SBS újdonságok 2017
Kedves Pontyhorgászok!
Eseményekben, sikerekben és eredményekben gazdag évet zártunk 2016-ban! Tavasszal megnyitottuk az SBS Központ kapuit az érdeklődők előtt, ahol büszkén mutattuk be azokat a modern gyártási folyamatokat, minőségbiztosítási rendszert, amelyek nagyban hozzájárulnak az SBS csalik prémium minőségéhez. Az eseményről készült videót itt tudjátok megnézni:
Remek eredménnyel zártuk a hazai Pontyfogó Bajnokságot, hiszen az SBS Tizo Team immár két egymást követő évben lett magyar bajnok, az SBS SziKo Team pedig a dobogó harmadik fokára állhatott a rangos, három fordulós verseny végén. A jövő évi, Magyarországon megrendezésre kerülő Pontyfogó Világbajnokságon így két SBS-es csapat is képviselheti hazánkat a Deseda-víztározón.
Immár Európa közel 20 országában vagyunk jelen, ahol tapasztalt teszthorgászokkal és szakértőkkel közösen fejlesztettük a 2017-ben forgalomba kerülő újdonságokat, amelyek a tesztelési időszakban számos helyzetben kiállták a próbát. Lássuk, milyen újdonságokkal készültünk az idei évben!
PREMIUM KRILL & HALIBUT termékek
Az SBS Premium termékei cégünk zászlóshajói, amelyek kiemelkedő minőségükkel több évtizede folyamatosan bizonyítják sikereiket Európa vizein, legyen szó rangos versenyről, vagy kihívásokkal teli, vad vízi horgászatról. Ennek a termékcsoportnak olyan kiemelkedő ízesítései vannak, mint az M1, vagy az Ace Lobworm, így csak olyan új ízek, termékek számára lehet felvétel, amelyek mind a minőségi összetevők tekintetében, mind a tesztelési fázisban kiemelkedő és állandó eredményeket produkálnak, és nagy eséllyel hívják versenyre a már meglévő tagokat. A Krill & Halibut nemcsak hogy kiállta a próbát, de sok esetben – elsősorban a nyári, meleg időszakban – az elvárásainkat is felülmúlta.Termékek: attraktorok, dipek, horogcsalik, kész bojlik, pelletek, method mixek
PREMIUM M1 WHITE POP UPS
A horgászataink során szerzett tapasztalatokra alapozva kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy a csali színének és ízének nagy jelentősége van a halak táplálkozásában! A horogcsalik esetében egy ízhez általában egy adott szín párosul, az M1-es Pop Up csalik például piros színűek voltak, eddig... A piros szín általában jól működik, de sok esetben a fehér szín az, amely a leginkább kontrasztos és feltűnően jól látható a sötét, iszapos, vagy tőzeges aljzaton, felkeltve ezzel a halak érdeklődését. Mostantól az M1-es ízesítésű Premium Pop Up-ok tehát nemcsak piros, hanem fehér színben is elérhetőek lesznek, így újabb horogcsali variációkkal vehetjük üldözőbe a pontyokat!Kiszerelés: 100 gr
Méret: 10-14 mm, 16-20 mm
Ízesítés: M1
PREMIUM READY-MADE BOILIES 150gr
Az SBS rendkívüli energiát fektet abba, hogy évről évre a cég hagyományaihoz méltó, magas minőségű új termékeket állítson elő. A Premium készbojli-családba bekerülő új termékek száma évente csupán egy-két termékkel gyarapszik, vagy frissül, igazolva azt, hogy a Premium széria közé valóban csak a legjobban bevált receptek kerülhetnek. A kedvező árú, 150 gr-os, 20 mm-es főzött Premium bojli elsősorban azok számára lehet vonzó, akik az 1 kg-os kiszerelés megvásárlása előtt szeretnék kipróbálni a különböző ízesítésű csalikat.Kiszerelés: 150 gr
Méret: 20 mm
Ízesítések: Ace Lobworm, Bio Big Fish, C1, C2, C3, Krill & Halibut, M1, M2, M3, M4, Phaze1
EUROSTAR READY-MADE BOILIES 150gr
Az Eurostar kész bojlik között forgalomba kerülő karakterek a horgászok által Európa-szerte legszívesebben alkalmazott ízesítések alapján kerültek kiválasztásra. Az édestől a keverten át az egészen büdös jellegű ízekig választhatunk az ízesítések közül, amelyeket időszaktól függően alkalmazhatunk a sikeres horgászat érdekében! A kedvező árú, 150 gr-os, 20 mm-es főzött Eurostar bojli elsősoban azok számára lehet vonzó, akik az 1 kg-os kiszerelés megvásárlása előtt szeretnék kipróbálni a különböző ízesítésű csalikat.Kiszerelés: 150 gr
Méret: 20 mm
Ízesítések: Frankfurter Sausage, Krill & Chili, Squid & Octopus, Strawberry Jam
EUROSTAR KRILL & CHILI BOILIES
A legtöbb pontyhorgász számára ismerősen cseng az Eurostar név, hiszen ki ne ismerné ezen széria több, mint 30 éve létező Strawberry Jam (eperkrém), vagy Frankfurter Sausage (frankfurti kolbász) bojlijait, horogcsalijait, amelyeknek sikere és népszerűsége azóta is töretlen. Az idei év újdonsága a jól bevált halas-fűszeres alapmixre épülő krill-es (apró rákocskák) chilis bojli, amely a tesztelési időszakban bebizonyította, hogy nyugodtan hívhatjuk négy évszakos csalinak.Kiszerelés: 1 kg
Méret: 16 mm, 20 mm
Típus: oldódó vagy főzött
Ízesítés: Krill & Chili
SOLUBLE EUROSTAR BOMB PASTE
A paszták használatával gyors eredményt érhetünk el a horgászataink során, hiszen remek oldódási tulajdonságuknak köszönhetően gyorsan a horgunk közelébe csábíthatjuk a halakat. Ez a termék a kísérletező kedvű horgászok számára is ideális lehet, hiszen a 300 grammos kiszerelés lehetővé teszi azt, hogy egy kisebb vagyon elköltése nélkül is többféle ízesítéssel vágjunk neki a horgászatnak. Mostantól, az SBS egyik legnépszerűbb, ananászos aromájával készült oldódó paszta is megvásárolható, amely mind a meleg, mind a hideg időszakban sikeresen használható.Kiszerelés: 300 gr
Ízesítés: Pineapple
EUROCATCH READY-MADE BOILIES
Új bojliszéria az SBS kínálatában! Az Eurocatch főzött bojlik esetében olyan attraktív és könnyen emészthető csalikat hoztunk létre, amelyek minden ponty számára vonzó táplálékot jelentenek az év bármely időszakában. A gondosan összeállított alapmixek értékes attraktorokat tartalmaznak, és az Eurobase és Eurostar szériában már jól bevált ízekkel karöltve (Squid & Octopus, Frankfurter Sausage, Garlic, Strawberry Jam) remek együttest alkotnak. A „kevert” ízek használói jól tudják, hogy sok horgászhelyen az eddig szokatlan ízek, csalikombinációk hozzák meg a várva-várt sikert. Az Eurocatch bojlik Shrimp & Krill, és Tuna & Pineapple ízesítések esetében biztosan állíthatjuk, hogy sokak kedvencei lesznek.Kiszerelés: 1 kg
Méret: 20 mm
Ízesítések: Frankfurter Sausage, Garlic, Shrimp & Krill, Squid & Octopus, Strawberry Jam, Tuna & Pineapple
EUROBASE READY-MADE BOILIES
2014 tavaszán jelent meg az SBS kínálatában a kedvező árú Eurobase bojli család, amely az utóbbi évek során számos európai pontyhorgász kedvence lett. Az oldódó vagy főzött, 20 vagy 24 mm-es méretben kapható bojlik eddig ötféle ízben voltak forgalomban, azonban az idei évtől a fűszeres alapmixből készült Garlic (fokhagyma) ízesítésű csalival bővítjük a kínálatot. A könnyű emészthetőségű és a prémium minőségű aromából készült csali további különlegessége a világos, fehéres színe, amely a tiszta vizű bányatavakban könnyen felkelti az etetésre érkező pontyok figyelmét.Kiszerelés: 1 kg
Méret: 20 mm, 24 mm
Típus: oldódó vagy főzött
Ízesítés: Garlic
PVA MESH SYSTEM
Számos helyzetben kiemelkedő jelentősége van a koncentrált etetésnek, amelyet a legprecízebb módon a horogra akasztott mikro-szövésű PVA (polivinil-alkohol: nedvesség hatására oldódó anyag) hálóba töltött néhány szem bojlival, pellettel vagy stick-mix-szel érhetünk el. Az SBS PVA háló tökéletesen és gyorsan oldódik hideg vízben is. Nincs mellékíze, amely negatív irányba befolyásolná a felkínált csalink hatékonyságát. A szett egy 5 méter hosszú, 25 milliméter átmérőjű PVA hálót, egy töltőcsövet és egy tömörítő rudat is tartalmaz. A PVA Mesh Set-hez PVA utántöltő is vásárolható (PVA Mesh Refill).Kiszerelés: 5 m
Átmérő: 25 mm
PVA MESH REFILL
A PVA Mesh Set-hez akár külön is vásárolhatunk PVA hálót, 25 milliméteres átmérővel, 5 méteres kiszerelésben. A modern pontyhorgászat egyik elengedhetetlen eszköze ez a segédeszköz, különösen ha közvetlenül a horogcsali köré szeretnénk közvetlenül elhelyezni a hálóba tett csalogatóanyagokat.Kiszerelés: 5 m
Átmérő: 25 mm
Kívánok minden pontyhorgásznak sikerekben gazdag évet és ne feledjétek, az innováció soha nem áll meg!
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!