Ha mégis ki kellene emelnem valamit, az talán a csapatmunka és a jó csali lenne. És itt most senki ne gondoljon arra, hogy bemegy a horgászboltba, vesz egy kiló SBS bojlit, és minden ponty az övé lesz. Nagyon fontos, hogy megismerjük a terméket és az adott víznek, az adott időszaknak megfelelőt válasszuk. Az SBS termékek kimagasló minősége mellett én benned, Zoli egy olyan embert ismertem meg, aki készséggel segít a termékek között eligazodni. A JOLA Team nevében ezúton szeretnénk megköszönni neked a sok-sok segítséget, és egyben – nevek felsorolása nélkül – mindenkinek, akik tapasztalataik, ötleteik, biztatásaik révén hozzájárultak sikeres szereplésünkhöz.
Tóth Péter tógazda és Király Attila a verseny szervezője az ünnepélyes díjátadón
Gratulálok nektek, Józsi, és örülök a szép eredményeteknek!
A legnagyobb halat fogó SA-JÓ Team, Hajdú József és Pethő Sándor
Gál József és Apró János a második helyért járó díjjal
Tekintsétek meg a vízparton, a verseny hajrájában készített pár perces kisfilmet, amiben nem mindennapi képeket sikerült rögzítenünk. Miközben nézitek, a kapás közben nehogy valaki felugorjon a monitor elől, ne keresse maga körül a jelzőt és a horgászbotot… :) Jó szórakozást hozzá!
Írta: Kovács Zoltán
Videó: Takács Péter
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
http://www.harsanyhorgasz.hu/
Itt mindent megtalálsz a tóról, nem utolsósorban a megközelítését is! :)
Üdv, Gergoo
Meg kérdezhetem azt hogy hol található a tó.
Hiszen ezek után biztos veszek eböl a termékből.
Köszönettel:Bence
Másodszor azt hittem besz.....k!
Jó ilyen videókból táplálkozni télen!