Utazás az ismeretlenbe
A 67-es út egy olyan tó mellett halad el, ami mindig megdobogtatta a szívem. Az akkori szabályok azonban sajnos nem tették lehetővé, hogy ezen a gyönyörű tavon horgásszunk. 2012-ben megváltozott a tó horgászrendje és elérhetővé vált régi vágyunk, így az idei év tavaszán egy három napos túrára indultunk a Desedára.
Deseda
Az SBS Tactical Baits facebook oldalán a horgászat alatt napi fényképes beszámolóval jelentkeztünk a tópartról. Nagyon sok kérdést kaptunk akkor a helyválasztással, csalizással, etetéssel kapcsoltban. Így lelkes amatőrként virtuális tollat ragadtam és emlékeimet felidézve elkezdtem egy rövidke cikket, beszámolót írni, amelyben választ adok a feltett kérdésekre is.
Miért pont a Deseda? Miért pont tavasszal?
Konkrét időpontot a munka és család mellett nehezen tudunk előre tervezni. Sőt, a magyarországi tavak foglalási listáját elnézve van olyan hely, ahová már jövő évre sincs foglalható szabad hely. Maradnak a felfedezetlenebb, kicsit nomád körülményeket nyújtó tavak, vagy éppen a víz sajátosságából adódóan nehezebben meghorgászható tavak. Ezek a feltételek minket, fanatikusokat soha nem tántorítottak vissza egy ígéretesnek tűnő víz felfedezésétől.
Évek óta hanyagoljuk a kicsi, lakótelep-szerű kapitális halakkal telitűzdelt „műtavakat”. Sok esetben ezek az óriási halak más nagy becsben tartott tavakból, folyókból kerülnek át, sajnos büntetlenül, de ez már egy másik cikk témája is lehetne. Hazudnék, ha pontyhorgászként nem a kapitális halak kifogása lenne a célom, de ezt kicsit összetettebb dolognak tartom. Szeretjük azokat a tavakat, amelyek kihívást jelentenek.
A nyolc kilométer hosszan elterülő, 245 hektár vízterületű Deseda igazi kihívás minden horgász számára. Ezek a számok már önmagukban is beszédesek…
Hatalmas vízterület
Az indulás hajnalán a sok kérdés kavargott a fejünkben: milyen lesz a horgászhely, milyen lesz a tó? Volt még egy nagy kérdés, amelynek fontos szerepe lehet egy horgásztúra alkalmával: megérkezik-e a horgásztúránk vége felé beígért hidegfront? Tapasztalataink szerint az erőteljes hidegfront betörés mindig jó fogási esélyeket ígér.
Úton
Tavaly egész évben figyelemmel kísértem a Desedáról érkező híreket. Szeretjük az olyan horgászhelyeket, ahol lehetőség van a kísérletezésre: akadók és sekélyebb-mélyebb részek is elérhetőek ugyanarról a horgászállásról. Ezt a körülményt ki is használtuk, mert a szokatlan április végi forróság is csak lassan melegítette az elhúzódó tél után a tavat. A kiválasztott helyünkön is volt mélyebb iszapos és kemény aljzat, illetve a horgászhely bal oldalán egy kis öböl, ahol a sekélyebb melegedő vízben már íváshoz készülő halak is tiszteletüket tehetik.
Lassan minden a helyén
Ígéretes helyek a bedőlt fák előtti partszéli sekélyebb vízben
Hogyan döntöd el hová húzod a szereléked?
Személyenként két bot engedélyezett, így próbálkozhattunk a sekélyebb partszéli részeken, és a tó közepén húzódó régi vasúti töltés két oldalán is 3,5 m mélységben. A radar nagyon nagy segítséget ad a meder feltérképezésében, de ahhoz, hogy teljesen pontos képet kapjunk, mi a tapogató rúd használatát elengedhetetlennek tartjuk. Tapasztalataink szerint, ha megtaláljuk a kemény és iszapos részek találkozását, mindig jó fogási eséllyel vághatunk neki a horgászatnak. Természetesen ez sem szentírás, előfordult, hogy a legiszaposabb rétegben tudtunk kapást kicsikarni. Lehetőségeink szerint mindig a legkülönbözőbb helyeket próbáljunk meghorgászni, hiszen nem tudhatjuk, hogy a halak melyik helyet részesítik épp előnyben.
Öböl
Milyen csalikat használtatok és miért pont azokat?
- 20+ Premium bojli – Ace Lobworm – 24mm
- 20+ Premium bojli – M1 – 24mm
- 20+ Premium bojli – C1 – 20mm
- 20+ Premium Pop Ups – Ace Lobworm
- Flumino Pop Ups F-Code – Black Squid
- All In Flumino Box F-Code – Undercover
- Multimix Proactive Pellets
Eltérő taktikán voltunk. Tamás nagyobb magos etetést készített, távolabb a bójától és a szerelékét ettől 5-6 méterre tette. Választása az idén debütált C1 bojlira esett, míg a másik boton Flumino Black Squid Pop Uppal csalizott.
Kicsi de fogós
Én a magokat nélkülözve M1 és Ace Lobworm bojlikat és a horog mellé tűzött pva-ba csomagolt félbevágott bojlikat és Multimix Proactive Pellet keveréket használtam. A horogcsali köré két marék bojlit szórtam szét csalogatóként.
A túra előtt elhatároztuk, hogy nem viszünk csak négyféle bojlit. Két új, általunk még nem használt és két féle régi, jól bevált bojli mellett tettük le a voksunkat. Egyrészt azért, hogy kipróbáljunk pár újdonságot, másrészt pedig lássuk, hogy a rövidke túra alatt hogyan működnek ezen a hatalmas tavon.
Ahogy a lenyugvó nap eltűnt a horizonton, apró vérszívók ezrei támadtak agresszívan és elviselhetetlenül.
Vérszívók
A fehér halakat sikerült távol tartanunk az etetéstől, így a magas halliszt tartalmú F-CODE Groundbait is bevetésre került. Az ólomra és a csalira is gyúrtunk belőle a behúzás előtt:
Horgászatok közben biztos nálatok is felvetődnek ezek a kérdések:
- meddig maradjon bent a szerelék?
- ha nincs kapásom, mikor keressek új helyet?
- eredményesebb a kereső horgászat?
- ne zavarjam a vizet csónakázással?
- sokat etessek vagy elég pár szem?
Ez egy nagyon összetett és nehéz dolog, hiszen nagyban függ a horgászott tó jellegétől, időjárástól és megannyi más változótól. Én jelen esetben bíztam abban, hogy jó helyen, megfelelően összeállítva, ideális csali választással várja a szerelékem a bajszos érdeklődőket. Mindvégig kitartottam a hely mellett, mert éreztem, hogy jó helyen van a csali és csak idő kérdése, mikor veszi fel egy szebb példány.
Az eltöltött három nap alatt hat kapásból öt halat sikerült lencsevégre kapni. Egy jobbnak tűnő halat a partközeli bokros részen elvesztettünk. A magos etetésen, ahogy várható volt hamarabb megjelentek a kisebb méretű érdeklődők. Az általam kiválasztott helyeken két napig teljes csönd volt, az idő rövidsége miatt előfordulhatott volna, hogy nullázom. De éreztem, hogy olyan helyet találtam, amit nem szabad megbolygatnom. A felkínált bojli kiváló minőségű és más tavon 72 óra után is adott már halat, így nem aggódtam, csak vártam. Kitartásom meghozta a szerencsét, és a méltó befejezést adott a túrának.
Az összes általunk fogott ponty pikkelyes, nyurga testű volt, horog ütötte sebek nélkül. Kisebb példányok is olyan erővel küzdöttek, hogy élvezet volt minden perce a fárasztásnak.
Kagylóropogtató
Rövidke horgásztúránk a végéhez közeledett. Meggyőződésem, ha a délutánra beígért hidegfront betörés megérkezik és pár napot tudtunk volna még maradni, sikeresebb túrán lettünk volna túl. Mindenkinek nagy szeretettel ajánlom, próbálja ki magát ezen a hatalmas vízterületen, mert az itt fogott halak fárasztása kilogrammtól függetlenül is nagyon nagy élmény. Kedves, segítőkész halőrök, és nem utolsó sorban gyors és kényelmes foglalási rendszer segíti az ide látogató horgászokat.
Egyetlen dolgot azonban szeretnék megemlíteni, a horgászhelyre bevezető út rémálom! Esőben, sárban személyautóval szinte megközelíthetetlen.
Még biztosan visszatérünk erre a gyönyörű tóra és a még megválaszolatlan kérdésekre is próbálunk választ találni egy őszi túra alkalmával.
A Deseda visszavár
Írta: Jászovics Viktor és Nagy Tamás
SBS Crazy Carp Team
„…mert őrült kell egy őrült ellen!”
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Gratulálok, szép képek, szép víz, szép halak. Tetszett!
Üdv.