Visszatérés a Palotási víztározóra
Hirtelen fellángolásból felvetettem édesapámnak az ötletet, hogy nevezzünk be az idei év augusztusában megrendezésre kerülő XII. Palotás Kupára. Elsőre kissé ódzkodott az ötlettől, hiszen a szabályzat szerint a vállalkozó szellemű horgászok ezen a megmérettetésen kizárólag a partról eredhettek a pontyok nyomába. Végül mégis beneveztünk a viadalra, ugyanakkor az elért eredménnyel nem voltunk maradéktalanul elégedettek, akkor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elterveztük...
Szokásunkhoz híven nem hagyott nyugodni az előző versenyen elért szerényebb eredmény, így addig-addig böngésztem az interneten, amíg rátaláltam a szeptember elejére meghirdetett II. S-Carp Product Nemzetközi Bojlis Kupára, amelynek helyszíne a Palotási-víztározó, így ismét visszatérhettünk erre a varázslatos vízre! Buzgott bennünk a bizonyítási vágy, szerettük volna megmutatni, hogy mire is vagyunk képesek…
Minél több információt próbáltunk gyűjteni a tóról, különböző fórumokról, ismerősöktől. Bár Novák Dániel barátom még soha nem horgászott a tavon, de e-mailben átküldött egy kis térképet, amelyen legalább a tó horgászati szempontból fontos helyeit meg tudtuk nézni. Sajnos a múltkori versenyen nem igazán tudtunk bizonyítani, ezért egy teljesen más taktikával készültünk…
Térkép a tóról
A verseny első napja
A tóhoz megérkezve jóízűen elfogyasztottuk a közös reggelit, majd a sorsolás következett. A meteorológiai előrejelzések szerint szerdától egy jelentős lehűlés érkezik nagy széllel és jelentős mennyiségű esővel. Mindezek ennek ellenére mi a ,,Berek” (lásd fenti térkép 'E' pontját) nevű helyre tettük le a voksunkat, amely a tó sekélyebb vizű részében helyezkedik el. Úgy gondoltuk, hogy ezen a helyen a front érkezése előtt egy kisebb fajta előnyre tudnánk szert tenni.
Elfoglalva állásunkat nekiláttunk a pakolásnak, majd pontban 14:00 órakor kezdetét vette a megmérettetés. Beszállva csónakunkba elkezdtük feltérképezni a számunkra ismeretlen területet. A radarozást bő 10 perc után abbahagytuk, használatának nem sok értelmét láttuk, majd a tapogató rúd segítségével két jónak vélt helyet jelöltünk meg. Bójáink elhelyezése után előkészítettük az alapozó etetésre szánt csalikat. Apukám maradt a már jól bevált sávos etetésnél. Én pedig inkább a koncentrált, kisebb mennyiségű etetést részesítettem előnyben, mert úgy gondolom, hogy az ilyen nagy nyomásnak kitett vizeken a nagy etetéstől távol tartják magukat a tó testesebb lakói. Az általam kialakított etetés már az első este bizonyított, egy kereken 14 kg-os koi ponty vette fel a felkínált csalit. Erre a helyre pár szem SBS Halibut pelletet és kevés SBS alapanyagokból gyúrt, saját készítésű M2-es bojlit szórtam. Az éjszakánk további nyugalmát csak az apróbb testű halak törték meg.
Már az első este tiszteletét tette ez a 14 kg-os koi ponty
A verseny második napja
Csapattársam finom reggelije után újrahúztuk szerelékeinket. A bal oldalon lévő botomra 3 szem 12 mm-es Halibut Pellet került, amelyet egy szem SBS Corn Poppers csalival könnyítettem ki. A másik botomon az SBS Eurostar Shellfish bojliját tesztelgettem. Minden csalizásnál a horogra akasztottunk egy PVA csomagot, amelybe különböző oldódású idővel rendelkező pellet és bojli került, amit Corn Steep Liquorrel locsoltunk le. (A verseny ideje alatt közel 100 db PVA csomagot használtunk fel.) A nappalok kapástalanságát a csalik és a szerelékek előkészítésével ütöttük el, és abban reménykedtünk, hogy az éjszakai órákban sikerül kapásra bírni a halakt. Az éjszaka folyamán 3 db mérlegelhető hal mellett ismét sikerült egy csodaszép 9,75 kg-os koi pontyot fognunk. Ezzel összesen 5 mérlegelhető halunk volt, így ezzel az eredménnyel vezettük a versenyt.
Ismét egy szép koi, súlya: 9,75 kg
Rendhagyó csalizási technika, de nekem eddig bevált ;)
A verseny harmadik napja
Megpróbáltuk megőrizni vezető pozíciónkat, ezért különböző csalikat és végszerelékeket próbáltunk ki. Hozzányúltam a már jól bevált M1 bojlihoz, amelynek köszönhetően sikerült a nappali órákban is halat fogni, köztük egy gyönyörű szép 10,70 kg-os ,,spanyol pikkelyes” pontyot. Ennek a halnak is köszönhetően 95,495 kg-os összfogással és 107,82 ponttal megőriztük vezető pozíciónkat.
Egyszerű, ólomklipszes szerelék karmos FOX ólommal
A 20-25 cm-es előkére...
... egy szem 20 mm-es bojli került
Palotáson is jól működött az Eurostar Shellfish ízesítésű bojlija
A verseny negyedik napja
Kissé fáradtan, de nagy lelkesedéssel nekivágtunk a negyedik napnak. Megérkezett a hidegfront, amelynek köszönhetően nagyon sok öt kiló alatti halat fogtunk. A sok kisebb testű hal mellet azért sikerült 4 db mérlegelhető halat is szákba terelni, köztük 2 db 10 kg felettit. Mivel a 10+-os halak a verseny szabályzata szerint másfélszeres bónusz pontokat érnek, sikerült az utóbbi két hallal megőriznünk, és némileg növelnünk a vezető pozíciónkat.
Büszkén tartjuk a 10+-os halakat
A verseny ötödik napja
A verseny hajrája hihetetlen izgalmakat tartogatott, hiszen bármelyik, kiváló teljesítményt nyújtó csapat 2 db nagyobb testű hallal akár az élre ugorhatott volna (mi reménykedtünk benne, hogy ez nem így lesz). Mindent megpróbálva a verseny lefújása előtt 30 perccel még újrahúztuk a végszerelékeinket, hátha a friss csalival még sikerül egy aranyat érő halat fogni… Az eredményhirdetést megelőzően csak titkon bíztunk abban, hogy sikerült megtartanunk az eddig megszerzett előnyünket.
Az eredményhirdetés
Komáromi Tibi bácsi megköszönte a csapatok részvételét, majd a verseny szervezője, Sági Tamás ismertette a verseny végeredményét. Kiderült, hogy 147,795 kg-os összfogással, 172,22 ponttal és 18 db hallal az első helyen végeztünk. Így utólag is gratulálunk minden csapatnak a kiváló teljesítményéhez.
A hidegfront ellenére folyamatosan szebbnél szebb halakat fogtunk
Ezúton szeretném megköszönni Tibi bácsinak, hogy egy ilyen kiváló vízen tölthettünk el öt csodálatos napot, továbbá köszönjük Sági Tamásnak, hogy ilyen színvonalas versenyen vehettünk részt.
Üdvözlettel:
Farkas Ádám
-
Rober-tó - Best 5
Tíz perc fárasztás után, szákolásnál láttuk, hogy ezzel a hallal meglesz a harmadik hely! Így is volt, a hal tömege 19,5 kg volt, ezzel sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk! -
A szerencse tényleg forgandó?
Éjfélig elértük a közel 450 kg-ot, így csodálatos 3 napot tudhatunk a hátunk mögött, amelyhez az SBS termékei segítettek hozzá, kiváltképpen a C1-es wafters, amely káprázatosan működött ebben a tikkasztó hőségben. -
Nyári pontyozás az SBS Horgászparadicsomban
Július végére foglaltunk helyet Péter barátommal az újonnan megnyílt SBS Horgászparadicsomba, amelynek az M1-es fantázia nevű stégét választottuk ki a horgászatra. Délután 13:00 óra körül érkeztünk meg a 4 napos horgászatunk helyszínére, ahol ... -
Horgássz Te is Szigligeten, az SBS Horgászparadicsomban!
Örömünkre szolgál bemutatni az SBS Horgászparadicsomot, Szigligeten! Több, mint 2,5 hektáros vízparti területtel és két egymástól elkülönített horgászstéggel várja kedves vendégeit az SBS Horgászparadicsom!
Üdv: Ádám
Kicsit lemaradtam,de én is gratulálok a nagyszerű győzelmetekhez!
Aubéli Otó
Én is gratulálok ehhez a nagyszerű eredményhez! Csak így tovább!!
Üdv. Gaben