Szerelem első látásra
A horgászat iránti szenvedélyemet még nagypapámtól örököltem. Gyermekkorom nagy részét a vízparton töltöttem. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen akkori lakhelyem környéke igencsak bővelkedett természetes vizekben.
Papám hagyatékát követve, az úszós horgászmódszert alkalmazva, eddig általában egy napos túrákon próbáltam halat fogni. Számtalan, kisebb-nagyobb ponty, amur után úgy éreztem, eljött az idő, hogy igazi nagy halakra vessem ki a szerelékem.
Nehéz volt megválnom az úszós módszertől, de úgy éreztem, hogy már nem tudom tovább felfelé tornázni a kifogott halaim súlyát. Az előző évben úgy döntöttem, hogy változtatok a horgászmódszeremen.
A bojlis horgászat világában teljesen kezdő vagyok, egyéni rekordom egy 8,7 kg-os amur volt. A „Catch and Release” filozófia megrögzött híve vagyok, ezen kívül fontos számomra a halakkal szemben tanúsított kímételes bánásmód is, ezért némi szorongással vártam első, igazán nagy halamat.
A túrát megelőző időszakban nagy figyelmet fordítottam az etetőanyag kiválasztására. Meggyőződésem, hogy az SBS, hazánk valamennyi horgászának elérhető áron kínál igazán fogós csalit és etetőanyagot. Úgy terveztem, hogy a három napos túrára 4 kg Eurostar és 1 kg Premium bojlival, valamint 10 kg főtt kukoricával készülök.
A horgászat kezdete előtt csónakkal kerestem meg az általam legmegfelelőbbnek vélt helyet. A mederfenék felderítését radar nélkül, tapogatással végeztem. Próbáltam figyelni a szomszéd horgászok által bójával megjelölt helyek vonalát, de azokat a részeket túlságosan keménynek ítéltem. Már a keresgélésnél megállapítottam, hogy temérdek kagyló táplálkozik a mederfenéken, ezért a szerelék összeállításakor az SBS Discovery előkezsinórt választottam, amely tökéletesen észrevétlenül fekszik a meder alján, és nem utolsó sorban rendkívül ellenálló a borotvaéles kagylók "támadásai" ellen. Döbbenetes, de kétszer is előfordult, hogy végszerelékemen élő kagylót találtam. A bóját rögzítettem, majd jöhetett az alapozó etetés. Az "csattanásig" főzött kukoricára előző este locsoltam kb. 50 ml 3 in One Turbo Bait Dip-et kagylós ízesítésben. A bójától kb. 2 méterrel 4 kg kukoricát és 1 kg tintahal-polip ízesítésű bojlit szórtam be. A további behordásokat mindig napnyugtakor végeztem, és minkét nap egy-egy métert loptam a part felé. Meggyőződésem, hogy ez által sokkal nagyobb aktivitást váltunk ki a halakból, így folyamatosan keresésre késztetjük bajuszos barátainkat.
Sokan mondták, hogy napközben nehéz kapásra ingerelni az igazán nagytestű halakat Ráckevén. Nem tudom megcáfolni ezen állítást, de ettől függetlenül az All In Flumino Box használatával egész nap szórakoztató, fehér halas horgászatban lehet részünk. A megszákolt dévérkeszegek nem ritkán 1 kg körül mozogtak. A második nap szürkülete hozta meg az első, igazán kemény kapást. Orsómról őrült tempóban szaladt le a zsinór, majd a botot kézbe véve, óriási izgalmak mellett nem is tudtam megállítani halamat, így kb. 30 méter gyors húzás után, a nádfalba rohanva, ki is akadt a horog a víz alatti ismeretlen szájából.
Fantasztikus élménnyel gazdagodtam, amit szívből kívánok, hogy minden horgásztársam éljen át. Középkategóriás horgászfelszerelésemet, a kezdő bojlis horgásztudásomat nagyban feljavította az SBS csapata. Itt nem elsősorban a csalikra gondolok, amelyek tényleg fogósak, sokkal inkább az SBS termékeket fejlesztő szakemberekre, akik tanácsaikkal, praktikáikkal, emberközeli hozzállásukkal számomra is meghozták a sikert. Június végén egy hetes horgásztúrára megyek Ráckevére, ahol remélem, hasonló eredményt elérve büszkén mutathatom meg halaimat minden SBS rajongónak.
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!