Tóth, Szirmai, Tóth trió az SBS-nél!
Tóth Zoltán, Szirmai Tibor és Tóth Dániel az idei évtől az SBS csapatát erősítik. Zoli és Tibi sok éves versenyzői múlttal rendelkeznek, amelyet számos szép eredmény bizonyít, hiszen eddigi pályafutásuk során a hazai Pontyfogó Bajnokságban évről-évre bizonyítottak, és többször részt vettek a magyar válogatott színeiben Pontyfogó Világbajonkságokon. Tudásukkal és tapasztalatukkal szinte biztosra vehető, hogy az SBS csalikkal is figyelemreméltó eredményeket fognak elérni a jövőben. Terveink szerint az SBS Szi-Tóth Carp Team kalandjairól és eredményeiről folyamatosan beszámolunk itt, az SBS holnlapján és hivatalos facebook oldalunkon.
Zolinak, Tibinek és Daninak sok sikert, élményekben gazdag horgászatot és eredményes versenyzést kívánunk!
-
Fischadler Team Törökbálinton
Rengeteg tapasztalatot szereztünk az erős mezőny által, de az SBS bojlik most is bizonyították kiemelkedő minőségüket, hiszen nagyon sok csapat 100 kiló számra szórta a bojlit, nekünk ehhez az eredményhez 25 kilogramm elegendő volt. -
3 nap, 3 verseny
Lehet, kicsit furcsa lesz tőlem feeder-es posztot olvasni, de ennek részleteiről talán majd kicsit később. Szóval, egy nagyon aktuális tapasztalatot szeretnék megosztani. A múlt hétvége meglehetősen mozgalmas volt számomra, hiszen 3 nap, 3 verseny. -
Beszámoló a pródi 50 órás bojlis versenyről
Szeretnék pár gondolatot megosztani veletek a pródi Nagy-tavon zajló, 50 órás bojlis horgászversenyről. A versenyen Hartl Martin csapattársammal, és édesapjával Hartl Tiborral vettünk részt, akinek a háttérmunkája nélkül nem születhetett volna meg ez ... -
Visszatérés Orlatra
Nagy reményekkel sikerült újra visszatérni erre a csodás orlati tóra, az októberi baráti találkozó után. Az októberi horgászat halak szempontjából nem hozott kimagasló sikert, viszont nagyon sok új és értékes információval gazdagodtam, ami a tó ...