Szeszélyes időjárás
Május utolsó napjaiban nem tervezett szabadság alakult, így egyeztetve, gyorsan foglaltam le a horgászatot a Székely Őzetanya horgásztóra. A foglaltsági táblázat szerint csak négy olyan állás volt, ami ebben az időpontban szabad. Mivel az évek alatt már próbáltuk néhányat, most egy új horgászállást választottunk, amiről kevés információnk volt. A tó nyugati végében öblös rész, körbe nádfallal, szélesen bent a vízben, szemben egy félszigettel. Ezt látva bizakodtunk, mert 3 héttel korábban láttuk-tapasztaltuk, hogy ívtak a halak, és ez itt remek haltartó helynek tűnt. Bár ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ívás közben táplálkoznak-e?
A tó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, a megközelítőleg 30 hektáros vízterület ad otthont számos nagytestű pontynak és amurnak, valamint más halfajoknak is. Lehetőség van faházas és sátras horgászatokra, amelyet mindenki igény szerint választhat. A vízpart és környezete rendezett, szépen karban tartott. A dolgozók és halőrök kedvesek, segítőkészek, konyhájukban finom ételek készülnek. Itt, legyen az páros horgászat, vagy családi, mindenki jól érzi magát, és vissza vágyik ide.
Nekem az tetszik a legjobban, hogy az állások el vannak különítve, így van egy kis magánszférája mindenkinek. Nem zavar a szomszéd beszélgetése vagy, hogy minden fogott halnál körbe gyűljenek, mint sok egyesületi vízen, vagy kisebb "medence" méretű helyeken. Ezáltal egészen nagy területet tud minden sporttárs feltérképezni. A tó átlagmélysége 1,5 méter, azonban 2020 év elején mélyebb halárkot alakítottak ki a mederben, amely szinte minden állásról elérhető, esélyt adva sekélyebb, és mélyebb vízoszlop meghorgászására. Ez, az évszakok és az időjárás változásakor döntő lehet.
A meteorológia végig rossz időt jósolt a következő napokra, ám ez nem vette el a kedvünket. Ugyanakkor elkezdtünk gondolkodni, hogy a tervezett elképzelésünk a felállított taktikával kapcsolatban jó lesz- e. Mindenesetre az előáztatott magokat megfőztem. Estére már érezhető volt a hőmérsékletváltozás. Mint azt minden alkalommal, alapos felkészülés előzte meg a túránkat, és izgatottan vártuk az indulást. Ilyenkor már aludni sem tudok, jár az eszem, mit, hogyan csinálok majd. Ismét Dávid volt a horgásztársam, és készen álltunk a lefoglalt 3 éjszakára.
Dávid a 16 éves keresztfiam. Tíz éve kísér el a horgászataimra, és negyedik éve már „teljes értékű” sporttárs. Nagyon ügyes mindenben. A halakkal kíméletesen és tisztelettel bánik. Már több 10 kg feletti fogással büszkélkedhet.
Korán kellett indulnunk a hozzánk 120 km-re található centrumba, ugyanis a pakolásnál derült ki, hogy a kemping főzőbe való gázpalack kiürült, szerencsére Nyíregyházán keresztül útba esik pár bolt. Az egyik horgászboltba betérve, tudatosult bennem - miután megláttam a polcon -, hogy otthon maradtak a fejlámpák, és minden világításunk! Az utunkat folytatva ekkor már voltak széllökések, és kezdett felhősödni.
A megérkezés és regisztráció, valamint a házirend ismertetése és megismerése után, megkerestük, és elfoglaltuk a horgászhelyünket. Az már nem volt kérdés, hogy a sátorállítás és a tábor elrendezésével kezdünk. A stég mögötti részen, a hátunk mögött, fás, bokros rész miatt jól kellett dönteni, hogy az esetleges vihar ne okozzon balesetet vagy kárt az autóban, és felszereléseinkben. A környezet látványa azonnal megfogott minket, láttunk fantáziát benne.
Ezek után csónakba szálltunk, és hozzáláttunk a mederfenék feltérképezéséhez. Találtunk is kemény, iszapmentes részt, 70 méteren, a nádfal előtt, 1,5 méteres vízmélységgel. Ezt a helyet Dávid horgászta meg, ide tigrismogyorót és fűszeres bojlit szórtunk.
Az én bójámat a félsziget sarkánál helyeztük el, balra tőle nyílt víz, jobbra nád és fák nőttek egy öböl részben, amely remek búvóhely uszonyos barátainknak, ugyanakkor meghorgászhatatlan. Egy méterről lankásan mélyült két méterig a kemény aljzat, amit tíz centis lágy iszap váltott fel. Így kb. 10 négyzetméternyi etetésem volt, amelyet pellettel, és bojlival szórtam meg.
Az első kapásig Dávidnak alig fél órát kellett várnia. Erős húzós kapás volt és a hal a végsőkig keményen ellenállt. Dávid meg is jegyezte, hogy a háta is belefájdult. Egy 11,70 kg-os töves volt. Másnap reggelig 10 kapásunk volt, nyolcat sikerült megszákolnunk. Ráadásul, egész éjszaka esett az eső, de szerencsére a part homokos, így nem kellett csúszkálnunk a sárban.
Reggel frissítettük az etetéseket, és pár halat még ebéd előtt sikerült horogra csalni, amelyek közül a túránk legnagyobb 16 kg-os példányát is mérlegelhettük. Végig, a 72 óra parton töltött időnk alatt, északi, észak-keleti szél fújt, ráadásul szemből. Ez számomra nehezítette az etetésem megdobását, hiszen a PVA bag-et látni lehetett, ahogy szinte megállt a levegőben. Így, ha rövid időre megállt a szél, azonnal újakat dobáltunk.
Ilyenkor mindig kíváncsi vagyok azokra a horgásztársakra, akik száz méter fölé horgásznak, hogyan boldogulnak, mind a dobás, és a pontos etetés tekintetében is? A felszerelésem nekem is meg van ezen távolság eléréséhez, mégsem tudom kivitelezni. A nagy távolságok elérése nem tudom hogyan lehetséges. Ezért mindig törekedem arra, hogy a számomra megfelelőnek vélt helyet meg tudjam rendszeresen etetni és dobni is.
Az időjárás szeszélyes arcát mutatta, eső és napsütés váltakozott, amely nem kedvezett a PVA termékek használatának.
Volt több csali kombináció, amit próbálgattunk. Meglepetésünkre most is a favorit csali ugyanaz volt, mint az előző horgászatunkon. Ez nem volt más, mint a Bag Pellet Mix, és az SBS Baits Flumino termékcsalád pop up csalija (Squid & Octopus ízesítésben) 10-12-14 mm-es méretekben.
Ezek alapján raktuk össze az etetés is, hogy a halakat oda vonzzuk. Nekünk a kereső horgászat nem vált be, most sem. Minden egyedet bójás etetésről sikerült megfognunk. Napi kétszer volt lehetőségünk koncentráltan etetni, és fogások után dobócsöveztünk is.
Nagyon jól éreztük magunkat, és ismét élményekkel, tapasztalatokkal gazdagabban jöttünk haza.
Összesen közel 30 kapásunk volt, amelyből 21 egyedet mérlegeltünk, ebből 10 db volt 10 kg fölötti. Nagyon jó erőben voltak a halak. Hatalmas farok úszóiknak köszönhetően, nem lehet megállapítani a fárasztás közben, hogy mekkora hal is akadt a horgunkra. Igazi élmény a szákba terelésük. Nagyon szép, egészséges halak találhatóak a tóban. Sok egyed között nem igazán lehet különbséget tenni olyan,(kinézetre, méretre, színre) mintha egyívásúak lennének. Ettől eltérően, vannak a tóban különleges mintázatú példányok is.
Dávid etetése az alábbiakból állt:
- SBS Eurostars Ready-made Boilies (Frankfurter Sausage) 20 mm-es
- Tigrismogyoró, és némi főzött kukorica.
- SBS N-Butyric Acid vajsav
- SBS Hot & Spicy Stim Match Attraktor
- Micro Match Pellet (Fishmeal) a PVA bag-ba
A saját etetésem:
- SBS 20+ Premium Ready Made Boilies (Ace Lobworm) 24 mm-es
- SBS Bomb Pellet Mix (Ace Lobworm) 10-20 mm-es
- SBS Bag Pellet Mix (M1) a PVA Bag-ba
- SBS The Gold Treasure (Spicy)
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!