Nyugodtan telt el a nap, semmi mozgás, a botok is kapástalanul feküdtek a bottartókon. Úgy 17:30 óra tájban beesteledett, és váratlanul megváltozott a helyzet. Egy kevés időn belül több kapás is jelentkezett! De sajnos úgy látszott, hogy a szerencse nem a mi oldalunkon állt, mivel mindketten két-két kapást szúrtunk el. Kettő ebből a tipikus kirohanás miatt ment el. Én már nem egyszer tapasztaltam azt az érzést ezen a tavon, amikor tudod, hogy egy hal küzd a zsinór végén, de nem tudod meghatározni a fajtáját. Viselkedésükből kiindulva lehet egy nagy tok, vagy egy termetes harcsa is. Javinak volt egy halvesztése, szerinte az eddigi legharciasabb hallal volt dolga, teljesen beszorított fékkel is csak úgy úszkált, mintha mi sem történt volna. Nem sokkal később, ugyanígy jártam én is. Izgalmas érzés, amikor látod, hogy alig lehet valamit mozdítani a boton, és szinte nincs idő rá, hogy beszorítsd a féket, és ezután az a legrosszabb, amikor elveszíted. Dühösen újra felcsaliztuk a botokat, gondolván a hátra maradt órákra az év utolsó napjából.

Majd lenyugodva nézegettünk pontyos videókat a laptopon, miközben úgy 21:00 óra tájban az adóvevőm ijesztett ránk. A legtávolibb botomról volt szó. Gyorsan kaptuk a fejlámpákat, és rohantunk a botokhoz. Gondolkozás nélkül csónakba szálltam, és irány a hal! Hamarosan rájöttem, hogy egy komoly példánnyal van dolgom, húztam és tekertem, hogy közeledjek a hal felé. Egyszer csak meglágyult a zsinór, és hallatszott egy hatalmas ugrás! Ahogy csak tudtam, tekertem az orsóm, hátha sikerül újra felvennem a harcot vele. Elképesztő erővel küzdött. A legelső dolog, ami szembeötlött, az a halnak az ereje, hogy micsoda energiával rendelkezik az évszak ellenére. A másik pedig az, hogy milyen termetes lehet. Csendben imádkoztam, nehogy elszalasszam.

Végül megszákoltam, és csak meredtem néztem, egyedül az éjszaka és a tó közepén. Fejlámpával megvilágítva gyönyörködtem ebben a hatalmas, hosszú hátú őskori halban. Egyszeriben elöntött a boldogság! Közben Javi kiabálva kérdezte: ’’-Milyen hal?’’, ’’Megvan?’’ Újabb egyéni rekord baeri tokból, (szibériai tok, a szerk.) 23,60 kg-ot nyomott, alig néhány órával az év vége előtt! Ismerős volt ez a hal, amely nem volt más, mint az a tok, amit az egyik haverom, Kike (ejtsd: kíkéé) a 20 nappal ezelőtti együttes túránkon fogott, de most 200 grammal kevesebbet nyomott.

Már csak egy pár óra volt hátra az év utolsó napjából. Nekifogtunk a szilveszteri kaja elkészítéséhez, amikor egy újabb kapás szakította félbe a munkánkat. Javi akadók mellé elhelyezett botja jelzett. Amikor odaértünk a bothoz láttuk, hogy nem pörög az orsó dobja, csak a swinger mozog fel és le, mintha a hal csak a szájában tartaná a csalit. Javi nem tétovázott, bevágott, de a hal nem rohant ki, csak jött a part felé. A fejlámpáink fényénél megpillanthattuk egy termetes ponty alakját. Rövid idő múlva kiderült, hogy Javi újabb rekordhalat fogott! Az eddigi legnagyobb pontya 17,20 kg volt, a mostani hal 4 kg-mal többet, pontosan 21,90 kg-ot nyomott! Micsoda tükrös! Hihetetlen, négyszeres rekorddöntés!

A tokokat, amennyiben este vagy éjjel fogjuk, gyors fotózás után azonnal vissza kell engedni, a pontyokat a reggeli fényképezésig be lehet tárolni.

Visszatértünk a házikóba, hogy folytassuk a készülődést a szilveszterre. Leonidast a kapáskor „bent felejtettük” a házban, drága barátunk közben felzabálta az előkészített két tányér sonkát, kolbászt és a többi finomságot. Kezdhettük mindent előröl.

[quote]23:20 körül újra megszólat a jelzőm![/quote] Egyedül rohantam ki, be a csónakba, irány a hal! Amint a pontymatracra fektettem láttam, hogy ez is egy csodálatos hal. A mérleg 19,80-nál állt meg. Éjfélkor bekapkodtuk a szőlőszemeket, és boldog újévet kívántunk egymásnak! Jobban nem zárhattuk volna ezt az évet!

Hajnalban esővel kezdtük az új évet. Az éjszaka kapások nélkül telt. Előkészítettük a terepet a fotózáshoz. Először Javi rekordja következett.

Talán ez volt az utolsó hal az óévből, amit Spanyolországban, illetve Franciaországban fogtak 2013-ban.

A fotózás és visszaengedés után nekifogtunk etetésre való gombócokat, PVA zacskókat, illetve hálókat készíteni. 5kg Ace Lobworm Method Mixet kevertünk össze mikro pelletekkel és tört bojlikkal. Én minden botomat dippelt egész bojlikkal töltött PVA zacskóval, és köré néhány gombóccal akartam elhelyezni. Javi megmaradt a jól bevált PVA hálócskáinál.

Miután előkészítettünk mindent megvártuk, hogy esteledjen, tudván azt, hogy errefelé ilyenkor jobban mozognak a halak, és jobban lehet majd észlelni őket a halradarral. De sajnos csalódás ért minket, mivel egyetlen halat sem érzékeltünk a radarral, csak itt-ott egy párat az akadók közelében! Kockáztattunk, és elhelyeztük a csalikat a korábban kijelölt helyekre. Lehet, hogy a halak átmentek a sekélyebb vizek felé.

Második nap, miközben megreggeliztünk, beszélgettünk arról az estéről, amikor elveszítettük kapásainkat. Javi mérges volt, nem akarta elpazarolni egyetlen kapását sem. De sajnos nem minden rajtunk múlik. Hiába csináljuk jól a dolgokat sokszor biz’ a halaktól függ, hogy akarnak-e pontymatracra kerülni vagy sem.

Egyszer csak megérkezett Carlos és Cristian, gyorsan elmondtuk nekik, hogy áll a helyzet errefelé, azután ők is nekiláttak felállítani a tábort.

Elhatároztuk, hogy amíg ők előkészítik a terepet, mi kivesszük a botokat, mert Javi botjai a 6-os helyhez közel voltak elhelyezve.

Carlos és Cristian a mélyebb gödröket meg a platók oldalait keresték meg tokok után kutatva. Mi közelebb található részen horgászva próbáltunk szerencsét.

A botok újra a vízben, de most már 6 bottal több. A nap kapástalanul telt el. ’’-Hol lehetnek a halak?’’- kérdeztük, biztos kiúszkáltak a sekélyebb vízbe, mert egyetlen halat sem észleltünk a halradarral. Mi már boldogok voltunk, de most a haverokon volt a sor, hogy ők is hasonló túrán vehessenek részt, mint mi. Az este még rosszabbul telt, mivel Javi is, meg én is elveszítettünk egy-egy halat. Közben a haverok walkie-talkien (ejtsd: vóki-tóki) keresztül tudatták, hogy ők is elvesztettek egy szép tokot, mert leakadt egy bójájuknál.

Éjféltájban a második botom megszólaltatta az adóvevőmet. Gyorsan odaszaladtam, bevágtam, és éreztem, hogy nagyon megfeszül a zsinórom. Azonnal hallatszott egy hatalmas baeri tok ugrása. Be a csónakba, felvettem a harcot. Kis idő után meg is volt, kimondhatatlan érzés e tokok fárasztása csónakból! A parton hamar lemértük a halat, 19,30 kg-ot nyomott. Újabb hal, ami majdnem meghaladja a 20 kg-ot. Micsoda fogások! A tokhalak nagyon érzékenyek, óvatosan kell bánni velük, fotózás után sokat kell a vízben lélegeztetni, hogy az oxigén átjárja a kopoltyúit, majd kíméletesen visszaengedni a tóba.

A jó minőségű csaliknak, és a jó helyválasztásnak köszönhetően teljesültek vágyaink, nagy példányokat fogtunk. A halak már nem a mi területünkön tanyáztak, hiába cseréltük a botokat, helyeket, radaroztunk, nem láttunk már egy pikkelyt sem a túra hátra lévő részében. De nem minden a horgászat. Másik hobbim a körülvevő tájak szépségének megörökítése.

Amíg mi az utolsó két napot filmnézéssel, olvasással meg fotózással töltöttük, addig Carlos és Cristian is fogott néhány halat. Cristiannak sikerült egy 16 kg-os tokot fognia, Carlos két közepes méretű ponty mellett gyönyörködhetett egy szép 18 kg-os tükörpontyban.

Kiemelném ezt az egyedülálló gömb alakú tőpontyot, ami 10,10 kg-ot nyomott, a különleges kerek orra miatt. Amikor majd felszed még pár kilót, híres lesz itt, az Iktuson. Lassan el kellene nevezni ezeket a halakat ezen a gyönyörű tavon.

Nagyon jó túrát zártunk, már most vágyakozunk a következő horgászatra.

Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik osztoztak örömünkben ezen a különleges horgásztúrán, és azoknak, akik nem voltak velünk, de tudhatják, hogy mindig emlegettük őket, bárcsak ott lehettek volna velünk ők is.