Visszatérés a Nagyréti horgásztóra
Először is, kezdem azzal, hogy az előző írásom óta eltelt közel egy év, és a sok elfoglaltság miatt nekünk az első horgásztúra júniusban esett meg, amikor már javában zajlik a szezon. A túra helyszíne nem más, mint a Békéscsabán található Nagyréti Horgásztó. Az első horgászatunkat izgatottan vártuk a számunkra ismeretlen vízen. Már a túra előtt eldöntöttük, hogy a kétféle ízvilággal fogunk készülni. Ez pedig az M4 és a Garlic volt. Az M4-es bojlit a Quest Ready Made Base Mix-ből készítettük el, 24-30 mm-es átmérőben, a másik csali, a már sokszor bizonyított EuroBase Ready Made bojli volt. A horgászat kezdetén már sejthető volt, hogy nem lesz egyszerű, mivel az év első kánikulája fogadott minket a vízparton. A 48 óra rekkenő hőségben telt el, de azért partra csábítottunk pár darab bajuszost. Távozáskor már eldöntöttük, hogy visszatérünk még.
A visszatérésre augusztusban került sor, amelyet szeretnék most részletesen bemutatni nektek. Merőben eltérő taktikával indultunk neki a túrának. Előzetes csapatmegbeszélésen úgy döntöttünk, hogy most nem nagy pontyra fogunk horgászni céltudatosan, hanem egy úgynevezett „mindent bele” horgászatot próbálunk sok ponttyal. Ehhez a legmegfelelőbb kínálat az SBS palettáján található meg, ami nem más, mint a Flumino termékcsalád. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még szeretném nektek leírni a felszerelésünket. Botnak 3,5 Lbs Shimano TX1-es botokat használtuk, a hozzá legjobban illő Delphin Odysea 10000 -es távdobó orsóval. Főzsinórnak 0,25 mm átmérőjű Carp Expert Fluo Orange damilt csévéltünk a dobokra. Dobóelőkének az SBS palettáról a már sokszor bizonyított vastagodó Masterpiece Tapered Mono Leader-t kötöttünk fel. A szereléket nem bonyolítottuk túl, hiszen egy gubancgátlós pasztaólom alá egy quick change forgó karika került. Előkezsinórnak a lágyság miatt a 15lb Challengert választottuk, amire Gardner Mugga horgot kötöttünk 6-os és 8-as méretben.
Két távot jelöltünk meg bójával. Az egyik táv kb. 80 m-re volt, ahol a víz mélység 3 méter körül alakult, a másik táv 110-en volt, ahol 2-2,5-es vizünk volt.
A Flumino termékcsaládból a Groundbaitet vittünk magunkkal, amihez Flumino Groundbait Mixer folyadékot adtunk, az egyik vödörbe ananász ízesítésűt, míg a másikba májast. Csalinak a hozzá illő Flumino pop-upot választottuk. A csalizási technikába vittünk még egy kis csavart, mert az egyik boton kipróbáltuk az Eurostar Bomb Paste-t, chili-krill ízesítésben. Nem is váratott sokat magára az első kapás, ami egy 4,4kg-os ponty volt… De, aki a kicsit nem becsüli... Ahogy kezdtek felpörögni a kapások nem ritka volt, hogy egyszerre két bot pihent a sátor mellett, amíg valamelyikünk éppen fárasztott. A pasztás szerelék esetén a pop-up köré gyúrt paszta a súlya miatt a fenéken tartja a csalikombinációt. Egyértelműen nem lehet kijelenteni, hogy a sima pop-up szerelék vagy a pasztás horog volt a nyerő, hiszen mind a két technikával hasonlóan fogtunk, csak annyi lehet az észrevétel, hogy a pop-up szereléken gyorsabban lett kapás, de a pasztás csali viszont nagyobb halakat adott.
Kezdtünk rájönni, hogy amit elterveztünk a túra előtt, 100%-osan működik, amit semmi nem bizonyít jobban, mint hogy 2,5 kg-tól egészen 12,70kg-ig szépen fogtuk a pontyokat. Összességében bátram ki merem jelenteni, hogy egy eseménydús, pörgős pecán vagyunk túl.
A képeken látszik, hogy milyen szépek és egészségesek a halak, amelyekre mi magunk, horgászok tudunk vigyázni a legjobban. A hőségben figyeljünk arra is, hogy csak minimálisan, folyamatosan hűtve őket, és csak amennyit nagyon szükséges, legyenek a halak a parton, hiszen nekik is melegük van.
Gratulálni szeretnék mind a tó tulajdonosának, mint a halőröknek, hiszen egy remek horgásztavat tudhatnak magukénak, ahova egy élmény ellátogatni.
Horgászbaráti üdvözlettel:
SaPiZo Carp Team (Szabó Sándor, Fejes István, Rövid Zoltán, Fejes Sándor)
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!