Vadkan-tavi vigasságok
Április utolsó napjaiban leszaladtuk a Vadkan-tóra pár napra, a 10-11-12-es állásokat foglaltuk el.
Célunk a szórakozás volt, kiszabadulva a télies tavasz, illetve az egész világot körülölelő pandémia negatív hatásaiból. Már nagyon vágytunk egymás társaságára, és egy jó pecára.
A télen Zoliék sem tétlenkedtek az SBS központban, a fejlesztések eredményeképpen új csalik, új ízesítések születtek, ezért esett csali választásunk az Eurostar széria Cocoshell (továbbiakban: Cocosanel) ízesítésű, illetve a Premium széria Tuna & Black Pepper (továbbiakban: T&B) ízesítésű csalijaira. Gaben és Tyutyi a kókuszos, Otti és én a tonhalas-borsos, amíg a szerencsés, Erik-Robi páros mindkét csalit próbálgatta, plusz elvittük az új mangós mini pop up-ot is.Csütörtök délután érkezett a csapat, nem kapkodtunk semmivel, nem is szoktunk. Egyelőre nem bójáztunk, csak bedobáltunk, végre együtt voltunk! Beszélgettünk, áldoztunk Bacchus oltárán, örültünk, hogy végre együtt lehetünk. Sajnos, Dani most nem tudott velünk jönni. Az éjszaka hagytak minket a halak pihenni. Elhatároztuk, hogy ezen a pecán nem versenyzünk!
Reggel a bójákat 100-90-80-70 méterekre tettünk le, mindenki a saját állása előtt.Etetésünkre - három-négy - kanállal, főzött kukoricából, tigrismogyoróból, repcéből, kenderből álló, melaszban áztatott keveréket szórtunk, illetve 15-20 szem bojlit, abból a fajtából, amelyikkel horgásztunk.
Gabenék a Cocosanelt próbálgatták, mind a ketten egyből bag-gel kezdtek. Pineapple és Strawberry Jam PVA Bag Mix-szel, ugyanilyen PVA Liquid-ekkel operálva.
Erik és Robi a 12-es álláson, mind a kétfajta bojlival csaliztak, különböző felkínálási módokban.A hagyományos technikát választottam, a hajszálelőkére 20 mm-es, főzött T&B bojli került, a másik horgomra 1 szem 16 mm-es pop up, ugyanebből.
Otti bag-es technikával horgászott, 10 mm-es, mangós Mini Method Pop Up-pal, scopex ízesítésű PVA Bag Pellet Mix-szel, valamint Spice plum PVA Liquid-del megbolondított csomagokat készített, nem beszélve a horizontális és vertikális Flumino Liquid-ekről.
- Otti! Ezt nem felveszi a hal, hanem lefejeli! –mondtam.
- Bízd csak ide Hudika! - kontrázott Otti, aki három hete, egy kis tavon úgy elvert horgászatban, hogy azóta sem hevertem ki. Arról nem szólunk, hogy februárban kapott „olyat” Tyutyival egyetemben tőlem, hogy azt nem fogja beleírni a memoárjába.
Közben a 10-es stégen Gaben és Tyu elkezdték fogni a szebbnél szebb halakat! Persze, meg is hirdették a „versenyt”! 3-0-0 volt az állás az ő javukra a délelőtti órákban.
Déli 12 óra előtt 10-es körüli amurral szépítettem, ami a 16-os T&B lebegőt vette fel. Nem sokkal később Otti is fárasztott, majd a másik botján is kapás jelentkezett, beindultak a halak. A bag-es szerkóknak nem volt ellenfelük, én is arra váltottam, de a csalikat nem cseréltem le. Szóltunk Erikéknek is, hogy váltsanak át bag-re. Én a T&B csalikhoz, M1 bag mixet használtam.Meg is lett az eredménye, az esti díszvacsorán megállapítottuk, hogy 7-10-6 lett az aznapi eredmény. Tyutyi megóvta, hogy az amur nem ér, de óvását egyhangú szavazással elutasítottam. Azonban az általa elkészített, fenséges vaddisznó pörkölt feltette a koronát a napra.
Éjjel egyetlen egyszer sem szólaltak meg a jelzők, egyikünknél sem.
Gyönyörű, napsütéses időre ébredtünk. Etetés, reggeli. A metódus ugyanaz volt, nem kellett rajta változtatni, mert sikeresnek bizonyult. Ismét a délután bizonyult sikeresebbnek, volt, hogy nem is tudtunk 2-2 bottal horgászni, mert állandósultak a kapások. Este 8 óra körül mintha elvágták volna, egy-két kis csippanáson kívül semmi! Aznapi eredmény 11-8-7 lett. A 8 db-ot, amely a mi állásunkon volt, mindet Otti fogta, nekem valahogy nem jött össze. Azonban nem mentünk 15 kilogramm fölé, hozzáteszem 10 kg alá is csak elvétve.
A ma esti fogadást a 12. állásra pozícionáltuk, tehát Erik volt a szakács. Grillezett finomságok színe-java, a hozzá való öblítő likvidekkel, amelyekkel napközben Robi már invitált minket többször is, nem győztük hangsúlyozni neki, hogy köszönjük, - már többször is - elfogadtuk a meghívást, nem beszélve arról, hogy így volt előre megbeszélve hetekkel ezelőtt.
Azután átszambáztunk a 11- re áldomást inni,
Azután a 10-es helyre Szent János áldásért.
Azután jött a halőr és mindenki ment a helyére aludni.
Reggel a kapásjelző hangjára ébredtem, Otti halat fárasztott, de rávitte a zsinórjaimra.
- Segítsek? – kérdeztem.
- Nem kell, megoldom. - mormogta Ottó
- Persze! - gondoltam magamban.
Ketten úgy megoldottuk, hogy mind a két zsinóromat el kellett vágni, és a két zsinórt fogva „zsebpecáztam”.
- Gyere, segíts, ezt összekötöm! - mondtam neki, mert éreztem, hogy „valami” egyre jobban húzza össze a damilt a tenyerem körül, amire feltekertem pár métert.
Az újracsomózás után felvettem a botot és elkezdtem a hal fárasztását. Kis idő múlva a matracon pihegett, mondtam Ottinak mérjük le, mert végigér a pontybölcsőben, valami gyanús. 16,50!
A túra halát én fogtam meg!
Így teltek hát Vadkan-tóbéli víg napjaink.
Ja, majd elfelejtettem! A túra hala „kantáros volt”! Tyutyi megóvta, de elutasítottam!
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!