Gátsik Attila

0

Sokat töprengtem azon, hogyan tehetném a jelenlegi beszámolómat kicsit mássá, mint az előzőek. Úgy gondoltam kezdjük az egészet az elejéről, amikor még csak porok, folyadékok, adalékok sorakoztak a boszorkánykonyha asztalán. Előrebocsájtanám, hogy nem egy profi bojligyártó bemutatót szeretnék tartani, hanem megismertetni benneteket azzal, hogy házi körülmények között is egyszerűen el lehet készíteni az ideális csalit. Annak idején egy évig olvasgattam a különböző írásokat, néztem a videókat, hogyan is kell a golyókat elkészíteni. Aztán belevágtam és mindezek ellenére megtaláltam számtalan módját annak, hogyan NEM lehet jó bojlit készíteni. Sokat próbálkoztam annak érdekében, hogy végre megfelelő legyen a tészta állaga. Nagyon sok alapmixet kipróbáltam, de sajnos nem mind hozta azt a minőséget, amit vártam tőlük. Még többet birkóztam a különböző kinyomó alkalmatosságokkal. Az egyszerű (nem olcsó, de nem jó minőségű) kinyomó pisztolytól olyan alkarom lett, mint Popeye-nek a tengerésznek és csak hosszú harcok árán sikerült 1 kg oldódó bojlit elkészíteni. A hurkatöltővel gyorsan ment a kinyomás, viszont mivel nem kúpos a kivezető nyílása, keksztekercsszerű hurkát kaptam és a golyó görgetésével gyűlt meg a bajom. Aztán megtaláltam az ideális megoldást. Kis mennyiségű bojli elkészítéséhez egy egyszerű húsdarálót kezdtem el használni. Természetesen az sem mindegy, hogy mennyi ideig főzzük, illetve szárítjuk a bojlit. Erre csak az általam hosszas kikísérletezés után bevált főzési és szárítási időt tudom javasolni. Maximum 2 percig főzöm a 20 mm-es gömböket, majd ezután egy-két napig szárítom. Ezeket azért írtam le, hogy senki ne keseredjen el, ha elsőre nem klappol minden, néhány kg bojli legörgetése után kellő tapasztalatunk lesz a golyók helyes elkészítésben.

Az alapanyagok egy része.

A nem működő eszközök...

és a jól működő húsdaráló.

Az általam bevált elkészítési mód néhány fontosabb eleme a következő: a por alakú összetevőket szárazon összekeverem, kivételt képez az, amelyik kis mennyiségben kerül felhasználásra, mert azt a folyékony összetevőkhöz adom.  Először elkeverem a folyékony összetevőket, majd hozzá öntöm a tojáshoz, vagy oldódós bojli esetén a Gold Treasure-höz. A tojás keverésénél soha nem használok mixert, csak kézi erővel keverem, mert nem szabad, hogy felhabosodjon. A port fokozatosan hozzáadom a folyadékhoz, úgy hogy közben addig keverem a géppel, amíg bírja, majd kézzel gyúrom tovább a tésztát. (Nem szégyen tanulni a háziasszonyoktól.) Pihen a tészta, majd következik a hurkakészítés, görgetés, főzés, a szárítás, majd irány a fagyasztó. Az oldódó bojlik görgetés után a szárítóra kerülnek.

Mindig kell segítőtárs:-)

A tojás és a folyékony összetevők bekeverése.

Alakul a tészta...

Egy kicsit én is hadd segítsek!

Jó lesz, mehet a kinyomóba!

Ez nem igazán gömbölyű!

A főzés...

Majd a végső minőségellenőrzés után...

Végállomás a mindenes állvány.

Az előkészületek után már alig vártam, hogy élesben próbálhassam ki a házilag elkészített golyókat. A média és a cimborák is teljes gőzzel próbálták meg elvenni a kedvem a hétvégére tervezett túrától az időjárás szeszélyességére hivatkozva. Jósoltak szélvihart, felhőszakadást, jégesőt. Nem törődtem a jóslatokkal, péntek délben elindultam. A gát felőli részen lévő kedvenc helyeim foglaltak voltak, így egy olyan helyre esett a választásom, ami az utóbbi évbeken nem igazán működött, de régebben az egyik törzshelyem volt. Mivel viszonylag korán értem a partra és az időjárásra sem lehetett panasz, a táborverés helyett a szerelékek összeállítását és az etetést végeztem el elsőként. Két különböző helyen próbáltam lépre csalni a halakat. Főleg amurra számítottam. Egyik etetést a jobb oldali nádas előtt néhány méterrel alakítottam ki, a másikat kb. 100 méterre, egy korábban eredményesen meghorgászott helyen. Nem is telt bele sok idő, mindkét etetés beindult, jöttek az amurok néhány kisponty kíséretében. Bentről a nagyobbja, a nádasból az apraja. A sok akció közben nem volt egyszerű, de végül a tábort is sikerült kialakítani. A kapásokat biztató kezdésnek értékeltem, néhány óra alatt 5-6 halat sikerült fogni, reméltem, hogy éjszakára megjön a várva várt kapitális amur a nád elé.

Amur nappal...

Amur éjszaka...

Az idő múltával egyre inkább kezdett beigazolódni a meteorológusok és a barátok által előrevetített rossz idő. Megérkezett a vihar széllel, majd esővel, majd még több és még több esővel. Elkezdődött egy olyan kaland, amit egy életen át nem fogok elfelejteni. A vihar viszonylag kegyes volt hozzám, mert hullámokban érkezett. Hajnalig egy 7,5 kg-os amur, és 11 db ponty állomásozott ideiglenesen a matracon, bár lehet, hogy nem vették észre a különbséget, mivel idekint sem volt kevesebb nedvesség, mint a tóban. A bajszosok közt volt 2 db 7 kg feletti, 3 db 5 kg feletti, de egy sem volt 3 kg alatt. Ez így szépen és egyszerűen hangzik, de az ördög a részletekben rejlik. Szeretek ezen a helyen horgászni annak ellenére, hogy az akkori vízállás és időjárási körülmények között ez nem volt egyszerű. Mivel a part szélétől lassan mélyül a tó, ezért 8 métert kellett begyalogolnom ahhoz, hogy az etetőhajót vízre tudjam bocsátani. Az átázott parton nem kis feladat volt leküzdeni a szintkülönbséget a hajóval a kezemben és közben vigyázni arra is, hogy a zsinór megfelelő szögben álljon a behúzáshoz. A második feladat ugyanaz csak visszafelé bottal a kézben, hallal a zsinór végén, miközben pár lépés után több kilogrammnyi agyag ragad a csizmára. Fárasztás közben sokszor olyan erős szél volt, hogy a vízre fektetett merítőt méterekre vitte, ha nem figyeltem oda. Szákolás után jött a mászó túra csúcspontja, a bottal, és a szákban lévő hallal felmászni a magas partra. Általában sikeres volt a mutatvány,  egy alkalmat kivéve, amikor olyan hátast dobtam, ami bármelyik burleszkfilm csúcspontja lehetett volna. De én ebben is megtaláltam a pozitívumokat, mert a szerelék és a hal is sértetlenül úszta meg a kalandot. Reggelre úgy éreztem magam, mint annak idején a seregben az állóképességi teszt után, amikor végkimerülésig hajtották a „szegény” katonát. Hajnalban elcsendesedett a vihar, én pedig békésen durmoltam, mikor halk csipogásra figyeltem fel. Észre sem vettem, hogy a távjelzőm nem működik. Később ellenőriztem a jelzőt, 1 dl. vizet öntöttem ki belőle. Ez is egy újabb példa arra, hogy nem mind arany, ami fénylik csak megbízható gyártó termékeit érdemes megvenni. (És nem mindig az ár a minőség kifejezője.)

Viharban jött.

Ő is...

És Ő is.

A reggeli után új erőre kaptam, egy jó adag etetőanyagot küldtem be a hajóval. Úgy döntöttem, hogy nappal a dobálós pecát választom, a zsinórokon látszik a távolság jelölés, az irányzék is megvan egy szemközti dombtető „személyében”.
Napközben sem unatkoztam, jó néhány bajszos koma élvezte a vendégszeretetemet. Péter barátom, aki „civilben” a tógazda, már nem hitt a fülének, mikor hívtam, aztán megint hívtam. Dél körül, a sok zsinórtépő kapás után, komótos húzásra lettem figyelmes. Bevágás után úgy indult meg a hal, mint aki meg sem akar állni, de néhány perc múlva már a lábaim előtt úszkált. Csatáztunk még egy kis ideig, aztán a szákba tereltem. Gyönyörű nyurgaszerű tőpontyot sikerült fognom, a mérleg 10,4 kg-ot mutatott. Sajnos Péter barátom nem tudott időben odaérni, így közös képet nem sikerült készíteni. Fontosabbnak tartom a halak biztonságát annál, minthogy a fotókon díszelegjek. Az ABK-s cimborák elvét én is próbálom követni, maximum 5 percig hagyom a levegőn a halat, és hacsak nincs valami kivételes ok rá, nem teszem pontyzsákba, inkább elengedem.

Azért nappalra is...

Jutott néhány szép példány.

Ő volt a legnagyobb.

Délutánig még jöttek a 3-4 kg körüli halak, becslésem szerint több mint 30 darabot sikerült fognom 24 óra alatt. Igazán felejthetetlen élményben volt részem, minden időjárási és terep adta nehézség ellenére, köszönhetően az SBS csaliknak és a búzásvölgyi tározónak. A nyár végi időszakban már sikerült amurt és pontyot is fognom az édes jellegű bojlikkal (Fruit ’n nuts), de ezen a vízen inkább a büdös, halas, fűszeres jellegű csalik működnek (M1, Bio Bigfish). A koncentrált etetés jelentősen növeli az esélyeinket. Már többször elkövetett taktikát választottam, az előttem lévő sávot szétszórva etettem bojlival. Annyit, hogy felkeltse a halak figyelmét, de ne tudja egyhelyben tartani őket, így keresve, odaérnek a fő etetésre, ahol elidőzhetnek, és a horgon lévő csalit nagyobb eséllyel veszik fel. Végül egy észrevétel: ahogy érkezett a vihar, megjött a pontyok kapókedve, az amurok visszahúzódtak és a nád előtti sekély vízből teljesen eltűntek a halak, ezért a második botomat is a távolabbi helyre vetettem be. A halak olyannyira megszokták a fő etetést, hogy napközben néhány szem bojli bejuttatásával ott tudtam őket tartani, és kapásra lehetett őket bírni.

Külön köszönet Zsombor fiamnak, a bojlik elkészítésében nyújtott segítségért!

Írta: YaXeYcarp

Fényképezte: YaXeYcarp