Újabb játszma a Rainbow tavon - 1. rész
2011 őszén láttam meg először a hatalmas pontyairól híres Rainbow-tavat, ahol már számos világraszóló fogás született. Az akkor eltöltött egyhetes horgászat során csodálatos élményekkel lettem gazdagabb, és bíztam benne, hogy talán egyszer megint lesz alkalmam ellátogatni erre a kihívásokkal teli, nehéz vízre. Fél évvel később ismét lehetőségem nyílt arra, hogy Pámer Laci bácsival újból horgászhassak ezen a különleges tavon. A lehetőség ismét kissé váratlanul ért, ezért úgy gondoltam, alszom rá egyet, mielőtt meghozom a végső döntést, de már a lefekvés előtt tudtam, hogy kár lenne kihagyni egy ilyen izgalmas kalandot.
Tudtam, hogy amint lehet, ide még visszatérek…
Elhatározásomban még jobban megerősített az a tény, hogy az első túránkról készült kétrészes cikksorozat után rengeteg pozitív visszajelzést és sok kérdést kaptam Európa számos országából. Éppen ezért úgy éreztük, hogy bár sok értékes információ kiderül az előző részekből, akkor a lehűlő, őszi időszakban használt praktikákat és csalikat mutattuk be, most viszont lehetőségünk nyílt a tavaszi, rohamosan felmelegedő vízben sikeres technikák ismertetésére.
Az első este csodás naplementével köszöntött minket
Május második felében, verőfényes napsütésben érkeztünk meg a Szivárvány-tó partjára. A táborállításhoz csak másnap reggel fogtunk hozzá, addigra egy hatalmas erejű széllel és esővel érkező hidegfront bebizonyította, hogy a horgászember számára kellemetlen időjárás egy sikeres horgásztúra jó alapja lehet. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a szomszédunkban horgászó Gyöngyösi Iminek már az első éjszaka, a szakadó esőben sikerült egy 30+-os tükörpontyot néhány perc erejéig a pontymatracra fektetnie, majd néhány nappal később ismét egy izgalmas küzdelemben vehetett részt az akadók közelében.
A néhány napig tartó rossz időt követően a késő tavaszi felmelegedés eredményeként tanúi lehettünk annak, hogy a partszéli sekély vízben hatalmas pikkelyesek násztáncot járnak. Ennek köszönhetően a sekély vizű, szűk és akadókkal teli szélvédett csatornák bizonyultak a legjobb haltartó helyeknek. Imiék horgászhelye kitűnően alkalmas volt az ilyen területek meghorgászására, így e lehetőséget kihasználva a próbálkozást még a lehetetlennek tűnő vízi útvesztőkben is hamar siker koronázta.
Az apró kis buborékok árulkodó jelként jelentek meg a szűk, sekély csatornákban
Ekkora halat fogunk!
Irány az akadókkal teli csatorna!
Koncentráltan etettünk a szerelék köré
A felmelegedő vízben elsősorban az édes ízekre helyeztük a hangsúlyt a csalik tekintetében, így a 20+ Premium termékcsalád Phaze1 (fűszeres-gyümölcsös) aromájú bojlija mellett sikerrel használtuk a személyes kedvencemet, a narancssárga Cranberry (áfonya) ízesítésű Hi Vis Fluro Pop Up-okat, illetve az Eurostar széria Pineapple-Banana (ananász-banán) csalijait is. Nem hagyhattam otthon a 20+ Premium Ace Lobworm bojlikat sem, hiszen 2011-ben Gyöngyösi Imi két 30 kg feletti pontyot köszönhetett ennek a csalinak, és ugyanebben az évben a WCC versenyen az SBS Szi-Ko Team tagjaként ezzel a csalival fogtuk meg azt a 24,80 kg-os tükörpontyot, amellyel elnyertük a szektor legnagyobb haláért járó díjat.
A Phaze1 csalik gyümölcsös-fűszeres ízvilága már többször bizonyított
Des Taylor, az SBS egyik szaktanácsadója és teszthorgásza is a Phaze1 Pop Up-nak köszönheti élete legnagyobb pontyát, amelynek súlya 34,08 kg volt
Személyes kedvencem a feltűnő narancssárga színű, áfonyás Hi Vis Fluro Pop, amely sok helyzetben okozott már kellemes meglepetést a kapástalan időszakokban
Az Ace Lobworm ízesítésű 20+ Premium bojli nem maradhatott otthon, hiszen a rövid pályafutása ellenére már sok kiemelkedő eredményt köszönhetünk neki. 2011-ben a WCC versenyen az SBS Szi-Ko Team tagjaiként ezzel a csalival fogtuk meg azt a 24,80 kg-os tükörpontyot, amellyel elnyertük a szektor legnagyobb haláért járó díjat
A tavalyi évben Gyöngyösi Imi iratkozott fel a listára egy rainbow-tavi 35,17 kg-os tőponttyal, …
… és egy 36,75 kg-os tükörponttyal
Amint azt már korábban említettem, Imi már a túra első hajnalán bizonyított, hiszen a csónakból kiszállva egy hatalmas hasú tükörponttyal ért partot, amely egy szem Cranberry Fluro Pop Up-ra éhezett meg. A mérlegelést követően kiderült, hogy ez a hal már a 30 kg felettiek táborából való, hiszen pontos súlya 30,775 kg volt. Pár nap múlva Imi botja egy kihúzós kapást követően ismét karikába hajlott, és a hasonlóan keskeny, bedőlt fákkal teli csatornából rövid, ám kemény küzdelem után egy 27,250 kg-os tőpontynak örülhetett a fiatal horgász. Ebben az esetben egy szem Eurostar Pineapple-Banana bojli volt a siker záloga, ez az ízvilág már többször hozott sikert a tavasszal itt próbálkozó horgászoknak.
Imi már a túra első hajnalán egy 30+-os öreg pontynak örülhetett
Könnyen lehet, hogy 30,775 kg-os ponty öregebb, mint a kifogója
Ezen a fotón látszik igazán, hogy milyen hatalmas teste van egy ekkora halnak
A nehézsúlyú csatornalakó 27,20 kg-ot nyomott
Laci bácsival a 19-es helyen horgásztunk, amely előtt a mélyebb vizek kitűnő horgászhelyeknek bizonyultak a nyári és őszi időszakban. Nem is gondoltuk, hogy a horgászat első napjaiban tapasztalt kellemetlenül hideg, esős időt még visszasírjuk a későbbiekben, hiszen az ezt követő erős felmelegedés hatásaként ismét megkezdődött az ívás és a halak a sekélyebb részekre vonultak. A túra harmadik éjszakáján, kihasználva a hűvös időszakot, Laci bácsi hóemberként felkínált Ace Lobworm csalikombinációját (egy szem süllyedő és egy szem pop-up csali) kívánta meg valami a mélyben, így a kapásjelző kétségbeesett visítására ébredve téptük fel a sátor ajtaján a cipzárt. A küzdelmes fárasztást követően örömmel olvastuk le a mérlegen a hal súlyát, amely pontosan 30,20 kg volt.
Laci bácsi egy újabb 30 kg feletti fogással büszkélkedhet
30,20 kg
Az SBS széles termékpalettájának köszönhetően csak a fantáziánk szabhat határt, hogy hogyan kombináljuk a süllyedő, balanszírozott és lebegő csalikat
Alig telt el néhány nap az egyhetes túránkból, már két 30 kg feletti halat fényképezhettünk. Az elkövetkezendő napok további izgalmas pillanatokat tartogattak, ezeket az élményeket illetve a szerelék pontos összeállításának részleteit majd a sorozat következő részeiben mutatjuk be.
A Rainbow Lake rejtélyes helyei további izgalmas pillanatokat tartogattak számunkra, de erről majd a következő részekben olvashattok
Folytatása következik…
Addig is tekintsétek meg a háromrészes sorozat kisfilmjeinek első epizódját…
Írta: Kovács Zoltán
Videó: Takács Péter
Fotók: Takács Péter, Kovács Zoltán, Pámer László, Gyöngyösi Imre
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Az új ruházati kollekció a tavaszi horgászkiállításokon lesz először elérhető. Addig türelmedet kérjük! Szerintem érdemes lesz kivárni, mert nagyon jónak néznek ki az új ruhák, amik kiállítások után a webshopban is elérhetőek lesznek.
Üdv. Gaben
Az árral és a foglalással kapcsolatban Gyöngyösi Imi tud további infókat adni az alábbi e-mail címen, bár ahogy tudom, évekkel előre le vannak foglalva a helyek: gyongyossi@t-email.hu címen.
Üdv.: Danee
Az elkövetkezendő időszakban sok videós cikkel igyekszünk majd kedveskedni Nektek. A Rainbow részekből terveink szerint minden téli hónapban (december-január-február) láthattok majd egy-egy részt. Ez még nem minden, hiszen a 2013-as újdonságokról is készült több film, így a téli hónapokban bőven lesz mit nézegetni. ;)
Üdv.: Danee
Milyen időközönként lesznek feltéve a részek? Kb ...
Elöljáróban annyit titkot elárulhatok, hogy három részes lesz ez a sorozat. Mivel nagyon sok kérdést kaptunk a pontos szerelék összeállításával kapcsolatban, ezért a harmadik részt ezen részletek bemutatására szenteltük. Zoli nagy részletességgel mutatja majd be a használt zsinórokat, horgokat, előkéket, a megszokott módon néhány felejthetetlen akcióval fűszerezve. ;)
Üdv.: Danee
Legjobb felbontásban és teljes képernyő méretben ragyogó élmént nyújtott!
Egy kérdésem lenne, melyik vagy melyek azok a monofil zsinórok amiket használtok ott, amiben meg lehet bízni még az ilyen akadós terepen is?
Várom a part 2 -t ;)
Gratulálok mindenkinek!
Gratulálok a szép fogásokhoz!
Bence